In memoriam dr. Bősze Sándor (1957-2014)
Bősze Sándor 1977-től dolgozott a Somogy Megyei Levéltárban, kezdetben könyvtáros, majd levéltáros, illetve főlevéltáros beosztásban. 1998-ban az intézmény igazgatója lett. 1994-ben bölcsészdoktori címet szerzett. Fő kutatási területe a dualista korszak dél-dunántúli egyesületei voltak. Emellett helytörténeti kiadványokat szerkesztett.
Számos szakmai szervezetnek volt aktív résztvevője. Többek között a Magyar Levéltárosok Egyesülete Választmánya, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa Elnöksége, a Somogy Megyei Tudományos és Ismeretterjesztő Társulat Elnöksége is soraiban tudhatta.
Az alábbi képekkel emlékezünk dr. Bősze Sándor levéltári működésére
![]() | ![]() | |
Az 1980. évi Somogyi Levéltári Nap előadójaként. Mellette dr. Kanyar József levéltár-igazgató | Az 1982. évi Somogyi Levéltári Nap hallgatóságában | Levéltári asztaltársasággal 1986-ban. Mellette dr. Tóth Péter főlevéltáros |
![]() | ![]() | ![]() |
Az 1993. évi Somogyi Levéltári Napon. Balról dr. Szabó Péter hadtörténész, jobbról dr. Füzes Miklós pécsi főlevéltáros | A Rijekai Állami Levéltár dolgozóinak társaságában 2004-ben | A 2005. évi Somogyi Levéltári Nap megnyitójaként |
![]() | ![]() | ![]() |
Látogatók gyűrűjében egy 2005-ös levéltári kiállítás megnyitóján | Levéltári kiállítás megnyitója alkalmával adott interjú közben 2006-ban | Egy levéltári kiállítás kapcsán adott állófogadás szünetében 2006-ban |
![]() | ![]() | ![]() |
A Somogy TV riportere által készített interjú készítése közben 2010-ben | A 2012. évi Folyosó Tárlat megnyitójaként | Tárlatvezetés közben az első emeleti „látványraktárban” a 2013. évi Levéltári Éjszakán |
![]() | ![]() | ![]() |
11 A 2012. évi Somogyi Levéltári Nap megnyitóján | 13 Interjút adva a 2013. évi Somogyi Levéltári Nap szünetében | 15 Interjút adva a 2013. évi Somogyi Levéltári Nap szünetében |
Új hozzászólás