A Kaposvári Polgári Casino látogatása az MNL Somogy Megyei Levéltárában

2022.02.21.

 

Kaposvár egyik civil szerveződése mintegy 30 tagjának 2022. február 17-én előadás és tárlatvezetés keretében mutattuk be intézményünket.

A mintegy másfélórás program nyitóelőadásaként Kiss Norbert Péter igazgatóhelyettes, főlevéltáros először levéltárunk történetét vázolta fel gazdag és látványos illusztrációk kíséretében. Ezt követően ismertette az intézményben folyó főbb tevékenységeket: az ügyfélszolgálat, a kutatószolgálat és a gyűjtőterületi munka sokrétűségét. Végül kitért a közgyűjteményünkben folyó iratrendezés és -feldolgozás alapjaira, valamint a kiadványkészítés témakörére.

A rendezvényen ezt követően unikális kaposvári iratokat (többek között az 1712-es kaposvári telepítési szerződést, dualista és Horthy-kori testületi jegyzőkönyveket, 1848-as adókönyvet) láthattak a résztvevők.

A látogatók megtekinthették a Somogy megye képekben a 80-as években című legújabb kiállításunkat, valamint ehhez kapcsolódóan a kaposvári éremgyűjtőknek az 1980-as évekből származó plakett- és éremgyűjteményét.

A Polgár Tamás igazgató, főlevéltáros által vezetett raktártúra során számos érdekesség közt középkori okleveleket (köztük címeres leveleket), 18–19. századi vármegyei közgyűlési jegyzőkönyveket csodálhattak meg a résztvevők, valamint a jelenkori iratok modern elhelyezésével is megismerkedhettek.

Az egyesület és a levéltár vezetői további közös programokról is egyeztettek. A tervek szerint a közeljövőben a családfa kutatásával és Kaposvár múltjával kapcsolatos levéltári rendezvényt fogunk tartani a Kaposvári Polgári Casino tagjai számára.

 

Köszönet dr. Szép Tamás elnök úrnak a szervezésért!

 

 

Récsei Balázs

Utolsó frissítés:

2022.03.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges