Zrínyi Miklós halála

2014.11.21.
1664. november 18-án, pontosan 350 évvel ezelőtt halt meg a költő Zrínyi Miklós (Nikola Zrinski). A tragikus körülmények között elhunyt horvát bán elvesztése a korabeli közvélemény is megrázta.

A kora újkori Magyar Királyság egyik legismertebb és legsokoldalúbb személyisége a költő és hadvezér Zrínyi Mikós volt. Halála mind a mai napig a Habsburg-magyar viszony megítélésének próbaköve: a szerzők egyfelől - részben az utókor által is sugallt történetszemlélet miatt - feltételezik a Habsburgok által szervezett merényletet, másrészről a korai szemtanúk leírásához ragaszkodva valóban egy szerencsétlen vadászbaleset súlyos következményeiről számolnak be. A halálát hírül adó forrásunk kapcsán nem kívánunk ebben a kérdésben állást foglalni, csupán a 350 éve történt események kapcsán emlékezünk meg a magyar történelem egyik jelentős alakjáról, akiről a napokban a Hadtörténeti Múzeum, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet közös tudományos konferenciát tart.

 

Zrínyi Miklós és a Zrínyi család a Magyar Királyság történetében valóban kiemelkedő szerepet játszott. A Habsburg-kormányzat számára e család jelentette a 16. századtól azt a biztos pontot, amelyre dél-magyarországi, és főként horvátországi politikáját alapozhatta. Mindemellett szerepvállalásuk felhívja a késői utókor figyelmét arra, hogy ebben az időszakban nemzetiségi alapon szerveződő országról nem beszélhetünk. A családot és annak tagjait horvát származásuk révén (a Magyar Királyságba sajátos jogi alapokon betagolódott Horvátország, Szlavónia és Dalmácia bánjaiként is) a horvát nemzet és irodalom éppen úgy hősként tiszteli, mint a magyarországi olvasók. Zrínyi Miklós költészete a magyar és a horvát széppróza kialakulásához jelentősen hozzájárult.

 

A család szerencséjét megalapozó Zrínyi Miklósnak (Nikola Šubić Zrinski, 1508?-1566) nagy szerepe volt abban, hogy az ország e déli területeit I. (Habsburg) Ferdinánd számára sikerült megtartani. Épp a költő Zrínyi Miklós által versbe foglalt 1566. évi szigetvári ostrom, az ott tanúsított helytállása és mindenki számára példamutató önfeláldozása igen fontos pillanatnak bizonyult a nemzettudat számára.

Zrínyi Miklós 1620. május 3-án született. Apja, Zrínyi György 1622-ben horvát bán, aki röviddel kinevezése után, 1626-ban elhunyt. Ekkor már édesanyja, Széchy Magdolna sem élt, ezért a fiatal fiúk, Miklós és az 1621-ben született Péter neveltetéséről gyámi tanács gondoskodott. A katolikus család árváinak neveltetésébe maga Pázmány Péter is beleszólhatott, így nem csodálkozhatunk, ha hamarosan a grazi, majd a bécsi jezsuita rendház iskolájában találjuk őket, ahol a kor igen feszes, szigorú rendben folyó, de legmagasabb minőségű nevelésében részesülhettek. A pótszülők szerepét részben érzelmi szempontból is a Batthyány-család tagjai töltötték be. Batthyány Ferenc, de főként felesége, Lobkowitz-Poppel Éva, fiúk Ádám és vejük Csáky László gyakran látogatták őket még akkor is, amikor az oktatás időszaka véget ért, és a nyolc hónapos itáliai tanulóútról, a korszakban a főnemes ifjak számára szinte előírásos utazásáról visszatérve 1637-ben átvehették a kiterjedt Zrínyi-birtokok igazgatását Pázmánytól.

A Zrínyi-birtokok az egykori Frangepán-házasságból származó dalmáciai kikötőkkel hatalmas bevételeket jelentettek a családnak. A család okosan gazdálkodó tagjai a korszak vállalkozó főnemesi családjaihoz hasonlóan ezeket a lehetőségeket kiválóan ki is használták: a tengeri kikötők egyedülálló lehetőséget nyújtottak ahhoz, hogy a Nyugat-Európában igen keresett mezőgazdasági termékeiket olcsón és mihamarabb eljuttassák ezekre a piacokra. A bécsi, majd onnan a dél-német városok felé vezető marhahajtási útvonal mellett ugyanis éppen a Zrínyiek birtokában lévő területekről és azokon keresztül jutott el a magyarországi marha az itáliai piacra, ahonnan értékes feldolgozott ruhaipari termékeket és egzotikus árukat tudtak a magyarországi piacon eladni, természetesen tetemes haszonnal. A Zrínyiek által létrehozott értékesítési hálózat az egyik, ha nem a legjobban megszervezett kereskedelmi ügynökség volt a korszakban.

 

A család tetemes jövedelmei, hagyományos Habsburg-hűségük és töretlen katolicizmusuk a 17. században fontos politikai tőkét jelentett számukra. Nem csodálkozhatunk, hogy az alig nyolc éves Zrínyi Miklós már főlovászmester: a kinevezés természetesen nem személyének, hanem családja befolyásának és eddigi tevékenységének szólt. A fiatal Zrínyi az 1644. évi Erdély ellen vezetett hadjáratban vett részt, 1646-ban (magyarországi főúrként az elsőként) a Habsburg Monarchia állandó hadseregének vezérőrnagya. A hadjárat politikai tanulságai alapján, illetve az aktuális politikai helyzetben bízva annak reményében írta meg 1647-48 telén nagy eposzát, a „Szigeti veszedelmet", hogy abban az oszmánok elleni, az európai hatalmak részvételével megszervezett közös hadjáratot propagálja. A harmincéves háborút lezáró nagy békemű tárgyalásai azonban elkanyarodtak ettől a céltól, és az oszmánellenes összefogás reménye szertefoszlott, 1649-ben a Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom Konstantinápolyban további húsz évre békét kötött. Zrínyi ugyanekkor nyerte el a horvát báni méltóságot, amely elődeihez hasonlóan a Magyar Királyság egyik legfontosabb tartományának első emberévé tette őt. Ebben az időszakban írta „Tábori kis tracta" és „Vitéz hadnagy" című munkáit, amelyekben a magyarországi rendi katonaság megreformálását is felvázolta.

 

Ez idő tájt változott meg politikai álláspontja is, valamint személyének megítélése a bécsi udvarban. Annak ellenére, hogy első felesége halálát követően 1652-ben - a monarchia szellemének megfelelően - Maria Sophia Lölb von Greinburgot, az Udvari Haditanács elnökének leányát vezette oltár elé, politikai nézeteinek változása miatt az udvar politikája nem kívánta a horvát báni méltóságnál nagyobb rangra emelni. 1655-ben - jóllehet a rendek közül sokan támogatták - a politikailag jelentéktelenebb és így kezelhetőbb Wesselényi Ferenc lett a nádor, míg az országbírói tisztet Nádasdy Ferenc nyerte el. Zrínyi ebben az időszakban már mindent megtett azért, hogy a monarchián belül a Magyar Királyság minél nagyobb önállósággal rendelkezzen, és az ország politikai elitje megtarthassa befolyását az ország irányításában, valamint azért, hogy az uralkodót az oszmánellenes hadjáratra ösztönözze. Ebben segítette az is, hogy 1660-ban titkos tanácsosi tisztet nyert el, ami lehetővé tette, hogy az országot érintő politikai döntések előkészítésében és vitájában személyesen is kifejthesse véleményét.

Az Erdélyi Fejedelemség ellen vezetett oszmán büntető hadjárat alapjaiban változtatta meg az addig kialakult status quo-t, és így a bécsi udvar oszmánokkal kapcsolatos politikáját. 1663 nyarán Köprülü Ahmed több mint százezer fős seregével már Budán volt, ahonnan kiindulva elfoglalták az alsó-magyarországi bányavárosokat védő Érsekújvárat, a korszak egyik legmodernebb erődét, illetve délen a Zrínyi által építtetett Zrínyi-Újvárat támadták, akkor még sikertelenül. 1664 telén Julius Hohenlohe és Walter Leslie tábornokok csapatai egyesültek a Zrínyi és Batthyány Ádám dunántúli főkapitány által vezérelt csapatokkal, akik a téli hadjárat idején az eszéki híd felégetésével lassították az oszmán haderő felvonulását. A következő év azonban oszmán sikerrel kezdődött: Zrínyi-Újvár június végén oszmán kézre esett, majd felrobbantották. Zrínyi ekkor - miután főparancsnoki megbízatását visszavonták - már Bécsbe utazott. Itt érte az augusztus 1-jén Szentgotthárd-Mogersdorf környékén vívott győztes ütközet, valamint a gyors vasvári béke híre. A Bécsből birtokaira visszavonuló Zrínyi már megkapta I. Lipót meghívólevelét a magyar ügyekről tartandó tanácsra, de bécsi útja előtt még 1664. november 18-án a kursaneci erdőben vadászott, ahol a szemtanúk állítása szerint halálos vadászbalesetet szenvedett. A jelenlévők leírása szerint „a fején három seb vala, egy balfelől, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara a homloka felé szakasztotta rútul a feje bőrit, más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felől rút szakasztás, de a kettő semmi, hanem a harmadik jobbfelől a fülén alól a nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment és a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta."

Esterházy Pál, az oszmánok elleni felszabadító háborúk idejének nádora, aki maga is részt vett a téli hadjáratban, majd utána a körmendi és szentgotthárd-mogersdorfi ütközetekben, Zrínyi Miklós támogatója, sőt, csodálója volt. Zrínyi haláláról Bécsből tájékoztatta feleségét, Esterházy Orsolyát. Esterházy leveléhez csatolta az általa vásárolt egykorú kis nyomtatványt, amelyet Bécsben adtak ki Zrínyi Miklós halálára (Klag-Lied über den Herrn Nicolai Grafen von Zrini († 1664). »O! Weh der grossen Schmerzen... x ... besten zu seiner Seeligkeit.«). A két mellékelt szentkép a korszakban jellegzetes, a katolikus lelkiség ápolását elősegítő eszköz volt. Amint az Esterházy Orsolya válaszleveléből is kitűnik, eredetileg a levélhez mellékelve volt Zrínyi egy képe is, de ez a kép ma már nem található itt. A nyomtatványokat a 29 éves, az elhunytban ideálját látó fiatal főúr mindenképpen meg akart osztani igen fiatal, 23 éves hitvesével.

Esterházy Pál nádor levele hitveséhez, Esterházy Orsolyához (1664. december 1.),
a mellékletben a német nyelvű vers és a szentképek
Jelzet: MNL OL, Esterházy család hercegi ágának levéltára, Pál nádor iratai (P 125), I. No. 148.

 

Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika

Köszönjük Künstlerné Virág Éva (MNL OL) segítségét. 

 

A nyomtatványt és a levelet publikálta:

Csapodi Csaba: Kiadatlan Zrínyi-levelek az Eszterházy-levéltárból, In: Irodalomtörténeti közlemények, 60. (1956) 490-497, 496-497.
Esterházy Pál: Mars Hungaricus. Szerk. Hausner Gábor. Budapest, 1989, 520-521.

 

Utolsó frissítés:

2017.01.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges