Jelenlegi hely

Változatos programokkal várják a vendégeket a levéltári palotában

Szerző: Borsodi Attila
2025.09.11.
Ebben az évben is nyílt napot tart a Kulturális örökség napjai rendezvénysorozathoz kapcsolódva a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, az intézmény munkatársai szeptember 20-ára, szombatra számos színes programmal készülnek az érdeklődőknek a Bécsi kapu téren. A vár-, raktár- és restaurátori szakmai sétákra előzetesen regisztrálni szükséges.

 

A hagyományoknak megfelelően idén is csatlakozik a Kulturális örökség napjai programsorozathoz a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltára. Az intézmény munkatársai szeptember 20-án, szombaton 10 és 18 óra között várják az érdeklődőket a Bécsi kapu téri palotában. A vendégeknek épület-, vár- és raktársétákkal készülnek, de ezúttal az Állományvédelmi Osztály szakemberei restaurátori sétákra is invitálják a látogatókat. Emellett bárki önállóan is felfedezheti a levéltári palota szépségeit, kincseit, továbbá szabadon megtekinthetik az 1945 – Kereszttűzben című kiállítást, amely a II. világháború 1945-ös lezárásának 80. évfordulója alkalmából készült. A levéltár restaurátorai a III. emeleti folyosón kézműves foglalkozással is várják a látogatókat.

A vezetett épületbejárások a levéltári palota bejáratától indulnak, ezeken a programokon előzetes regisztráció nélkül részt lehet venni. Az időpontok:

- 10.00, 11.00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00, 16.00 és 17.00

14.00-15.00 – Fejezetek a Budai vár történetéből címmel vársétát tart Katona Csaba történész, az MNL kommunikációs referense.

A program a levéltári palota bejáratától indul, és regisztrációhoz kötött!
 

Műhelyséta – Látogatás az MNL Országos Levéltára restaurátor műhelyében

Időpontok: 10.00, 11.00
Maximum létszám: 8 fő 

A programok a levéltári palota bejáratától indulnak, és regisztrációhoz kötöttek!
 

Levéltárosok által vezetett raktárséták

 

Raktárséta I. Jókai-regények nyomában

Időpontok: 10.00, 14.00, 17.00
Helyszín: 17-es raktár
Levéltáros: Szirtes Zsófia
Maximum létszám: 15 fő 

A program regisztrációhoz kötött!
 

Raktárséta II. „Raktár mélyek titkai” – zseblámpás felfedező séta

Időpontok: 10.00, 11.00, 13.00, 15.00, 17.00
Helyszín: 11-es raktár
Levéltáros: Kovács Zsuzsanna
Maximum létszám: 12 fő 

A program regisztrációhoz kötött!
 

Raktárséta III. Építészet és infrastruktúra fejlődése Magyarországon (iratok, rajzok, tervrajzok)

Időpontok: 11.00, 14.00, 16.00
Helyszín: 16-os raktár
Levéltáros: Tuza Csilla
Maximum létszám: 12 fő 

A program regisztrációhoz kötött!
 

Családi raktárséta I. Ruhadíszek, művirágok, selyemborítás - érdekességek az iratraktárból

Időpontok: 10.00, 12.00, 15.00
Helyszín: 16-os raktár
Levéltáros: Tuza Csilla
Maximum létszám: 12 fő 

A program regisztrációhoz kötött!
 

Családi raktárséta II. Kincskeresés a raktárban kisgyerekes családoknak

Időpontok: 10.00, 12.00, 13.00, 15.15
Helyszín: 23-as raktár
Levéltáros: Kulcsár Krisztina
Maximum létszám: 10 fő 

A program regisztrációhoz kötött!
 

Családi raktárséta III. „Mária Terézia-tour. Mi igaz a Mária Terézia filmből?”

Időpontok: 11.00, 14.00, 16.00
Helyszín: 23-as raktár
Levéltáros: Kulcsár Krisztina
Maximum létszám: 15 fő 

A program regisztrációhoz kötött!
 

A regisztrációhoz kötött programjainkra ezen a linken tudnak jelentkezni.

Kérjük regisztrált vendégeinket, hogy legkésőbb a meghirdetett kezdési időpont előtt 5 perccel érkezzenek meg! Nem regisztrált vendégeinknek a fennmaradó szabad helyek függvényében tudunk helyet biztosítani.

Az eseményen kép- és hangfelvételek készülhetnek, amelyeket a szervezők az elektronikus oldalaikon, a sajtóban, valamint kiadványaikban is felhasználhatnak. Kérjük, olvassa el a https://mnl.gov.hu/download/file/fid/639683 linken található Adatkezelési Tájékoztatót!

Utolsó frissítés:

2025.09.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges