Vallás–Identitás–Történelem

Beszámoló a november 24-i levéltárpedagógiai workshopról
2016.11.28.
A Magyar Nemzeti Levéltár három helyszínen, Budapesten, Veszprémben és Salgótarjánban; és három témakörben – „Vallás–Identitás–Történelem” – mutatja be meghívott előadói segítségével a levéltárpedagógia tartalmi és módszertani megújításának lehetőségeit. A programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

A 21. század elején több olyan esemény is zajlik a világban, melyre – az aktuálpolitika kihagyásával – az eddigi kutatási eredményekre alapozva valamilyen módon reflektálni kell. A levéltárban található elsődleges források ebben nagy segítségünkre vannak. Bemutatásuk abban is segít, hogy kielégíthessük azt a kívülről, az iskolák felől jövő igényt, amely arra irányul, hogy beszéljünk a fiataloknak olyan kérdésekről, amelyeket nehéz egy tankönyvi vázlat alapján, röviden elmondani.

A rendezvénysorozat első állomására 2016. november 24-én, a levéltár Bécsi kapu téri épületben került sor, ahol a Vallás témakörében zajlottak módszertani bemutatók. Az előadók – Apáti Anna Zita, a Magyar Nemzeti Levéltár levéltárpedagógusa, Dancz Vera, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár levéltárpedagógusa; Arató György, a Győri Egyházmegyei Levéltár történész-levéltárosa és Márkus Gábor, a Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértője – felidézték a keresztény-zsidó kultúrkör több ezer éves örökségét, történetének egykori fontos állomásait, fordulópontjait különböző megközelítés szerint.

 

A rendezvénysorozat következő állomására 2016. február 14-én kerül sor a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárában, amelyen az Identitás témakörét járjuk körül.

 

 
Fotók: Czikkelyné Nagy Erika

 

Utolsó frissítés:

2017.01.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges