Európai Hulladékcsökkentési Hét - Magyarországi Programsorozat

2020.11.23.
Levéltárunk – csatlakozva az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Emberi Források Minisztériuma önkéntes kampányához – az alábbi összeállításával szeretné felhívni Jász-Nagykun-Szolnok megye lakóinak figyelmét a környezettudatosságra, a környezeti nevelésre, a pazarlás mellőzésére, a hulladék mennyiségének csökkentésére valamint az újrahasznosításra.

Az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára, mint a térség egyik kiemelt közgyűjteménye és kulturális intézménye saját, a papírgyártás és írás történetét bemutató állandó kiállításához kapcsolódóan rendszeresen tart a papír-újrahasznosítás, a környezetvédelem és a környezettudatos életmód, valamint a szelektív hulladékgyűjtés témakörében – a gyermekek életkorának megfelelő formában – foglalkozásokat.

A 2010. novemberében elindított, „A szelektív hulladékgyűjtéstől a papíröntésig” címet viselő programsorozata a papír-újrahasznosítás, valamint a szelektív hulladékgyűjtés témakörében kívánja a megyei települések óvodásainak és általános iskolás tanulóinak – és rajtuk keresztül szüleiknek, családjuknak – környezetvédelem iránti fogékonyságát, szokásait alakítani.

A foglalkozások során a papír újrahasznosításának fontosságáról és lehetőségeiről szóló interaktív beszélgetést a papírmerítés munkafázisainak ismertetése és gyakorlati bemutatása követi, azaz kiderül, hogyan készülhet tojástartóból vízjeles merített papír. A program második felében a gyerekek ötleteket, és egy kézműves foglalkozás keretében a megvalósítás lehetőségét kapják, hogyan kelthetik új(ra hasznosított) életre a tojástartókat, maradék tapétát, a színes magazinok lapjait vagy a teafilterek díszes csomagolását.

Foglalkozásainkat immár 10 éve tartjuk sikeresen, az óvodák és iskolák érdeklődése mellett, megújuló programelemekkel és újrahasznosított munkadarabokkal, hiszen folyamatosan tudatosítanunk szükséges az emberekben: mindannyian felelősek vagyunk környezetünk védelméért!

Utolsó frissítés:

2020.12.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges