Sok érdeklődőt vonzott a Múzeumok Éjszakája

Szerző: Miklós Dániel
2022.06.28.
A júniusi kánikula ellenére 1624 érdeklődő látogatta meg a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületét a Múzeumok Éjszakáján, amely programra idén június 25-én került sor.

Az idei évben a levéltárat nem kötötték a járványügyi korlátozások, így a tavalyi Kulturális Örökség Napjai után idén már a Múzeumok Éjszakáján is raktársétákkal vártuk a látogatókat. Az iratbemutatók mellett más, már hagyományosnak mondható programjainkon is részt vehettek az érdeklődők: épületbejárásaink és a vársétánk népszerűségét ismét tapasztalhattuk, amikor nagy létszámú csoportokat kalauzoltak a levéltár épületében, illetve a várnegyedben kollégáink. Szintén népszerű állomás volt az épület harmadik emeletén a restaruátor műhely, ahol a fiatalok és idősebbek egyaránt készíthettek családfát, valamint pecséttel ellátott címereslevelet. A földszinten az érdeklődők pedig továbbra is megtekinthették A nemzet emlékezete – a magyar történelem mérföldkövei című kiállításunkat.

Új programelemként a kutatóteremben három alkalommal hallgathattak előadásokat a betérők a Magyar Nemzeti Levéltár online adatbázisaiban való kutatásokról, a földszinti foglalkoztatóteremben levéltár-pedagógiai játéksarok várta kisebbeket, a második emeleten pedig az European Digital Treasures projekt első kiállításának (Az Újvilágtól az új technológiákig) pop-up változatát tekinthették meg a látogatók.
 

Fotók: Lantos Zsuzsanna (MNL)


A Múzeumok Éjszakáján a Magyar Nemzeti Levéltár társszervezőként működött közre a Mezőgazdasági Múzeummal: a két intézmény közös szervezése nyomán lépett fel a Szentegyházi Gyermekfilharmónia a Vajdahunyad váránál. A gyermekkórus fellépése  utóbbi intézmény Megörökített székelység című időszaki kiállítását, valamint a helyszín programjait vezette fel.

 

 

 

Utolsó frissítés:

2022.12.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges