Pauler Gyula 120 | Megemlékezés

Szerző: Katona Csaba
2023.07.13.
120 éve, 1903. július 8-án hunyt el Pauler Gyula, az 1874-ben modern kutatóintézetté átalakított Országos Levéltár első levéltárnoka, később főlevéltárnoka, azaz első számú vezetője. Az évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár misével egybekötött megemlékező látogatást és koszorúzást szervezett Badacsonytomaj Önkormányzatával, a Kolping Egyesülettel és a Nők a Balatonért Egyesülettel a badacsonytomaji Szent Donát Kápolnában, Pauler Gyula végső nyughelyén 2023. július 12-én 11:00 órától.

A Magyar Nemzeti Levéltára delegációját Szabó Csaba főigazgató vezette, rajta kívül Mikó Zsuzsanna és Czetz Balázs főigazgató-helyettesek, Farkas Andrea, az MNL Pest Vármegyei Levéltárának igazgatóhelyettese és Katona Csaba kommunikációs referens voltak a küldöttség tagjai. Hozzájuk csatlakozott Badacsonytomajban Boross István, az MNL Veszprém Vármegyei Levéltárának igazgatója és Tóth Ágnes, az MNL VeVL főlevéltárosa.

A meleg idő ellenére megtelt a kis kápolna, ahol a Pauler Gyula halálának 120., levéltárvezetővé történő kinevezésének közelgő 150. és az Országos Levéltár alapításának 300. évfordulójára emlékezve Bedy Imre plébános celebrálta a szentmisét. Prédikációjában rámutatott az egyházaknak az iratmegőrzésben játszott szerepére, valamint arra, hogy ahogy a katolikus egyház felfogása szerint példaképek a szentek, úgy minden szakmának vannak példaadó képviselői, ilyen volt Pauler Gyula is.

A misét követően Szabó Csaba főigazgató mondott rövid beszédet, kitérve a levéltár alapítására és Pauler Gyula kiemelkedő szerepére, valamint badacsonytomaji kötődésére is. Végezetül Krisztin N. László, a vendéglátó település polgármestere szólt a jelenlevőkhöz, hangoztatva, hogy mennyire fontos számukra, hogy egy országos intézménnyel közösen emlékeznek meg egy olyan emberről, akire Badacsonytomaj is okkal büszke: nem véletlen látható az önkormányzat épületében sokak mellett Pauler Gyula fotója is.

Ezt követően a Szent Donát Kápolna kriptájában megkoszorúzták Pualer Gyula sírját, majd a jelenlevők főhajtással emlékeztek az egykori levéltárvezetőre. Az emlékezés jó hangulatú ebéddel ért véget.

Badacsonytomajból az MNL OL küldöttsége a közeli Balatonrendesre utazott, ahol felkeresték a Magyar Országos Levéltár 1992 és 1997 közötti főigazgatója, Lakos János sírját. Lakos János 2017-ben hunyt el. A temetőben Szabó Csaba főigazgató rövid beszédet mondott, majd koszorút helyezett el hivatali elődje sírján, kiemelve, hogy a három évszázados hagyománnyal bíró levéltár számára kiemelkedően fontos az elődök és a hagyományok tisztelete.

 

 

Utolsó frissítés:

2023.07.31.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges