„Most jön a fekete leves...” Thököly Imre fogságba eséséről és kiszabadulásáról
Thököly Imre 1677 őszén állt a Wesselényi-összeesküvés bukását (1671) követő felkelések élére. Sorozatos győzelmeket aratott I. (Habsburg) Lipót magyar király csapatai felett. Az elégedetlen magyarok Thököly iránti bizalmát jelezte, hogy 1680-ban fővezérré választották. A felkelések hatására a bécsi udvar az 1681. évi országgyűlésen egyezett ki a rendekkel, mert attól félt, hogy ellenkező esetben a magyar rendek akár teljesen a törökök pártjára állnak. Az oszmán politikai vezetők 1682-ben látták elérkezettnek az időt, hogy Felső-Magyarországot leszakítsák a Magyar Királyságról, amelyet az oszmán források „Orta Madzsar” (Közép-Magyarország) néven említettek. Ekkor a Thököly által vezetett felkelők csapatai tartották fennhatóságuk alatt ezt a területet, és még ebben az évben, 1682. szeptember 16-án Ibrahim budai pasa átadta e vazallus királyságot Thökölynek, aki a szultáni ahdnamé fejében évi 40 ezer tallért volt köteles fizetni.
Thököly a vazallus szerepkörét játszotta el a Bécs elleni hadjárat kezdetekor, 1683. június 14–16-án az Eszék és Dárda között fekvő oszmán táborban. Itt Thököly is kifejtette kívánságait: a Habsburgok által bírt teljes Magyar Királyságot az oszmán vazallusság elismerésével, az ország – Szapolyai Jánoshoz hasonlóan – kerüljön az ő fennhatósága alá, és az oszmán csapatok csak rövid ideig tartózkodjanak az ország területén. Thököly csapatainak kellett kísérniük az országon át Bécsbe vonuló nagyvezírt, meg kellett szállniuk Nyugat-Magyarországot, és zavarniuk kellett I. (Sobieski) János lengyel király csapatainak felvonulását. Az új vazallus állam, azaz a teljes Magyar Királyság, évi 400 ezer birodalmi tallér adó fizetésével ismerte volna el a szultán gyámságát. Thököly Imre királyságának azonban a sikertelen bécsi ostrom (1683) véget vetett. I. Lipót 1684. január 12-én kelt, közbocsánatot hirdető és hűségnyilatkozatot váró kiáltványát Thököly nem fogadta el, sőt tárgyalásai során ragaszkodott ahhoz a Habsburgok számára elfogadhatatlan feltételhez, hogy ismerjék el felső-magyarországi fejedelemségét. Politikai törekvéseinek Ahmed váradi pasa elhamarkodott lépése vetett véget, amikor a katonai sikertelenség hatására fogságba vetette Thökölyt.
Thököly Imre elfogása (Giuseppe Maria Mitelli rézmetzete, 17. század vége)
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok Grafiaki Gyűjteménye, lt. sz. 9409.
Thököly katonáival 1685. október 15-én a Váradhoz közeli Püspökibe vonult. A váradi pasa ekkor ünnepélyes ebédre invitálta meg, ahol Sejtán Ibrahim budai szerdár utasítására letartóztatták, majd hamarosan Belgrádba szállították. Híveinek jó része hamarosan átállt a Habsburgok oldalára, és részt vettek az oszmánok elleni hadjáratokban (1683–1699).
A Belgrádban raboskodó Thökölyvel történtekről egy nagyon speciális forrásból, saját kezűleg írt naplójából szerezhetünk információkat. Naplói nem egy helyen maradtak fenn, több közgyűjtemény őrzi ezeket. Jelentőségüket mutatja, hogy már a 19. század közepén a Monumenta Historica Hungariae (Magyar Történelmi Emlékek) Scriptores (Írók) sorozatában sorra jelentek meg ezek a sokfelé megtalálható naplótöredékek. A fogságba esést követő időszakról készült naplókat ma a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának gyűjteménye őrzi.
1685. november elején a belgrádi janicsár pasa hosszasan beszélgetett a fogságban levő Thökölyvel „merituma minden discursusinak csak az nagy bíztatás, és hogy jusson eszemben az ő szava, hogy az császár nekem újabb kaftánt, kardot, zászlót fog küldeni és más országot is fog adni. Az jövő nyáron maga indul az császár, s az fővezír, és az constantinápolyi janicsáraga, s én egyfelől, másfelől az császár fog menni az ellenségre” – írta saját kezű naplójába.
Thököly Imre naplójának 1685. november 9-ei bejegyzése
Jelzet: MNL OL, A Thököly- és a Rákóczi-szabadságharcok levéltárai, A Thököly szabdságharc levéltára, Thököly Imre iratai (G 2), II. 5. pag. 27.
A következő év elején, január 2-án Thököly ki is szabadult fogságából. „Még meg sem hajnallott, jövő ember az szerdár tihájától, hogy az pasa, az szerdár Amhet pasa, virradtig beérkezik, legyek készen, mert megvilágosodván, felvitetnek, s megkaftányoznak. […] Felmenvén azért hozzája: már az bosztandzsi-pasát, kapucsilár tiháját az császárnak, Huszáin Azenzade effendit, több nagy urakkal az házában tanáltam; az belső házbúl azért kijővén, és kezét fogván, első szava volt: ihon, az mi régi barátunk Thököli Imre! Leültetvén azért csak közel magához, azonnal kezdi declarálni az császár hozzám való kegyelmességét, hogy az ki az én szerencsétlenségemnek s sok káraimnak oka volt, az fejével fizetett, nekem athnámét adván, ő azért küldetett ki, hogy a mellett nékem minden dolgaimban segítséggel legyen, velem együtt még az télen az császárnak szolgáljon, csak én is, úgymond, tovább is az császárnak legyek igaz híve.”
Jelzet: MNL OL, A Thököly- és a Rákóczi-szabadságharcok levéltárai, A Thököly szabdságharc levéltára, Thököly Imre iratai (G 2), II. 5. pag. 156–157.
Thököly kiszabadulását követően oszmán szolgálatba állt, már Belgrádban arról állapodott meg a hadvezetéssel, hogy „az elsőben Tömösvárra menjünk, és odagyűljenek az hadak; ott újabb nagy dévánt tartsunk, és, ha úgy fog tetszeni, engemet tíz- vagy tizenkétezer emberrel elküld Munkács felé.” Szolgálatát a szokásos módon pecsételték meg, „az hatalmas török császár nyuszttal bíllelt kaftánynyal felkaftányozott, és szállásomra bocsátott.” Ezt követően Erdélyben, majd Szeged térségében szedte össze kuruc csapatait, de sorra vereséget szenvedett a császári csapatoktól, így Erdélyből is kiszorult Temesvár és Várad térségébe.
Az oszmán szolgálatba állt Thökölyt és kíséretét a karlócai béke kikötései értelmében 1700 végén Izmitbe költöztették, ahol az időt kirándulásokkal, vagy a burszai gyógyfürdők felkeresésével töltötték. A Virágok mezeje nevű helyet is itt vásárolhatták meg a nagyvezér által biztosított pénzből. A hitvesét az emigrációba követő Zrínyi Ilona 1703. február 18-én hunyt el ezen a helyen, míg Thököly több mint két évvel később, 1705. szeptember 12-én.
Új hozzászólás