Méltó módon emlékezik meg a Levéltár az ötszázéves jubileumról

Szerző: Borsodi Attila
2024.01.23.
Színvonalas online alkalmazásokkal, impozáns tudományos, ismeretterjesztő kötettel és látványos albummal készül a mohácsi csata ötszázéves évfordulójára a Magyar Nemzeti Levéltár. Ezek megalkotásában az intézmény együttműködik a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetével, a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, valamint a török és osztrák levéltárakkal. Két év van a jubileumig, de az előkészítő munkák már folynak.

Bár éppen tart a török-magyar kulturális évad, közeleg a mohácsi csata ötszázéves évfordulója, amelyre a munkatársaimmal már elkezdtük az előkészületeket – erről beszélt a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója. Szabó Csaba kifejtette, a jubileumra, a kerek évforduló okán, szeretnének méltó módon felkészülni, illetve azért is, mert a mohácsi vész rendkívül meghatározó esemény volt a magyar történelemben. Szavai szerint számos ma is létező problémánk gyökerei nyúlnak vissza 1526-ig. – Ebből a szempontból is fontos a csatával, Moháccsal, mint magyar tragédiával kiemelten foglalkozni – fogalmazott.
 

Közös programmal készülnek

A megemlékezések kapcsán a Magyar Nemzeti Levéltár nagyon szorosan együttműködik majd a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetével és a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, a három intézmény közös programmal készül a jubileumra. – Már a kortársak is tudhatták, hogy a mohácsi összecsapás egyenlőtlen csata lesz. Akik 1526-ban az ország különböző részeiből a király vezetésével elindultak a mohácsi sík felé, tisztában lehetettek azzal, hogy közülük sokan nem térnek haza. Már csak ezért is, akik részt vettek a mohácsi csatában, ők a magyar katonai hagyományok legnagyobb hősei – hangsúlyozta az MNL főigazgatója. Hozzátette: úgy tűnik, hogy több száz olyan személyt be tudnak azonostani, aki biztosan részt vett a mohácsi csatában. Róluk szeretnének majd megemlékezni az életrajzukkal, a családjaik életrajzával, és ezeket a rendelkezésre álló címeres levelekkel, pecsétekkel együtt egy nagyon látványos online alkalmazásban kívánják közzétenni.


Látványos online alkalmazás

– Fontos kiemelni, hogy néhány éve a magyar kormány megvásárolta a Batthyányaktól azt az ötszáz középkori oklevelet, amelyek a család többezer dokumentuma közül a Magyar Nemzeti Levéltárból még hiányoztak. S az ötszáz oklevél között van néhány olyan, amely a mohácsi csatához kötődik. Ezekből kiolvasható a király egyre növekvő aggodalma, mert ahogy II. Lajos közeledik Mohács felé, Buda környékén még csak minden tizedik jobbágy hadba vonulását kéri, Kalocsa térségében már minden második csatlakozását várja. A végén pedig már azt mondta, hogy jöjjenek a leprások és betegek is a király táborába, mert érezte, nagy a baj – mutatott rá Szabó Csaba. Hozzátette: ezek az oklevelek adták az ötletet egy látványos online alkalmazáshoz. Tervezik, hogy térképre viszik, miként indultak el, és érkeztek meg a török hadak délről, illetve ezzel egy időben miként gyűlt össze a zsoldokkal kiegészült magyar sereg az ország minden részéből. Mint az MNL főigazgatója kifejtette: kiváló török levéltári kapcsolataik vannak, a korabeli oszmán hadinaplók rendelkezésre állnak, így pontos információik lesznek az I. Szulejmán által Mohácsra vezetett seregről és annak vonulásáról.
 

Kiváló kötet és album az évfordulóra

Szabó Csaba beszélt arról is, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetével és a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közösen egy olyan, nagyon komoly, tudományos, ismeretterjesztő kötetet készül letenni az asztalra a mohácsi csatáról, amelyet a következő néhány száz évben nem lehet meghaladni. Ebben felvonultatják a legmodernebb ismereteket Mohács kapcsán, akár a fegyverzet változását, és elhelyezik az eseményt európai és világ dimenzióban is, rámutatva az összefüggésekre. Kitérnek majd a rengeteg illusztrációval ellátott kötetben arra is, hogy a mohácsi csata a hadseregek átszervezésének időszakára esett, így 1526-ban II. Lajos lényegében egy középkori lovagsereggel vette fel a harcot a modern, már tüzérséget használó oszmán hadakkal.

A Magyar Nemzeti Levéltár az Osztrák Állami Levéltárral közösen is készül az ötszázéves jubileumra, a két intézmény együtt ki fogja adni a Turco-metszeteket. Ezek hátteréről, jelentőségéről fontos tudni: Giulio Turco hadmérnök a 16. század végén azt a feladatot kapta a haditanácstól, hogy készítsen jelentést arról, miként lehetne modernizálni a végvárakat, hogy azok hatékonyan ellent tudjanak állni a török erőknek. Azt tervezik, hogy az olasz hadmérnök metszeteit egy látványos albumban jelentetik meg. Emellett a végvárokról készült metszetek – korabeli és modern, georeferált térképekkel fűszerezve – egy online alkalmazásban is elérhetőek lesznek.

 

Utolsó frissítés:

2024.03.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges