Megnyílt a "Malenkij robot" kiállítás

2015.11.20.
Több mint 70 éve, hogy 1944-45-ben megkezdték a Szovjetunióba kényszermunkára történő internálást. A kárpátaljai magyarok 1944-es deportálásának állítottak emléket a Magyar Nemzeti Levéltárban. A kiállítást november 28-án Bocskor Andrea EP-képviselő, a Kulturális és Oktatási Bizottság alelnöke nyitotta meg.

Nem sok része van Európának, mely olyan sok hatalom fennhatósága alá került a XX. század folyamán, mint a mai Kárpátalja. A hánytatott sorsú terület, több mint ezer évig Magyarországhoz tartozott, azonban az I. világháborút követően leszakították az anyaországtól, majd közel húsz évig Csehszlovákia részét képezte. Ettől kezdve terjedt el a Kárpátalja megnevezés a hivatali szóhasználatban.

A kiállítást immáron tizenkettedik alkalommal mutatják be. A magyar kormány a 2015-ös évet a Szovjetunióba elhurcolt kényszermunkások és politikai foglyok emlékévének nyilvánította. Hogy miért is fontos nekünk a Kárpátalja, miért kell emlékeznünk az 1944-es időszakra és megosztani minél több emberrel, arról Bocskor Andrea EP-képviselő, a Kulturális és Oktatási Bizottság alelnöke fejtette ki véleményét.

Az esemény fotókban:

„Többször előfordult, hogy amikor azt mondtam Kárpátalja, nem igazán tudták miről beszélek. Megkérdezték, melyik ország területén van, mire azt feleltem, hogy Ukrajna. Ezen a ponton már végképp nem értették, hogy akkor miért beszélek magyarul, és miért vagyok magyar képviselő. Ezekből a kérdésekből evidensé vált, hogy egy kárpátaljai tematikájú kiállítási anyagot, nincs értelme úgy bemutatni, hogy nem tisztázzuk legelőször is azt, mi az a Kárpátalja, és hogy jutottunk el az 1918 előtti állapotoktól, egészen napjainkig.”

Fülöp Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató helyettese, emlékbeszéddel készült a kiállítás megnyitójának alkalmából, hogy megfelelőképpen emlékezzünk ezekre az eseményekre.

„A Kárpát-medencei magyarság XX. századi nemzeti traumái során, mélységében a legjelentősebbek között kell nyilván tartanunk a magyar nemzetiségű és Magyarország egykori területén más nemzetiségű polgári lakosság II. világháború utáni tömeges elhurcolását és a Szovjetunióba kényszermunkatáborokba történő deportálását.” – mondta a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató helyettese, majd hozzátette: „Reméljük a kárpátaljai magyarság 1944-es tragikus sorsának bemutatásán keresztül, hozzájárulhatunk az egész nemzet közös emlékezetének megőrzéséhez, ápolásához.”

A hosszú éveken át tartó kutatás szakmai anyaga, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Lehoczky Tivadar Intézetéhez köthető, illetve kutatójához, Molnár D. Erzsébethez.

A „Málenkij robot” című tárlat 2016. január végig megtekinthető 8 és 16 óra között, a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében.

Szöveg: kultura.hu

Fotók: Lajos Ádám

 

Utolsó frissítés:

2015.12.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges