Könyvbemutató: Váltóállítás - Diktatúrák a vidéki Magyarországon 1945-ben

2017.05.10.
A Magyar Nemzeti Levéltár tisztelettel meghívja Önt a "Váltóállítás - Diktatúrák a vidéki Magyarországon 1945-ben" című kötetet 2017. május 18. 13.30-kor kezdődő bemutatójára.

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közötti, 2014. szeptember elsejétől érvényes, öt évre szóló megállapodás adott lehetőséget arra, hogy a Vidéktörténeti Témacsoport a vidéken élő kutatótársakkal, így több levéltáros kollégával kiegészülő munkacsoportokra támaszkodva megszervezhesse munkáját. 1945 hetvenedik évfordulója eleve ösztönzést adott ahhoz, hogy lehetőleg új kérdések alapján szólaltassanak meg ismert és kevésbé ismert történeti forrásokat.

Abban kezdettől fogva kimondva-kimondatlanul egyetértettek, hogy a történeti forrásoknak alapvető vétójoga van bármilyen ideológiából vagy jelenből fakadó érzékenységgel szemben. Nézőpontjuk alapvetően az alulnézeti, a mindennapok történeti perspektíváját követte. Sokukat az a kérdés foglalkoztatta, hogy a háborús egyéni és kollektív tragédiák utáni nyomorban és az államiság nélküli vákuumban a kortársak milyen módon reagáltak, viselkedtek. Az előbb említettek alapján keresett történeti források és kutatói válaszok több tekintetben eltérnek a történetkutatás eddigi megállapításaitól.

A Váltóállítás című kötet egyes eredményeit értelmező kutató kollégák több szempontból teljesen újszerűnek, új értelmezési keretet kínálónak tartják. Magyarország 1938 óta a nemzetközi hatalmi politikai játszmák révén először német, majd a korábbi cári területszerző hagyományt folytató ,,szovjet” érdekszférába került. Ennek hatását a kortársak elsősorban a Vörös Hadsereg katonáinak viselkedése és a kíséretükben érkező, egyre nagyobb számú, a lokális társadalmakban idegenként fogadott, ám mégis befolyásossá vált kommunista párttagság és követőik eljárásai alapján tapasztalhatták.

A kötet szerzői az ekkori tömeges, évtizedekig tabusított tapasztalatnak a történeti kontextusait igyekeztek a kötetünkben megjeleníteni. Így például az is bizonyítást nyer, hogy a ,,demokratikus földreformként” mitizált földelkobzás és földosztás az új megszálló hatalom egyik legfontosabb hatalomtechnikai eszköze lett.

 

Utolsó frissítés:

2017.05.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges