Konferenciát tartanak Budapest ostromáról és a kitörésről
A „80 éve történt” 1944–45 magyar hadieseményei konferenciasorozatban megvalósuló eseményt február 11-én, kedden 10 órától tartják Budapesten a Bécsi kapu térti levéltári palotában. A program fővédnöke Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszterhelyettes. A konferencián köszöntőt mond Szabó Csaba, az MNL főigazgatója, a levezető elnök pedig Katona Csaba, az MNL kommunikációs referense lesz.
A konferencia délelőtti és délutáni szekcióból áll majd, a program résztvevői összesen nyolc előadást hallhatnak egyebek mellett arról, hogy milyen volt az általános politikai- és hadihelyzet 1944-1945 fordulóján. Szó esik majd a nap folyamán a Budapest felmentését célzó német kísérletekről, a főváros ostromáról és a kitörésről. Tartanak előadást a háború budapesti következményeiről, a haditengerészet, a légierő és a Szent László hadosztály ejtőernyőseinek szerepvállalásáról.
A programon bárki térítésmentesen részt vehet, minden érdeklődőket szeretettel várnak! Fontos tudni, hogy a konferencián kép- és hangfelvételek készülhetnek!
Új hozzászólás