Konferencia az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára

Szerző: Miklós Dániel
2022.04.26.
2022. április 22-én a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében rendezett nagyszabású konferencia nyitotta meg az intézmény által szervezett Aranybulla 800 emlékévet. Az esemény időpontja illeszkedett a magyar államiság szempontjából kiemelkedően fontos dokumentum kiadási időpontjához, mivel jelenlegi ismereteink szerint az II. András a függő aranypecséttel ellátott oklevelét 1222 tavaszán, de még május előtt adta ki. A konferencián a témában jártas történészek számoltak be az Aranybullával kapcsolatos kutatásaik legfrissebb eredményeiről.

Az eseményt – a betegség miatt távol lévő Szabó Csaba főigazgató nevében – Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettesének szavai nyitották meg. Székesfehérvári illetőségűként megemlítette, hogy a megyeszékhelyen és a Magyar Nemzeti Levéltárban is az idei év az Aranybulláról szól. Kiemelte, a levéltárak feladatai sokrétűek. Ezek közül az egyik, hogy az őrzött írásbeli örökséget a nyilvánosság számára is megmutassák, ebben pedig a digitalizáció új perspektívákat hozott.

Megköszönve a közreműködők szervezőmunkáját, elmondta azt is, hogy az emlékév során egy méltó kötettel kíván a levéltár megemlékezni az Aranybulla nyolcszáz évvel ezelőtti kiadásáról. Czetz Balázs köszöntőjének zárásaként felelevenítette, hogy II. András oklevelének kiváló kutatója, Érszegi Géza idén januárban hagyott itt minket, ezért kérte a jelenlevőket, hogy egy perces néma főhajtással emlékezzenek meg róla, és azokról a levéltáros kollégákról, akik szintén a közelmúltban hunytak el.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára, Latorcai Csaba nyitotta meg az emlékévet, aki beszédében kiemelte, hogy a 21. században kiemelkedő fontossággal bír, hogy a levéltár meg tudja mutatni a nemzet írásos örökségét, amely nem létezne őrző intézmények nélkül. Hangsúlyozta továbbá, hogy – mai szóhasználattal élve – jogállamisági szempontból kiemelkedően fontos dokumentum az Aranybulla: mivel arra mutat rá, hogy a korabeli Magyar Királyság európai állam volt már több száz évvel ezelőtt is. Hozzátette: bár a századok során a dokumentumot mindig a saját szempontjaik szerint értelmezték az utódok, a modern társadalmi szerződések előképének tartható oklevél egészen 1848-ig meghatározó volt, mivel az áprilisi törvények vívmányai is erre a dokumentumra épültek rá.

A konferencia előtti utolsó köszöntőben Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár tudományos igazgató-helyettese a nagyközönség számára tisztázta a fogalmat, hogy létezik-e az eredeti Aranybulla. Mint kiemelte: a nagybetűs Aranybulla ma már egy virtuális emlék, mert az oklevél eredeti hét példánya elveszett az idők folyamán, azonban II. András aranypecsétjéből – amelyekhez hasonló függhetett egykoron a dokumentumon – kettő is az Országos Levéltár őrzésében található. Esztergomban őrzik továbbá az Aranybulla egy, négy főpap által megpecsételt másolatát, amely valószínűleg 1318-ban készült, valamint az Országos Levéltár gyűjteményében található I. Lajos átirata és megerősítése 1351-ből hét példányban, amely Lajos király törvényeit is tartalmazza. A Magyar Nemzeti Levéltár a Parlamenti Múzeummal közösen készített egy rekonstrukciós példányt, amely jelenlegi ismereteink alapján kívánja bemutatni, hogy miként nézhetett ki az eredeti oklevél.

Az első szekciót Szovák Kornél (MTA doktora, tud. tanácsadó, intézetigazgató, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Moravcsik Gyula Intézet; egy. docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) előadása nyitotta, aki az Aranybullák szövegének hagyományozódásáról beszélt. Rámutatott, hogy a 13. században négy, politikai szempontból rendkívül fontos aranybullás oklevelet is kiadtak: ebből három II. Andráshoz, egy IV. Bélához és fiaihoz köthető. A későbbi korokban elfogadott szöveg ugyanakkor I. Lajos 1351-es átiratán alapszik. Az esztergomi példány ugyan ennél régebbi, azonban nem tudni, hogy annak szövegét mennyire kezelték széleskörűen. Az ugyanakkor látszik, hogy az esztergomi átiratot és a Nagy Lajoshoz köthető oklevelet nem ugyanarról a példányról másolták – mutatott rá. Előadásának további részében a bevett szövegváltozat kiadásának nehézségeit prezentálta, amelyek Érszegi Géza 1972-ben – az Aranybulla kibocsátásának 750. évfordulója alkalmából – kiadott fordításán is nyomot hagytak.

Solymosi László (MTA rendes tagja, professzor emeritus, Eötvös Loránd Tudományegyetem) II. András és az Aranybulla kapcsolatát vizsgálta. Mint rámutatott: két napi dátum szerepel a szövegben, az egyik az augusztus 20-i törvénynap, a másik pedig a húsvét. Utóbbi jelentősége nemcsak a forgalomban lévő pénz érvényessége miatt fontos, hanem amiatt is, hogy az Aranybullában foglaltakat gyorsan, rögtön az ünnep után be lehessen vezetni. Hozzátette továbbá, hogy az oklevél felsorolja a hivatalban lévő egyházi méltóságokat, azonban köztük nem szerepel az erdélyi püspök, mivel a pozíció nem volt betöltve. III. Honorius pápa ugyanakkor 1222 májusában engedélyezte, hogy Rajnald felvehesse a püspöki stallumot. Az erről szóló levelezés arra enged következtetni, hogy az Aranybullát ezt megelőzően adta ki az uralkodó, a húsvét kezdete miatt április 3-a előtt. Az oklevélben kiemelt szerepet kapó királyi serviensek kapcsán Solymosi László arra mutatott rá, hogy II. András már az 1210-es években is foglakozott velük, így nem az Aranybulla volt az első dokumentum, amely említi őket, mint társadalmi csoportot.

II. András fő politikája az ispánságok jogának megnyirbálása volt – hangsúlyozta előadásának elején Zsoldos Attila (MTA rendes tagja, kutatóprofesszor, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet) Rogerius véleményét, amelyet valamelyest tükröz az Aranybulla is. Az Aranybulláról szóló legfrissebb monográfia szerzője kiemelte ugyanakkor: az oklevél intézkedései II. András politikáját erősítette és az ő kezdeményezésére születtek. Kifejtette, hogy II. András valóban igyekezett elkerülni, hogy teljes ispánságokat adományozzon magánkézbe, mivel azok ilyen módon stabil pontok lehetnek volna uralmával szemben. Részletesen bemutatta továbbá az Aranybullában szereplő intézkedések elemzésével, hogy az uralkodó többször könnyű ígéreteket tett, és egyes esetekben olyan problémákat orvosolt a szövegben, amelyek nem léteztek.

A második szekcióban az Aranybulla külföldi előzményeit, kapcsolatait mutatták be a kutatók. Bárány Attila (MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, Debreceni Egyetem) az Aranybulla korabeli előképének, az angliai Magna Cartának a rövid történetét vázolta, illetve mutatta be tartalmát. Mint kifejtette: az oklevél neve előtt nincs névelő és a Libertatum szó sem szerepel eredetileg a címében, továbbá Cartnának és nem Chartának nevezték a keletkezésekor, és a tudományos életben nem feltétlenül János angol királyhoz kötik a dokumentumot. Ennek oka, hogy az 1215. évi kiadás után nem sokkal János elhunyt, később pedig utóda, III. Henrik saját pecsétjével ellátva is kiadja az oklevelet 1225-ben, és ennek a változatnak a szövegét fogadta el az utókor.

Pósán László (PhD, egyetemi tanár, Debreceni Egyetem) II. Frigyes szicíliai király és német-római császár aranybulláit mutatta be, amelyekből több mint száz ismert. Kiemelte, hogy az ifjú uralkodó első saját aranybulláját 1212-ben adta ki. A Szicíliai Aranybullaként ismertté vált oklevél a cseh király választásáról szólt, megjutalmazva ezzel I. Ottokárt, amiért őt támogatta a polgárháborúban. Később nemcsak a cseh uralkodónak, hanem többek között városoknak, a német lovagrendnek, a pápáknak, sőt egy ízben itáliai városoknak is adott ki aranypecséttel megerősített oklevelet – utóbbiban arról tájékoztatott, hogy hamarosan Rómába utazik, hogy császárrá koronázzák – emelte ki Pósán László, aki úgy összegezte II. Frigyes tevékenységét, hogy igen sokrétű témájú okleveleket látott el uralkodói aranypecsétjével.

Az Aranybulla európai párhuzamaira hívta fel a figyelmet előadásában Bácsatyai Dániel (PhD, tudományos munkatárs, Bölcsészettudományi Kutatóközpont). Mint említette, a Magna Cartát és az Aranybullát már kétszáz éve is vizsgálták, miközben mindkét oklevél fontos hivatkozási pont volt Anglia, illetve Magyarország politikai gondolkodásában. Voltak ugyanakkor a két dokumentumnak más kortársai is, amelyeknek nem volt ugyanekkora hatásuk a jövőre nézve, viszont azonos szellemi gyökerekből táplálkoztak – mutatott rá Bácsatyai Dániel. Előadásában ezek közül kettőt elemzett részletesebben. Elsőként az édesanyja révén II. András unokája, III. Péter aragóniai királyhoz köthető Privilegio Generalt mutatta be, amely szabadságlevelet 1283-ban a helyi főnemesség nyomására adott ki. Ezt követően a szentföldi jogkönyvekre hívta fel a figyelmet, külön kiemelve, hogy ez a dokumentumcsoport nem kiadott oklevélként létezett. Gondolatainak zárásaként az Aranybullában szereplő, azonban ott kissé szervetlenül megjelenő ellenállási jog eredete kapcsán felvetette, hogy az akkoriban modern elgondolás a lombardiai egyetemeken tanult személyek, valamint a nyugat-európai származású magyarországi klerikusok révén kerülhetett II. András országába elsősorban az európai hűbérjog hatására.

A harmadik szekció nyitóelőadásában Weisz Boglárka (PhD, tudományos főmunkatárs, osztályvezető, „Lendület” Kutatócsoport-vezető, Bölcsészettudományi Kutatóközpont) az Aranybulla cikkelyeiben szereplő gazdasági vonatkozásokat világította meg. A Szlavóniában fizetett nyestadóra vonatkozó kitétel alapján elmondta, hogy annak összege Könyves Kálmán idejéhez képest változott, amely összeg az Aranybulla 1231-es kiadásában is más volt. A sóra vonatkozó kitétel kapcsán kiemelte, hogy Szalacs és Szeged mellett csak a végeken lehetett tárolni, azonban a korabeli lerakatok már így is a határ mentén – így például Vasváron és Sopronban – voltak. A pénzverés kapcsán elmondta, hogy nem egyértelmű, hogy a szöveg melyik Béla királyra utal, valószínűleg I. Bélára, ugyanakkor II. András tehetett ígéretet arra, hogy nem fog romlani egy év alatt a pénz értéke, mivel az ő pénzei kifejezetten jók voltak. 1252-ből ugyanakkor már ismeretes egy feljegyzés, amely a fizetőeszköz inflálódását írja le.

Az Aranybullában szereplő székesfehérvári törvénynapok hagyományának létezéséről beszélt előadásában Szőcs Tibor (PhD, tudományos munkatárs, Magyar Medievisztikai Kutatócsoport), aki kiemelte, hogy a nevezett eseménynek a nyomai még a 14. században is előfordultak. Igaz, a fennmaradt forrásállomány alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy gyakori eseményről van-e szó. Annyi viszont bizonyos, hogy a már a 11. század második felében létrejött törvénynapok intézménye az Anjou-korban is fennmaradt, azonban addigra már az országgyűlés fontosabb eseménnyé vált – fejtette ki Szőcs Tibor, hozzátéve, hogy az Aranybullában szereplő évenkénti periodicitás jelenthetett újdonságot, azonban, hogy ezt be is tartották-e, annak bizonyítására kevés forrás áll rendelkezésre napjainkban.

Tringli István (MTA doktora, tudományos főmunkatárs, Bölcsészettudományi Kutatóközpont) az Aranybulla és a nemesi kiváltságok kapcsolatára mutatott rá. A későbbi nemesi kiváltságok alapja az Aranybullában kifejtett szerviensi szabadság volt. Werbőczy István Hármaskönyvében a II. András oklevelében szereplő fogalmakat saját kora szerint magyarázta, miközben azok az eltelt háromszáz évben igencsak megváltozhattak. Példaként Tringli István a nemesség fogalmát említette, amely már nem egy kisszámú csoportot jelentett a 16. század elejére Európa szerte, hanem egy tömegesnek tekinthető rendet. Rámutatott arra is, hogy Werbőczy után harminc évvel később a Négyeskönyvben megint kiegészítették a nemesi jogok megfogalmazását, amely Mohács után már ismét egy másik felfogás lenyomata. A korszak jogászai célorientáltak voltak, indokot kerestek, nem történelmet írtak – azt alkalmazták, amit a saját korukban tudtak a régiből alkalmazni – jegyezte meg Tringli István.

Az Aranybulla megújításainak politikai hátteréről tartott előadást Dreska Gábor (PhD, egyetemi adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem) elsőként a negyedik szekcióban. Az 1231-es átírás kapcsán rámutatott: az 1222-ben kiadott oklevél fő kárvallottja az egyház volt, ezért az Aranybulla szövegének megváltoztatásáért küzdött a klérus. A kilenc évvel későbbi szöveg ennek a törekvésnek sikerét tükrözte. Az Esztergomban őrzött, 1318-ból származó másolat előzményeként arról beszélt, hogy I. Károly nem volt hajlandó megerősíteni. Fia és utóda, I. Lajos 1351-ben a nápolyi hadjáratok, valamint az 1348-49-ben dúló pestisjárványt követően igyekezett kárpótolni a nemességet. Nemcsak megerősítette az Aranybullában foglaltakat egyetlen kivétellel, a szabad végrendelkezés helyett az ősiség megerősítésével, de még további huszonöt cikkelyt is hozzáírt. Özvegye, Erzsébet és lánya Mária is igyekeztek megerősíteni az Aranybullát, hogy a nemességet megnyerjék, azonban ez az elképzelésük nem sikerült. A 14. században még egyszer 1397-ben Zsigmond erősítette meg az Aranybullát jogharmonizációs céllal, de mással nem ütköző, elavult törvények is maradtak a szövegben – tette hozzá Dreska Gábor, aki arra is rámutatott, hogy később, amikor I. Ulászló a magyar trónra került, már nem látta az eredeti Aranybullát, hanem csak egy libellust mutattak be neki megerősítésre. Az Aranybulla szövege pedig a 15. század közepére merevvé vált, és nem élő, hanem egy tiszteletre méltó szövegként kezdték kezelni.

Hegedűs András (PhD, igazgató, Esztergomi Prímási Levéltár) egyfelől az Aranybulla esztergomi érseknek szánt példányának sorsáról tartott előadást, másfelől II. András Prímási Levéltárban őrzött aranypecsétje kapcsán megjegyezte, hogy az azon szereplő uralkodó fiziológiája hasonlít az ismert bambergi lovas vonásaira, amelyet éppen az ő uralkodása alatt emeltek. Hozzátette, hogy Bambergben Szent István királynak a kultuszát erősíthette meg Ekbert püspök, aki történetesen Gertrúd királyné testvére volt – II. András pedig menedéket nyújtott számára, hálából pedig róla mintázhatták a lovast. Az Aranybulla érseki példányának pusztulása kapcsán prezentációjában felvetette az egri káptalan egy korabeli oklevele nyomán, hogy azt 1304-ben II. Vencel cseh király és emberei pusztíthatták el bosszúból más aranypecsétes oklevelekkel együtt, mivel az Anjou Károlyt támogató Mihály esztergomi érsek nem volt hajlandó a fiát, Vencelt magyar királlyá koronázni.

A magyar uralkodói aranypecséteket, vagyis az „arany bullákat” mutatta be Kurecskó Mihály (főlevéltáros, osztályvezető-helyettes, Magyar Nemzeti Levéltár) megemlítve, hogy már a 11. századból ismerünk magyar uralkodói fémpecséteket Péter és Salamon esetében, azonban ezek ólomból készültek. II. Géza kapcsán megemlítette, hogy ő már rendelkezett aranypecséttel, mivel arról a Magyarországon át utazó al-Garnáti említést tesz írásában, III. István esetében pedig az egyik általa kiadott oklevél másolata tesz említést arról, hogy egykoron uralkodói aranypecsét függött rajta. A ma is meglévő példányok kapcsán felsorolta, hogy III. Béla, Imre, II. András, IV. Béla aranypecsétjei fennmaradtak, mint ahogyan Hunyadi Mátyásé is, azonban ő már csak ritkán használta. Érdekességképpen megemlítette, hogy ismereteink szerint I. Ferdinándnak is volt aranypecsétje, míg Szapolyai Jánosé egészen 1919-ig megvolt Budapest Főváros Levéltárában, azonban a Tanácsköztársaság ideje alatt nyoma veszett.

A konferencia záróelőadója Rácz György (PhD, főlevéltáros, egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) volt, aki az Aranybulla hét eredeti példányának lehetséges történetét mutatta be. Kiemelte, hogy az Aranybulla az európai levéltárügy fontos, egyik első dokumentuma, mivel arról is rendelkezik II. András oklevele, hogy hol kell biztonságosnak vélt helyen tárolni a példányokat. A pápának szánt példány kapcsán szót ejtett arról, hogy III. Honorius okleveleiben nem utal az Aranybulla szövegének pontos ismeretére, a pápai példány, lehet, hogy el sem jutott a Vatikánba, vagy ott tűnt el az egyház jogainak sérelme miatt. Az ispotályosoknak és a templomosoknak szánt oklevelek kapcsán felvetette, hogy valószínűleg Székesfehérváron és Esztergomban őrizték azokat, ha egyáltalán kaptak belőle példányt. A nádori példányt valószínűleg a székesfehérvári koronázó bazilikában őrizték, míg a királyi példány 1351 után a tárnoki házban lehetett Budán és itt semmisülhetett meg 1686-ban. A kalocsai példány kapcsán is a török korban bekövetkezett pusztulást említette meg, az esztergomi példány hiánya viszont nehezen magyarázható. Rácz György ugyanakkor felvetette azt is, hogy lehetséges, hogy bár hét példánynak kellett volna elkészülnie, lehetséges, hogy nem mindet pecsételték meg valójában.

Fotók: Varga Máté (MNL OL)

Utolsó frissítés:

2022.05.31.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges