Gyűlölettel a múlt, megszállottan a jövő felé – egy dokumentumválogatásról
A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) vezetősége 2016-ban határozta el, hogy az első világháborút követő, különféle konfliktusokkal terhelt időszak (1918–1920) egyik meghatározó, ugyanakkor a korabeli eseményekből, illetve a közép-európai történésekből nehezen kiemelhető eseménysorának, a Magyarországi Tanácsköztársaság létrejöttének centenáriumára dokumentumkötetet jelentet meg.
A forráskiadás a demokratikus Nyugattól a diktatórikus Kelet felé forduló proletárdiktatúra fennállásának 133 napja alatt született dokumentumokból készült, amelyek döntő többsége először jelenik meg nyomtatásban. A válogatás szemlélteti a korszak sokszínűségét és ellentmondásosságát, és a rendszerváltás előtt csak röviden tárgyalt témák (egyházellenesség, vörösterror, zsidókérdés) vizsgálata is lehetővé válik a kiadott dokumentumok segítségével. A kötet alapvető újdonsága, hogy megjeleníti és hallhatóvá teszi a subaltern, alárendelt, kisemberi, helyi hangokat, vagyis „alulnézetben” mutatja be a diktatúrát. Cikkünk választott címe jól jellemzi a kötetben dokumentumokkal bemutatott korszakot: 1919 áprilisában beszélt arról egy Somogy megyei direktóriumi vezető, hogy az új hatalom intézkedéseiben „rengeteg gyűlöletnek kell lenni” a szolgaság és népnyúzás korát jelentő múlttal szemben. A bizonytalan jövő felé pedig fanatikus elszántsággal, szilárd hittel és megszállottan menetelt az új világot ígérő, de a hatalomgyakorlás mindennapjaiban egyre tanácstalanabbá és radikálisabbá váló Tanácsköztársaság.
A kiválasztott iratokból jól megismerhetők azok az élethelyzetek, amelyek során gyakorta ütközött a központi akarat és a helyi végrehajtás, illetve ellentétbe kerültek az újonnan szerveződő kommunisták, és a régi, kipróbált, a háború előtt hitelesen építkező szociáldemokraták elképzelései. Az iratokból kirajzolódnak a főváros és a vidék, a munkásság és a parasztság érdekellentétei is. Az új rendszerhez való viszonyulás különféle változatai, kezdve a lelkes támogatástól, a beletörődésen át a nyílt szembeszegülésig, sőt az aktív bel- és külföldi ellenforradalmi tevékenységig több forrásban is előkerülnek. A dokumentumok különféle típusokba oszthatók: vannak közöttük indítványok, táviratok, kérelmek, beadványok, jelentések, előterjesztések, jegyzőkönyvek, tájékoztatók, beszámolók, magánlevelek, kegyelmi kérvények és panaszok. Soraikból visszaköszön az új vagy éppen a korábbi pozíciójukat megőrzött vidéki vezetők bizonytalansága, mivel az új nyelvezetű rendeleteket módosítani vagy finomítani kellett a helyi viszonyok tükrében. Az iratokban számos téren megfogható a helyi társadalom csalódottsága, az alkoholtilalom, a szocializálás, a rekvirálások, a túlkapások, a választási anomáliák, a túszszedés, a sorozás és a földosztás elmaradása miatt, vagy éppen az ellátási nehézségek, az értéktelen pénz és a gyakori rémhírek következtében. A központi hatalom birtokosainak, illetve az általuk kiküldött megbízottak háttere okán hangsúlyosan a zsidósághoz kötött bolsevik rendszer miatti antiszemita közhangulat is tetten érhető a forrásokban.
A dokumentumválogatás tematikája rendkívül változatos. Helyet kap a forrásokban a tanácskormánynak a társadalom-, szociális és kultúrpolitikája, amely forradalmi gyűlölettel vetette el a múltat, új perspektívákat ígért az alsóbb társadalmi rétegeknek és radikálisan leszámolt a kiváltságokkal és a kiváltságosokkal, és megjelenik a nők és a (gyakran kulcspozíciókba került) fiatalok aktív politikai szerepvállalása is – a rendszerrel szemben vagy éppen amellett. Számtalan példát találunk a feljelentésekre, a rendszeren belüli torzsalkodásokra és hatásköri összetűzésekre, arra, hogyan kezelték a külföldi állampolgárok panaszait, mi módon és mennyire határozottan léptek fel a különböző felekezeti vezetők. Ezek mellett korabeli viccek és gúnyversek is helyet kaptak a kötetben. A román és a csehszlovák támadás miatt egyre zsugorodó hatalmi terület mindennapjait is felidézzük néhány forrás segítségével.
A dokumentumokból kiderül, milyen várakozással fogadta a magyar társadalom a kezdettől a „legkíméletlenebb eljárást” ígérő Tanácsköztársaságot, kik és miért élték meg „hazátlan zsidó bolsevizmusként”, vagy éppen a „rajongás és a dac politikájaként” a történteket, amelynek láttán „Kossuth apánk is sírna örömében”. Egy reménybeli bakancs vagy egy olcsó harisnya ugyanúgy a rendszer „hű követőjévé, tisztelőjévé és teljesítőjévé” tehetett pénzügyi díjnokot és egy kisember családját, mint ahogy az elrekvirált kerékpár is „többet ártott az Eszmének, mint bármennyi ellenforradalmi kísérlet”. Miközben a győri ügyvéd „a vörös ököl helyett az ölelő kart” javasolta, a csanádiak még az utolsó napokban is kitartottak a terror szükségessége mellett, „bár nem feltétlen ragaszkodtak a terror elnevezéshez”.
Sajátos életutakat olvashatunk – az 1919 után, illetve a sztálini terror idején kivégzettek mellett – a főszolgabíróból vármegyei közigazgatási csoportvezetőként hivatalban maradt, majd a Horthy-korszakban alispáni tisztséget betöltőktől a direktóriumi tagból kormánypárti képviselővé lett politikuson át a vörösőrparancsnokból polgármesterré avanzsált korábbi rendőrkapitányig. A források segítségével így képet kaphatunk arról, hogy miért tartották a győri kormánybiztost „nemcsak szocialistának, de egyúttal józan eszűnek” is, miért kérte egy munkás felesége Isten áldását az elvtársakra. Eközben Turán „minden idegenben zsidót és rekvirálót” láttak, Cinkotán pedig „a legjámborabb keresztény is a legerősebb antiszemitává leszen” – holott köztudott, hogy a vidéki vezetők között a nem zsidó magyar és más nemzetiségűek voltak túlsúlyban, az alapvetően jobboldali mentalitású zsidóság pedig sem a magántulajdon-, sem az egyházellenes fellépést nem nézte jó szemmel.
Különleges, egyedi történeteket is megismerhetünk, amelyek színesítik a Tanácsköztársaság mindennapjairól alkotott képünket: a nagycenki Széchenyi-kastély teniszütőinek sorsa mellett olvashatunk a túszság kellékével nem rendelkező” bakócai és a helyi kommünároknak „fügét mutató” szentgyörgymezei katolikus iskolai tanítóról, a francia gyeplős fogatot igénylő esztergomi biztosról, a „hideg, logikus, becsületes” munka helyetti tivornyákról, a körmendi direktórium helyiségében kifüggesztett Szűz Mária képről, a sok vízivástól megbetegedő németladi munkásokról és a szőlő alkoholmentes feldolgozásának kísérleteiről is.
Értesülhet az olvasó arról, miért vonták be a székesfehérvári laktanyában a vörös zászlót, miközben a háromszínű zászlókra ruházati célú hasznosítás érdekében beszolgáltatási rendelet kiadását javasolta a népbiztos, illetve az is szóba kerül, hogy Zalaegerszegen a forradalmi törvényszék elnöke tanúkkal tudta igazolni állítását, amely szerint ő „fehér sziget volt a vörös viharban”. A heti rendszerességgel beküldött politikai megbízotti jelentésekből egyértelművé válik, miért „nem látta 95% szívesen a kormányt” Tolnában, miért tartotta szükségesnek az agitátor Pilisszentivánon a vezetők „minél gyakrabban” történő „hátsóba billentését”, miközben a gazdasági megbízott csak türelemre tudta inteni a helyieket, és arra tett javaslatot, hogy „adni is kellene nekik valamit”. Az orosz forradalom „kopírozása” (a bolsevik eszmerendszer importjára fogékony magyar társadalom egy részének időleges asszisztálásával) pedig odáig vezetett, hogy 1919. július végére már „testvér testvér ellen hirdetett engesztelhetetlen gyűlöletet”.
A forráskiadvány általunk választott, a kommün tevékenységének egyfajta értékeléseként is olvasható felcíme egy közölt dokumentumból származik. Csuvara Mihály kormányzótanácsi biztos 1919. július 21-én, a tanácskormány végnapjaiban ezekkel a szavakkal összegezte a muraszombati járásban szerzett benyomásait. Csuvara úgy vélte, van még mód a „teljesen egyenes irányú”, a „teljhatalmú, ingatag vezetők” miatti hasonló oroszországi helyzetet meghaladó új politikára, és a „rendszeresít” szót korabeli értelmében (’rendszerez’) használja. Meglátásunk szerint ezek a „ballépések” – a társadalmi egyenlőséget deklaráló, az alsó társadalmi osztályok szociális és gazdasági igényei mellett síkra szálló, de azt rendeleti úton, jelentős társadalmi csoportok érdekeivel nem törődve bevezetni kívánó, önmagát a szocialista világforradalom részének tekintő, de a nemzetközi munkásmozgalmi fejleményektől elszigetelődő, a régi társadalmi rendet meghaladni akaró, de a hatalom ízétől megmámorosodó proletárdiktatúrában – a maguk rendszertelenségében tragikusan rendszerszintűvé váltak, és a történelmi baloldal Mohácsát eredményezték.
Olvasóink figyelmébe ajánljuk a dokumentumválogatást:
„és rendszeresíttetnek az összes ballépések”. Proletárdiktatúra alulnézetben. Válogatott levéltári dokumentumok a Magyarországi Tanácsköztársaság időszakából
Az iratokat válogatta, jegyzetekkel ellátta és a bevezetőt írta: Csonka Laura – Fiziker Róbert. L’Harmattan, Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, 2019.
Iratfotók: Lantos Zsuzsanna (MNL)
Új hozzászólás