Az országos főlevéltárnok, aki varjúból kányát csinált

Szerző: Fiziker Róbert
2020.03.17.
Simon Ödön soproni főispán 1898 elején tett javaslatot Kánia József „legmagasabb kitüntetésben való részeltetésére”. A nemesi díszoklevelet csak 1901 őszén vehette át a lokálpatrióta ügyvéd. A késedelem részben az akkurátus Pauler Gyula miniszteri tanácsos, országos főlevéltárnok (és munkatársai) számlájára írható.

Simon Ödön (1845–1912), Sopron vármegye és Sopron szabad királyi város főispánja 1898. január 29-én kérelemmel fordult Perczel Dezső (1848–1913) magyar királyi belügyminiszterhez és a város „közéletének egy érdemes harcosa”, Dr. Kánia József (1833–1904) „legfelsőbb helyen leendő kitüntetésére” tett javaslatot.

A kitüntetés egyik – régóta bevett – módja a nemesítés volt, ahogy azt ifj. Andrássy Gyula is írta a Magyarország címeres könyve (Liber armorum Hungariae, 1913) című kiadvány előszavában: „Igaz, hogy gyakran a nemesi címer és rang az opportunizmus, az árulás díja volt és gyakran corrumpáló hatást gyakorolt, s hogy gyakran a véletlen szerencse emelt fel, míg az érdem jutalom nélkül maradt, sőt, különösen az intransigens hazafiúi érzés büntetésben részesült; de azért nagyban és egészben mondhatni, hogy a címer megszerzésének vágya és a törekvés: a címer dicsőségét érintetlen épségben tartani, jótékony hatással voltak.” Kánia nemzeti és erős lokális öntudatáról híres, ugyanakkor az uralkodóhoz lojális környezetben nőtt fel – nagyapja, Mátyás 1805-ben szerzett polgárjogot Sopronban, apja, Nándor 1861 és 1867 között a város polgármestere volt. Így esetében, mint alább látható, bőven volt ok a jutalmazásra. Ugyanakkor az is tény, hogy a főispán, aki a javaslatot tette Kánia József elismerésére, répceszemerei születésű – a kitüntetendő Kánia Kálmán nevű fia, a későbbi külügyminiszter pedig anyai örökségként 240 holdas földbirtokkal rendelkezett a községben.

A soproni Szabadelvű Párt elnöke, a városi törvényhatósági bizottság és a szabadkőműves „Széchenyi” páholy tagja ekkor mintegy négy évtizedes sikeres szakmai és „társadalmi téren is hazafias munkásságra” tekinthetett vissza. A magyar nyelvet ápoló és terjesztő kört, korcsolyázó, torna- és tűzoltó-, takarék- és kölcsönegyletet, uszoda-részvénytársulatot alapított (1868 és 1978 között működött az ún. Kisuszoda), de részt vett a soproni Építő- és Földhitelbank (köznapi nevén Építőbank vagy Baubank), a keményítőgyár, a vízvezeték- és légszesztársulat, illetve a dunántúli lóversenyegylet munkájában. A népnevelés és a közoktatás terén is „érdemdús tevékenység” fűződik a nevéhez. Elnöke volt a helyi gyermekkert egyletnek (vagyis az óvoda-egyletnek), a városi iskolaszéknek, a zenekar- és zenekedvelők egyesületének, de a tanügyi szakosztályban és az óvoda-felügyelő bizottságban is tevékenykedett. A városi színházi, illetve a közigazgatási és nyugdíjalap-bizottság tagja, a politikai és jogügyi szakosztály vezetője is volt, és az ő kezdeményezésére jött létre a városi képviselők klubja, amely a törvényhatósági bizottság legelőkelőbb tagjait tömörítette és a közgyűlési napirendi pontok „előzetes beható tárgyalását” vállalta magára a határozatok „szabadelvű irányzatának biztosítása” érdekében.    

Báró Bánffy Dezső előterjesztése az uralkodóhoz Kánia József számára a magyar nemesség adományozása tárgyában
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatóságok levéltárai, Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára, Elnöki iratok (K 20), 1898-1049, fol. 11–14.

 

Miután a javaslatot 1898 júniusában Erdély Sándor (1839–1922) igazságügyminiszter is támogatta – elsősorban a fenti indokok, tehát az ügyvédi pályán kívül, a közügyek terén szerzett érdemek alapján –, a minisztertanács 1898. július 13-án hozott határozatot arról, hogy Kánia és törvényes utódai részére „a magyar nemességnek »kányai« előnévvel leendő díjmentes adományozása hozassék l[eg]f[elsőbb] helyen javaslatba”. A javaslatot 1898. július 24-én terjesztették Ferenc József elé, aki 1898. augusztus 1-jén, „uralkodásának ötvenedik évében”, Bad Ischlben aláírta az adományozásról szóló okiratot.

A problémák akkor kezdődtek, amikor Kánia József a szokásos nemesi oklevél kiállítása iránt az Ő Felsége Személye Körüli m. kir. Minisztérium segédhivatali igazgatóságához fordult. Azon még valahogy átsiklottak – sajnos, ez a fennmaradt iratokból nem rekonstruálható –, hogy Pauler Gyula már 1898. június 24-én jelezte, hogy bár a címadományozás ellen „magában véve kifogás nem tehető”, mert tényleg létezik Tolna vármegyében Kánya nevű község, „de ehhez valami nexust [kapcsolatot] kellene kimutatni”, ennek hiányában más előnevet kellene választani. Egyébként az ügyben eljáró Artner Kálmán ügyvéd beadványára már 1892-ben is zajlottak azzal kapcsolatban kutatások az Országos Levéltárban, hogy a „Tolna megyében származó Kania, Kánya vagy Kanyó név alatt szerepelt család nemességet nyert-e”.


Pauler Gyula a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főigazgatói irodájában (Glatz Oszkár festménye)

A M. Kir. Országos Levéltár felszerelési szakleltára 144/1927. leltári naplószámon rögzítette, hogy 800 pengőért megvásárolták Glatz Oszkár festőművésznek (1872–1958) Pauler Gyuláról készített arcképét, amelyet Erdélyi Mór (1866–1934) udvari fényképész 1890-es évek második felében készült felvétele után festett meg. Ugyanekkor, ugyancsak 800 pengő vételárért került a levéltárba a Csánki Dezső (1857–1933) regnáló főigazgatóról készített arcképe is. A képkeret mindkét esetben a Váci utcai Géberth-műhelyben készült.

Az MTA BTK Művészettörténeti Intézet honlapján található, Szentiványi Gyula Magyar képzőművészek lexikona című kiadványához készült, de kéziratban maradt adatgyűjtemény a Képzőművészeti Főiskola 1926-ban Állami alakrajz-díjat nyert tanárának œuvre-jében nem tünteti fel egyik említett festményt sem.

Csánki Dezső a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főigazgató-helyettesi irodájában (Glatz Oszkár festménye)

1898. november 9-én megküldték az Országos Levéltárnak az elkészült és bemutatott címertervezetet. Azt nem sikerült kideríteni, ki festette a címert, mindenesetre a levéltár hivatalos címerfestője 1884 és 1908 között Bajai Béla volt, aki 5 forintért festett meg egy címerképet. Pauler miniszteri tanácsos először 1898. december 6-án fogalmazta meg véleményét. Eszerint a címertervezet „több rendbeli igazításra szorul”. Számos részlet pontosításán túl (a sisak nagyobbra festendő és jobbra nézzen, a „pajzsnak kissé tompább csücskűnek kellene lenni”, szabatosabb címerleírás kell stb.) Pauler a legfontosabb problémát abban látta, hogy a „kék mezőben látható varjú helyett a leírásban kívánt kánya teendő”.

A soproni főispán 1899. január 9-én terjesztette fel a belügyminiszternek a módosított tervezetet és címerleírást. 1899. január 12-én Pauler azt jelentette a belügynek, hogy „mindaddig, míg folyamodó úr a bemutatott címertervezetet ennek leírásával összhangba nem hozza, vagyis: a leírásban szereplő kányát nem festeti a tervezetben látható varjú helyébe, vagy pedig a leírást nem módosítja a tervezet szellemében, az legfelsőbb helyen elfogadásra nem ajánltathatik”.

1899. február 4-én érkezett a belügyminiszterhez az újabb soproni főispáni felterjesztés, minden bizonnyal változatlan, és Paulert semmiképpen sem kielégítő formában. A miniszteri tanácsos azzal kívánt véget vetni a kötélhúzásnak, hogy – mivel „ezúttal is varjú látható” a címertervezeten – ezért hosszan idézte a közönséges királykánya (milvus regalis Cuv.) leírását: „Feje kicsiny; horgas csőre kicsiny, sárgás színű és oldalt összenyomott hátának rozsdabarna tollai fehér szegélyűek. Hasa világos rozsdaszínű. A szárnya igen hosszú, kivált 3. és 4. evezőtolla. Villás farka rozsdaveres. Csűdje középig tollas. Rövid karmai hegyesek, rövidek (sic!) és mérsékelten hajlottak. Példánya egyébiránt minden állattárban, tehát valószínűleg valamelyik soproni középiskolai múzeumban is látható.” A főlevéltárnok utóbbi mondata azt a feltételezést erősíthetné, hogy a címerfestő minden bizonnyal nem a fővárosban és nem a levéltárban, hanem „a folyamodó úr” szűkebb pátriájában, Sopronban keresendő. De ezzel kapcsolatban nem rendelkezünk információkkal.

 

Pauler Gyula megjegyzései, köztük az 1898. február 9-i keltezésű pro domo a királykánya leírásával
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatóságok levéltárai, Belügyminisztérium Levéltára, Belügyminisztérium, Elnöki iratok (K 148), 1898-I. B-209. fol. 11 r-v, 8v, 5v, 1v

 

Végül Kánia József (és a címerfestő) beadta a derekát. Az újabb címertervezet az 1899. március 27-i, immár Széll Kálmánnak (1843–1915), a m. kir. Belügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnöknek címzett főispáni felterjesztés mellékletét képezte. Ez alapján Pauler, mivel a folyamodó a „varjúból kányát csinált”, hangsúlyozva, hogy nincs további heraldikai észrevétele, 1899. április 5-én jóváhagyásra javasolta a címertervet. Ennek ellenére a Jakabffy Imre (1850–1930) belügyi államtitkár aláírásával 1899. április 8-án elfogadott címertervezet és az ún. Királyi Könyvekben (Libri Regii), a király nevében kiadott jelentősebb okiratok másolatát tartalmazó könyvek 71. kötetében található végső címer között jelentős különbségek mutatkoznak – nem csupán a sisakrostély és a korona díszítése, de a kánya esetében is.

Szakember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, a Kányafélék (Milvinae) alcsaládjának végülis melyik tagja került a címerfestő ecsetjére. Annyi bizonyos, hogy a nemesi címer utolsó verzióját Ernst August Krahl (1858–1926) cs. kir. udvari címerfestő készítette.

Kányai Kánia József soproni ügyvéd nemesi címertervezete és adományozott címere
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatóságok levéltárai, Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára, Elnöki iratok (K 20), 1898-1049, fol. 17.

 

Kányai Kánia József soproni ügyvédnek adományozott címer képe
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatóságok levéltárai, Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára, Királyi Könyvek (K 19), 71. kötet, 34. o.

Az iratok között található egy rövid utalás arra, hogy Kánia még 1899. július 5-én is a címertervezet felülvizsgálására irányuló kérvényét kereste a m. kir. Belügyminisztérium segédhivatali igazgatóságán, és azt a tájékoztatást kapta, hogy az az 1898. december 12-én kelt rendelettel (ez Pauler első szakmai véleményének időpontjával esik egybe) a soproni főispánhoz „a folyamodó részére leendő kézbesítés végett megküldetett”.

Ebben az esetben az feltételezhető, hogy az alapos ügyvéd magának és talán az utókornak is dokumentálni kívánta a legfurcsább esetét, amikor a főlevéltárnok,­ illetve az elintézés-tervezeteket általában előkészítő Maróthi Rezső (1867–1923) ­allevéltárnok – nodum in scripto quaeris – még a kányán is csomót keresett.

A fennmaradt vétbizonylat szerint kányai Kánia József a nemesi díszoklevelet 1901. október 12-én vette át. Néhány nappal később csődbe ment a Baubank. A mintegy hétszáz károsult között ott volt Kánia is, akinek a bank igazgatósági tagjaként személyes felelőssége volt az összeomlásban. Az ügyvéd elveszítette vagyonát, testileg és lelkileg is összetört, 1904-ben, 70 éves korában meghalt. A külügyi szolgálati ranglétrán egyre feljebb lépdelő fia, Kánya Kálmán, a külügyminiszter első helyettese az 1920-as évek elején agglegényként – a főlevéltárnok apjáról, Pauler Tivadar jogász, miniszter, akadémikusról elnevezett – budai Pauler utcában bérelt évekig szép lakosztályt.

 

Köszönöm Reisz T. Csaba címzetes főigazgató, főlevéltárosnak, továbbá Klettner Csilla, Avar Anton és Kurecskó Mihály főlevéltárosoknak a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségét.

Iratfotók: Lantos Zsuzsanna (MNL OL)

Utolsó frissítés:

2020.04.09.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges