Az erdélyi és magyarországi románok I-II.

2023.02.17.
Megjelent a Magyar Nemzeti Levéltár gondozásában Az erdélyi és magyarországi románok című forráskiadvány első és második kötete, amely a "Magyarországi kisebbségek: nemzeti, nemzetiségi és vallási közösségek" sorozat soron következő forrásgyűjteménye.

A Magyar Nemzeti Levéltár által útjára indított könyvsorozat bevezető tanulmánykötete, Az együttélés történelme: nemzetiségi kérdés Magyarországon, 2021-es kiadása után következett az első forrásgyűjtemény, amely a magyarországi ruszinokra és ukránokra vonatkozó dokumentumokat mutatta be A magyarországi ruszinok és ukránok címmel, majd ezt követte A magyarországi cigányok/romák I. kötete.

A harmadikat a sorban Az erdélyi és magyarországi románok címmel Ábrahám Barnának köszönhetjük, aki megszerkesztette és átfogó tanulmánnyal, valamint jegyzetekkel látta el a két kötetbe gyűjtött gazdag forrásanyagot bemutató dokumentumválogatást.

A kiadvány 139 különböző forráson keresztül beszéli el a román közösségek történelmét első ízben a kezdetektől a nagy háborúig, majd a kiegyezéstől a rendszerváltásig számos fájó kérdésre keresve és, reményeink szerint, adva választ. Szó esik többek között a románság eredetéről, a három nemzet uniójáról, a nemzeti eszme megszületéséről és az ortodoxia felemelkedéséről, a Monarchián belüli együttélésről, majd a Romániához csatlakozásról s az újabb magyar fennhatóságról. Magyarok és románok ismert és elfeledett helyzetjelentései segítenek közelebb kerülni a román néplélek és a román-magyar együttélés megértéséhez.

 

Az I. kötet címnegyede és tartalomjegyzéke:

Az II. kötet címnegyede és tartalomjegyzéke:

 

A kötet megvásárolható hétköznapokon kiállítóterünkben
(1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.) 10.00 és 16.00 között 

 

Utolsó frissítés:

2023.05.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges