„A tudás fája” – Kalmár György és a felügyeletére bízott diákok

A Magyary-Kossa család évrendezett iratanyaga között egy 38,5 × 49 cm méretű, vízfestékkel készült kompozíció található, amely első pillantásra többféleképpen értelmezhető.

Gyümölcsszüret, avagy szórakozás diák módra
Jelzet: MNL OL, Magyary-Kossa család levéltára, Évrendezett iratok (P 484), 1. tétel. 19. sz., No. 122.

Bár a kép szerkezete családfára emlékeztethet, a hagyományos arbor genealogiae ábrázolásmódoktól jelentősen eltér. Ugyanakkor a terebélyes fa, a hozzá támasztott létra és az ágakon elhelyezkedő emberalakok alapján akár egy gyümölcsszedési jelenet ábrázolására is gondolhatunk. A mű alsó részén elhelyezett latin felirat (Series Hanoghidum in Hungaria hic et illuc divagantium ac nobilissima hac arbore cohonestatorum) azonban pontosabb támpontot nyújt az értelmezéshez. A szöveg magyar fordításban így hangzik: „A Magyarországon ide-oda vándorló, és ezen a nemes fán megörökített tivornyázók (név)sora.” A Hanoghidum feltehetően tréfás, mű-latin szóalkotás, amely a mulatozó, kicsapongó diákok megnevezésére szolgálhatott. A feliratot követő névjegyzék négy csoportban összesen hetvenkilenc személyt sorol fel, latinizált keresztnévformákat használva.

Osztálynévsor
 

Az ábrázoláson olyan a diákok tűnnek fel, akiket Kalmár György seniornak és helyettesének, Mogyorósi Jánosnak a felügyeletére bíztak, és akik a korszak normáit figyelmen kívül hagyva, kifejezetten botrányos magatartást tanúsítanak. A mű anonim alkotója minden bizonnyal egy diákélethez kapcsolódó ivászat emlékét örökítette meg, karikaturisztikus és moralizáló életképi formában.

Az esemény helyszínének azonosítását a képen szereplő alakok személye segíti. A felsorolt diákok alma matere a szigoráról és tekintélyéről ismert Debreceni Református Kollégium volt.

A kollégiumhoz köthető értelmezést Kalmár György személye is alátámasztja. Kalmár 1726-ban született Tapolcafőn (a mai Pápa egyik városrészében), és 1743. április 27-én, a rektor előtt tett vizsgát és esküt követően iratkozott be az intézménybe, ahol komoly teológiai és nyelvészeti képzésben részesült. A kiváló memóriával és kimagasló nyelvérzékkel rendelkező ifjút különösen a keleti nyelvek, a héber, török-tatár nyelv érdekelte.

Seniorként – mai fogalommal élve a diákönkormányzat vezetőjeként – feladata lett volna, az intézmény jó hírnevének öregbítése mellett, hogy példát mutasson társai számára megfontoltság, erkölcsösség, vallásos elkötelezettség és mértékletesség terén. A fennmaradt ábrázolások és írott források tanúsága alapján azonban éppen ezek ellenkezője jellemezte: neve inkább a fegyelmezetlenséggel, a kicsapongó életvitel nyomaival és a korszak szellemi áramlataival szembeni ironikus hozzáállással fonódott össze.

A festmény egyik részlete különösen beszédes: Kalmárt egy hordóban ülve láthatjuk, amint – paradox módon – a kávéfogyasztás és a voltaire-i gondolatok átvételének veszélyeire próbálja felhívni a figyelmet. Ez a groteszk jelenet egyszerre tükrözi a korszak szatirikus ábrázolásmódját és a diákok belső világának kettősségét.

Kalmár György intelmei diáktársaihoz

Kalmár a debreceni tanulmányok után a héber nyelvben való ismeretei bővítése érdekében 1749 szeptemberében Angliába ment és Oxfordban a Bodleian könyvtárba iratkozott be. Angliai tanulmányútja során héber filológiai tárgyú munkákat publikált, és a londoni Királyi Társaság (The Royal Society of London) ülésein ismertette egy világnyelv megalkotására vonatkozó merész elképzeléseit. Tehetsége és felkészültsége alapján kivételes tudományos teljesítményekre lett volna képes, azonban különc személyisége és nehezen kezelhető természete ebben megakadályozta. Kortársai szerint nem törődött a külsőségekkel, hajlamos volt a túlzott alkoholfogyasztásra, és viselkedése sokszor váltott ki megbotránkozást. E kettősség – a rendkívüli tudományos képességek és a társadalmi konvenciók teljes elutasítása – tette alakját a magyar művelődés- és diáktörténet különösen figyelemre méltó, de egyben problematikus alakjává.

Kazinczy Ferenc (1759–1831) író, költő nyelvújító Pályám emlékezete című írásában számba vette és méltatta Kalmár műveit, és a vele való személyes találkozást a következőképpen írta le:

„1782 szeptemberében egy barátommal Budán a Királyi Udvar körül sétálván, meglátánk egy riasztó alakú és öltözetű embert, ki az akkor ott letett Bibliothecából jöve ki.  Álmélkodásunk akkor lépe fel a legfőbb tetőre, midőn az embernek öltözetét is láthatánk. Nadrágja (nem plundrija) sötétkék, a legdurvább posztóból, s falusi kontár szabása. Nyakán zsebkendője, ismét kék, de fejér csíkokkal és pettyekkel; csizmája málybőr, és vásári. De kabátja barackvirágba csapó violaszín tafotából, egy sor gombbal, milyet a külföld Kanonokjai viselnek; fején sokfürtű kerek paróka, foltosan behintve liszttel, és hóna alatt háromszögű nagy szőrkalap. Koponyájától messzire állott el parókája; jele, hogy azt, mint a selyem kabátot is, zsibvásáron vette, vagy ajándékban. Feje kiaszott, arca szederjes, ellepve pattanásokkal, melyekről itt ott már hulladozék a var, némelyike veresedni még csak kezde…. Melly kár, hogy ez az ideáinak élő, és azért minden áldozatokra kész ember apróságokra vesztegeté erejét, s tudományt szerze, ízlést nem szerze, a mi jobb, mint a tudomány; vagy a mi nélkül a tudomány sem bír elég beccsel.”

Kazinczyt annyira sokkolta a jelenés, hogy Jegyzések elhányt régi Papirosaimból című részben szintén megörökítette a találkozásukat: 1783. szept. 4-én „Kalmár György Budán a’ Residentia mellett öszve akad velem. Az öltözete ilyen volt. Lilás színű selyem kaputrok (hosszabb felső kabát); 7 márjásos [egy máriás értéke 17 ezüstkrajcár] kék posztóból magyar nadrág; nyakravaló helyett egy fejér virágú kék paraszt kendő; egy igen régi, fejhez éppen nem álló paróka; az abrázatján ezer koppadó pusztulák [múló gennyes pattanás], scorbuticus veress színnel. – Jött felém, s minden tízedik lépésére meg állott, kivont a zsebjéből egy nyomtatott árkust, s olvasta. – Fiatal pajkosságból megszólítottam. Megnevezte magát. Ekkor tiszteletet mutattam eránta, és jelentettem neki, hogy egy Helvetziából kevéssel ezelőtt érkezett levélből tudom, hogy az általa készített Philosophiai Nyelv’ Grammatikája nagy dicséretekkel recenseáltatott. Hízott tőle. Többet nem láttam”.

 Ittas diákok a fán
 

Valamely rejtélyes okból néhány diák a fán bújt meg, és onnan kiáltják a nevüket („Én Székelyhidi Pál, Én pedig Liszkai Dániel, Huszti Kulacs [a Lukács név anagrammája] vagyok én”), elmés tanácsokat, illetve különféle szándékokat a nagyvilágba („Eleget ittál már”, „Meg ne idd mindet”, Megölöm”, „Ölelj meg, mert mindjárt leesem”, „Molnár Péter ugyan régen igyekezem hozzád”).

Útban a „legények múzeuma” felé
 

A fa közelében álló „A legények múzeuma”-ként aposztrofált épület is ironikus szerepet tölt be, mivel kinézete alapján inkább egy takaros kocsmára hasonlít, nem közgyűjteményre.
 

Heuréka! Kacska Pápai megtalálta az óbort
 

A fa alatt egy bűnbánó diák így morfondírozik: „Bárcsak ne ittam volna annyit”. Ő feltehetően vagy leesett a fáról, vagy szeretne felmászni, de nem tud, mivel részeg. Hamar Mihály novícius a józanabb fajta, tanácsot oszt: „Jól vigyázz, le ne ess a fáról!”.

E tréfás alkotás elkészítésének ötletgazdája – nem kizárt, hogy kivitelezője is – minden bizonnyal Kalmár György volt. Készítésének időpontját nem lehet megállapítani, valamikor 1767 utánra datálható, mivel az osztálynévsorban szereplő Vetsei Pál 1767-ben iratkozott be. Hogy miért éppen a Magyary-Kossa család anyagába került be, annak az a magyarázata, hogy az illető családtagjai közül többen is a Debreceni Református Kollégium növendékei voltak. Kétségtelennek tartom, hogy a beiratkozók nyilvántartásába 1763-ban bejegyzett Magyary-Kossa Mihály vitte magával, és valószínűleg oly nagy becsben tartotta, hogy az napjainkig megőrződött.
 

Digitális felvétel: Czikkelyné Nagy Erika (MOL)
 

Ajánlott irodalom Kalmár György személyéhez:

Weöres Sándor: Kalmár György: Summa. Az embernek épségben levő állapotjáról és esetéről és ebből következő lelki és testi nyavalyásságáról, egyszóval az ő egész romlott természetéről. Hasonmás kiadás Weöres Sándor tanulmányával. Budapest, 1993 (Pátria könyvek)

Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel. Antológia a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból. Budapest, 1977.

Hegedűs Béla: Kalmár György világnyelv-tervezetének fogalomanyaga, Irodalomismeret, 1995, 1–2. sz. 100–108.

Hegedűs Béla: „Combinatorische Kunst”: Kalmár György világnyelv-tervezete, AbCD CD-ROM Magazin, 1996/2, Régi Modernek.

Hegedűs Béla: Kalmár György német nyelvű Traktátusa, Magyar Könyvszemle, 2000, 1. sz. 81–89.

Hegedűs Béla: A szerző neve: Kalmár György. In: Szentpéteri Márton (szerk.): Miscellanea. Tanulmányok a régi magyar irodalomról. H. n., 2001, 11–34.