A Magyar Museum terjesztésének nehézségei
„Egy estve (1787. novemb. 13-án) meglátogattám Baróti [Szabó Józsefe]t; felmelegülvén a beszédben tudatám vele, mit forgatok [a fejemben, vagyis egy folyóirat megindítását]. Baróti nem az vala, kitűl verseken kívül egyebet kelle várni, de melyikünktől kellem mindent? Nagy örömmel vette a hírt, s kére, hogy a mit céljaimra gyűjtögeték, láttatnám vele. Bacsányiról felel, hogy az kész lészen igyekezeteimet segélleni. Kassán lakván ő is, őtet el nem mellőzhetjük.”
Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete Kiadta és az előszót írta Abafi Lajos. Budapest, 1879, 104.Az 1787-ben kiötlött folyóiratot három író-költő (Kazinczy Ferenc, Baróti Szabó Dávid és Batsányi János) alapította abból a célból, hogy segítségével kiműveljék a nemzeti nyelvet, és így azt majd használhassák a tudományok, a kereskedelem, az ipar és kézművesség terén, és a magyar nyelv felválthassa a latint. Úgy vélték, amíg nem alakul meg egy olyan tudós-társaság, amelynek ez lenne a legfőbb célkitűzése, addig a magyar nyelvű folyóirat és a benne publikált versek, műfordítások, könyvkritikák szolgálhatnák ezt a célt.
„az ollyan munka nyomtatásra méltó, semmi személyes vagy vallásbeli versengésbe nem ereszkedett, eggy szóval minden illetlen ’s nem a’ Nemzet hasznát arányzó alatsony tekintettől mentt légyen”
Részlet a Bé-vezetésből. Magyar Museum. Első kötet, első negyedAz 1788-ban engedélyezett folyóiratot negyedéves megjelenéssel tervezték – de a folyamatosságot nem sikerült elérniük. Az 1788. év második számát kilenchónapnyi késéssel, 1789 májusában tudták csak megjelentetni, és késett a negyedik szám publikációja is. Ekkorra Kazinczy már visszavonult és más folyóiratot indított, ezért Batsányi Barótival együtt, de voltaképpen egyedül szerkesztette a folyóiratot. A nehézségeken nyomdaváltással próbált segíteni: az első négy számot kinyomtató pesti Trattner-nyomda helyett a kassai (tehát helyi) Ellinger János nyomdáját kereste meg. Azonban ez sem gyorsította meg a számok elkészültét és kiadásukat, továbbá finanszírozásukat – amit Batsányi saját maga próbált átvállalni.
A Magyar Museum címlapja
Forrás: http://mek.oszk.hu/01900/01903/html/index610.html
A Magyar Museum ismertségét nagyban gátolta, hogy kevés olvasóhoz tudott csak eljutni. Batsányi ezért külön felhívást intézett a lakosokhoz, és előfizetési rendszert hirdetett azt remélve, hogy ebből az összegyűlt összegből fedezni tudja a folyóirat kiadásához és terjesztéséhez szükséges költségeket. A kezdeti célon kívül, vagyis a költemények megjelentésén túl a folyóiratban zenei, esztétikai, kritikai és filozófiai tárgyú cikkeket is ígért a leendő olvasóknak. Abban reménykedett, hogy hírverése nyomán akad a királyságban 400–500 előfizető, akik között terjesztheti a számokat. Batsányi jól számított: céljaival sokan egytértettek, és felhívására több mint hatszázan jelentkeztek, és ezzel a legolvasottabb magyar folyóirattá vált. Az előfizetők száma 320 volt, de 800 körüli példányszámot nyomtattak és adtak el.
Ezzel együtt azonban szembe találta magát azzal a nehézséggel, hogyan fogja eljuttatni az előfizetőkhöz a lap példányait. Akkoriban erre a célra a császári-királyi postát vehette igénybe, de a postaköltségek igencsak borsosak voltak. Ezért 1791 márciusában egy folyamodványban fordult Sándor Lipót főherceg-nádorhoz, hogy engedélyezzék nekik az ingyenes szállítási költséget.
Batsányi János első kérvénye Sándor Lipót főherceg-nádorhoz a portómentességért, Kassa, 1791. március 24.
Jelzet: MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Departamentum gremiale (C 84), 1791. F. 37. p. 2.
Kérvényére jó ideig nem érkezett válasz, ezért Batsányi újabb, terjedelmesebb latin nyelvű folyamodványt nyújtott be. Hosszú, patetikus mondatokkal igyekezett meggyőzni a nádort, hogy mekkora előnye származhat az országnak, a nemzetnek és így a közjónak abból, ha támogatják a nemzeti nyelven kiadott folyóiratot. Érvelésében ismét nagy szerepet kapott a magyar nyelv ápolása és fejlesztése, amely így alkalmassá válhatna a különféle tudományágak művelésére. Batsányi azt is hangsúlyozta, hogy a folyóiratot nem kereskedelmi (nyerészkedési) céllal adják ki, hanem arra törekszenek, hogy minél több érdeklődőhöz eljusson – és ebben lenne a segítségükre a portómentesség. Így akár a nagyobb vásárok alkalmával is könnyebben lehetne terjeszteni az egyes számokat. Utolsó érvként megemlítette a felekezetmentességet, vagyis azt, hogy a lappal egyik vallást sem kívánják megsérteni vagy megvédeni.
Ezt a kérvényt Bécsben, az udvari posta számvevőségi hivatalának alkalmazottai véleményezték. Válaszuk megrökönyödésüket tükrözi: hiszen addig még nem volt arra példa, hogy egy újságkiadó vagy egy író elnyerte volna a jogot, hogy szabadon, térítésmentesen szállíttathassa a postával a példányait. A hivatalnokok így a teljes portómentesség ellen voltak, és ellenpéldákkal mutatták be, hogy a terjesztéskor a kiadók Nagyszebenben 1784 óta példányonként évi 1 forintot, míg Pozsonyban 1788 óta évi 2 forintot voltak kötelesek fizetni. Azt javasolták, hogy az évente négyszeri megjelenéssel tervezett folyóirat terjesztésekor számonként évi 1–1 forintot fizessen.
Ezt a javaslatot terjesztették az uralkodó, I. Ferenc elé, aki azt jóvá is hagyta. A rendeletet 1791. július 21-én írta alá Majláth József magyar udvari kancellár és Kempelen Farkas, aki ekkor a kancellária tanácsosaként dolgozott.
Uralkodói rendelet a Magyar Museum terjesztésének postaköltségéről, 1791. július 21.
Jelzet: MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Benigna mandata (C 13), 1791/15401.
Batsányi azonban nem törődött bele a döntésben. 1792. évi újabb kérvényében az összeg csökkentését kérelmezte, mégpedig 36 vagy 40 krajcárra, és azt, hogy a bécsi és a nagyszebeni főpostahivatalok a folyóiratszámok postaköltségét ne a súlyuk alapján szabják meg. Kérvényében az iránt is folyamodott, hogy a postahivatalok személyzete vegye át és küldje el neki az előfizetők által befizetett összeget.
A bécsi tanácsadók előterjesztése (a Magyar Királyi Kancellária tagjaival egyetértésben) egyértelmű volt: nem javasolták, hogy engedélyezzék a portóköltség leszállítását, amely a folyóiratok esetében egységesen 1 forint volt. A súly szerinti beárazás esetében kacifántos magyarázatot adtak a küldemény levél voltáról és a címzett besorolásáról. Az előfizetési összegek átvételét sem támogatták, így Batsányi kérései kudarcot szenvedtek, és a hosszadalmas hivatali eljárás következtében egyre csak késett a Magyar Museum számainak megjelenése – az itt bemutatott iratok ismeretében ez a szűkös anyagi lehetőségeknek tudható be. A második kötet (évfolyam) első számát csupán 1792-ben tudták szétküldeni, miközben a kézirata már 1790 közepére elkészült. A negyedik szám publikálása is késett, 1793-ban hagyta el a sajtót, és került terjesztése a királyságban szokásos 1 forint portóköltséggel.
A nagy reményekkel megindított – és láthattuk, országszerte keresett és olvasott – folyóiratnak azonban nem ezek a nehézségek okozták a megszűnését. A francia forradalom, majd a francia háborúk következtében egyre szigorodott a cenzúra. Más folyóiratok esetében is több olyan cikket tiltottak be, amelyek a „fanatikus és káros eszmék ellen izgatnak és a közrend megzavarására törnek”. A Magyar Museum ellen is számos támadást és vizsgálatot indítottak.
1792 végén a békesség és a köznyugalom megsértésével vádolták Batsányi folyóiratát, különösképpen az általa írt A franciaországi változásokra című vers publikálása miatt. A feljelentés miatt felhagyott a folyóirat szerkesztésével és megjelentetésével, és Forgách Miklós gróf mellett vállalt titkári állást.
Iratfotók: Lukács-Berkesi Anikó (MNL)
Felhasznált irodalom:
A kassai Magyar Museum, az első önálló magyar nyelvű folyóirat (1788–1793) In: Kókay György (szerk.): A magyar sajtó története I. 1705–1848. Bp. 1979.
Új hozzászólás