Rövidfilm egy kiállításról

2021.03.04.
Az MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltára immár 16. éve, a Város Napjához kapcsolódóan minden alkalommal szervez történelmi konferenciát, és a Hajdúsági Múzeummal közösen kiállítást.

Legutóbb a Nagy Háború és kora, valamint a trianoni békediktátum időszakát dolgozták fel a szakemberek. A konferencia előadásainak írásos bővített tanulmányait hamarosan a Közszolgálati füzetek 16. kötetében olvashatják az érdeklődők.  Az elmúlt év szeptember 14-i kiállítást pedig – a megnyitása után – november 11-ig (ekkor kellett a vészhelyzet miatt bezárni) sokszázan keresték fel. A gazdag tárgyi, fénykép és eredeti dokumentumokat bemutató tárlatról a kiállítás rendezője, Varjasi Imre Gellén Lajos közreműködésével egy rövidfilmet is készített. Az alkotás a tárlat öt szakaszához igazodva mutatja be a „boldog békeidők” időszakát, a háború kitörését, a harcterek borzalmát, az elszenvedett veszteségeket, valamint a trianoni békediktátum országcsonkítását, a hajdúböszörményi hősök előtti tisztelgést.

A filmet több internetes oldalon is megtekinthetik az érdeklődők. Így az alkotás – honlapunk mellett – látható a város honlapján (www.hajduboszormeny.hu), valamint annak Facebook-elérhetőségén, Hajdúböszörmény város hivatalos oldalán.

Sz.H.

 

 

 

 

Utolsó frissítés:

2021.05.31.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges