Megkésett emlékezés

Megkésett emlékezés

A fondtörzskönyv pótkötetének tanúsága szerint Gábor Géza iratanyaga „levéltárrendezés közben került elő 1985-ben”. Az összesen 0,05 ifm terjedelmű anyag bekerüléséről több információ nem áll rendelkezésre. Ugyanakkor a négyzetrácsos letéti napló egy 1976. február 25-én aláírt letéti szerződést is rejt, a korabeli depositajegyzékre rátűzött cetli pedig a páncélszekrény 10. polcán található Nagysolymosi-anyaghoz vezet.

„Nagysolymosi József, Sopron, Madách utca 18. sz. alatti lakos letétként átadja megőrzésre Sopron város levéltára részére az alább felsorolt kéziratos műveket” – kezdődik a nevezetes kontraktus, amelyet a levéltár részéről Horváth Zoltán igazgató látott el kézjegyével, akinek a letevőről talán még diákkorából voltak halvány emlékei. Ugyan Zoli bácsi az Evangélikus Líceum tanulója volt 1943-tól, de a kőhajításnyira lévő Széchenyi Gimnázium 1941 és 1945 között hivatalban volt igazgatóját akkoriban városszerte jól ismerték.

A Nagysolymosi ugyanis írói álnév, a székely katonacsalád leszármazottjaként Eperjesen született és 1921-ben sopronivá vált dr. Gábor Géza (1896–1982) pszeudonimja. Talán ez a tény is megnehezítette, hogy a letéti szerződésben foglaltaknak érvényt lehessen szerezni. A múlt század nyolcvanas éveiben már csak nagyon kevesen tudták, kit takar a művésznév. Ráadásul 1992-ben, amikor az egykori igazgató szándékának megfelelően a hagyaték „a magyar nemzet, valamint Sopron város javára történő hasznosítás” céljával a levéltár tulajdonába került, már új politikai szelek fújtak az Alpokalján és éppen vezetőváltás zajlott le az intézményben.  

Gábor Géza a saját névnapján általa személyesen lepecsételt csomagban összesen 13 kéziratos művet helyezett letétbe a levéltárban, azzal a megkötéssel, hogy a halálát követő tíz évig az „sem tanulmányozásra, sem betekintésre senkinek sem adható ki”. A hozzávetőlegesen mintegy 2500 (!) gépelt oldalnyi önéletírás címzett a fia, Dr. Gábor Jenő Dzsingisz, aki Gertrúd nevű testvérével együtt szintén jogosult a letét feldolgozására és nyomtatásban történő kiadására. A letéti szerződés utolsó pontja Pusztarádóci Mária (ugyancsak álnév, minden bizonnyal Machatsek Lúcia tanárnő) Nagysolymosi Józsefről írt ismertetésének a Soproni Szemlében történő közlését indítványozza. Ennek a kérésnek idén ugyancsak eleget kívánunk tenni.

Gábor Géza sírja a régi Szent Mihály temetőben

(A szerző felvétele)

Savonarolai tűzzel áthatott    

A Széchenyi Gimnázium évkönyvei az 1940-es évek első felében a „tanári testület irodalmi, tudományos és társadalmi munkásságáról” is tudósítanak. Eszerint Dr. Gábor Géza Sopron város törvényhatóságának delegálással bevont tagja, a soproni városi óvódák felügyelőbizottságának elnöke, a Soproni Katolikus Kör és a Soproni Gyorsíró Kör dísztagja, a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége (KANSZ) győri törvényhatósági választmányának díszelnöke, ugyanezen szervezet soproni ügyvezető elnöke, a soproni Hangya fogyasztási szövetkezet és az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatósági tagja, a Actio Catholica (AC) helyi kulturális és sajtó szakosztályának elnöke, a katolikus egyetemistákat és főiskolásokat tömörítő Foederatio Emericana korporációjának subpriorja, a Soproni Köztisztviselők Beszerzési Csoportjának ügyvezető alelnöke. Tagja volt továbbá számos irodalmi egyesületnek (ezek közé tartozott a budapesti Mickiewicz Társaság és az Országos Pázmány Péter Kör, a győri Kisfaludy Kör és a dr. Kovács Pál Irodalmi és Közművelődési Társaság, a nagykőrösi Arany János Társaság és a soproni Frankenburg Irodalmi Kör is). 

Ennek ellenére elég egy gyors kutatás a világhálón, hogy megállapítsuk: még a Magyar Katolikus Lexikon is összekeveri Kausz József (1879–1967) hévízgyörki plébánossal (akivel egyébként ténylegesen kapcsolatban állt), illetve egy 2023-ban íródott irodalomtörténeti elemzés is „a számunkra ismeretlen Gábor Géza”-ként azonosítja egy hivatkozott tanulmány szerzőjét. Az emlékezést az is hátráltatta, hogy Gábor Géza Hollandiában élő családja évtizedeken át hiába kutatta az irathagyaték lelőhelyét. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában ugyan fennmaradt három doboz, de rendkívül töredékes formában, és jelenlegi ismereteink szerint a különböző érseki levéltárakban is nyoma veszett az ott elhelyezett irategyütteseknek. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy Sopronban teljes egészében megőrződtek azok a kéziratok, amelyek segítségével nem csupán a két világháború közötti Sopronról, de az 1945 után történtekről is árnyaltabb képet tudunk rajzolni. Továbbá arról a megosztó, de karizmatikus személyiségről, aki a helyi közéletben levéltárunk ismert és elismert ikonjához, Házi Jenőhöz hasonló jelentőséggel bírt.

Gábor Géza kötetei, illetve baráti ajánlása Házi Jenőnek 1927-ben

(Koloszár Andrea felvétele)

Baranyai Lenke iskolatörténetében úgy fogalmazott, hogy „nehéz helyzetben került egy nehéz ember” az iskola élére. Bár soproni tevékenységének 1936-ig tartó, magyar–latin szakos tanári és aktív közéleti periódusa élesen elkülönül a későbbi vezetői és politikai szerepet is vállaló időszakától, mégis az 1945-ben népbírósági perrel és igazolóbizottsági eljárással zárult negyedszázadra, sőt, bizonyos értelemben a teljes, a nagypolitikai változásokra is reflektáló életútra is alkalmazható a fenti jellemzés. Mély vallásos meggyőződését és elkötelezettségét jól jellemzi az Actio Catholica soproni bemutatkozásakor, 1935 februárjában – súlyos betegen, 39 fokos lázzal – elmondott, „lelkekbe marcangoló” előadása, amely „valósággal fanatizálta a közönséget”. Aktív publikációs tevékenységét jelzi, hogy a különböző rendezvényeken és két fő tematikában (a lengyel irodalom részben anyai ági származásából fakadó hazai megismertetése, illetve a katolikus hitélet a firenzei prédikátor állhatatosságát idéző megújításának szándéka) elmondott beszédeit és tanulmányait folyóiratoknak is megküldte és rendszeres időközökben könyvalakban is megjelentette. Alakja némileg rokonítható doktori disszertációjának „hősével”, Zempléni Árpád (1865–1919) költővel.

A turanizmus apostola

Nem arról van szó, hogy Zempléni élete végéig a Magyar Földhitelintézet levéltárosa volt, és ez a civil állás anyagi függetlenséget és időt biztosított neki a magaskultúra műveléséhez. (Ezt a tényt legfeljebb csodálkozással vegyes irigységgel szemlélhetjük.) Arról már sokkal inkább, hogy Gábor Géza – a költőhöz hasonlóan, Móricz Zsigmond szavaival – „társtalan, tapogató, tétova eltévedt magában bolygott”, szülőföldjét elvesztve, új, Trianon által szimbolikus jelentőségre emelt, választott városában, amely a népszavazást övező, majd a rapid nemzeti feledékenység ellen egyfajta kultúrsarokba menekülő felfokozott érzelmi állapotában megfelelő táptalajt biztosított a keleti őskeresés tudományos víziójából és a kompország helykereséséből fokozatosan a nagymagyar birodalmi gondolat, a frusztráció és a nyugattól való elfordulás ideológiájává váló turanizmus hirdetéséhez. Végül az is hasonló vonás, hogy Gábor is „táltos szépségében és megrendítő magában” maradt, 1945 után – nem csupán hivatalvesztésre, de egyéni életének tragédiái árnyékában – magányra és mellőzöttségre ítéltetett. Visszatért az íróasztalhoz, hogy fiának és az utókornak papírra vesse irodalomtörténeti esszéi mellett szubjektív tapasztalatait és szemtanúi beszámolóit.

Legidősebb unokája, Andrea Schreuders-Vizi visszaemlékezései szerint Gábor Géza alacsony termete ellenére nagy benyomást tett rá, máig meghatódva gondol vissza nagyapja „melegségére, szeretetére, gondoskodására és műveltségére”. Miután a második világháború utolsó napjaiban nagyobbik fiával, Olivérrel Felsőgallánál egy orosz repeszgránát végzett, 1956 novemberében pedig feleségét, Gertrúd lányát és Dzsininek becézett fiát lánya családjával együtt feltette egy teherautóra, amely új hazájuk, Hollandia fel vitte őket, Sopronban maradva „méltósággal viselte a sorsát, nem volt senki terhére”. A Madách utcai ház teljes földszintje, ahol kikapcsolt fűtés mellett magyaros hímzésű juhbőr mellényt viselve alkotott, tele volt könyvekkel, papírokkal, dokumentumokkal, cikkekkel, levelekkel, saját műveinek kötött és kötetlen példányaival. Unokájának büszkén mutatta meg a várost, vacsorára magyar ételeket rendelt, egy divatáruüzletben pedig ruhákat vásárolt neki. A belvárosban az emberek egy része kíváncsian nézett rájuk, mások megemelték a kalapjukat az előtt az ember előtt, akinek „az önfegyelme, az életről és a munkáról alkotott határozott elképzelései sokakban a kontroll érzetét kelthették, talán némi gőgöt, valamint egy bizonyos pedantériát”. 

Andrea nagyapjával, 1980

(családi fotó)

A 2025 februárjában kezdődött feltáró munka során nem csupán 1922 és 1942 között, íródott katolikus hit- és közéleti kéziratait tartalmazó levéltári fondjának jegyzékét készítettük el, de egyéb, Nagysolymosi József néven letett irategyütteseket is azonosítottunk: egyrészt Medgyesy László, a Katolikus Konvent egykori elnökének szintén lepecsételt dobozban megőrződött magánirattárát, másrészt két olyan, 1972-ben letétbe helyezett iratdobozt, amelyek irodalmi elemzéseit, lengyel relációs történeti és oktatásmódszertani fejtegetéseit rejtették. Ezekről és a könyvtár számára felajánlott kiadványairól szintén tételes inventárium készült. Megtaláltuk többek között igazgatói pozíciójának elfoglalását a város polgármesterének bejelentő, 1941. november 6-i levelét, a „múzeumi őrül való meghívását” tartalmazó, 1945. március 13-án kelt felkérést és a hagyatéki ügyének dokumentációját is. Az 1976. február 25-én aláírt letéti szerződésben részletezett és az ötvenedik évfordulón, a család jelenlétében hiánytalanul előkerült tíz kézirat és a hozzájuk kapcsolódó három, 1918–1936, 1936–1945, illetve 1945–1975 közötti keletkezési időintervallumú okmánytár évekre feladatot és felelősséget ró a kutatókra. Azon leszünk, hogy lehetőségeinkhez mérten megfeleljünk ennek.

A letét felbontása

(Koloszár Andrea felvétele)

Levéltári iratanyagok:

HU-MNL-GYMSMSL-XIV.80. Dr. Gábor Géza (1896–1982) iratai

HU-MNL-GYMSMSL-Sajtóanyag, Sopronvármegye, 1935. február 12., 1.

Szakirodalom:

Baranyai Lenke: Az utolsó nárciszok. Adalékok a soproni Széchenyi István Gimnázium XX. századi történetéhez. Sopron, 2014, 35–45.

Gábor Géza: Az irredentizmus. Sopron, 1927.

Móricz Zsigmond: A magyar költő. Zempléni Árpád halálára. Nyugat, 1919. 14–15. sz. https://epa.oszk.hu/00000/00022/00270/07994.htm (letöltés: 2026. március 7.)

Soproni m. kir. állami Széchenyi István Gimnázium évkönyve az 1941/42. iskolai évről. Közzétette: Gábor Géza dr., igazgató. Sopron, 1942.

Soproni m. kir. állami Széchenyi István Gimnázium évkönyve az 1943/44. iskolai évről. Szerkesztette: Gábor Géza dr., igazgató. Sopron, [1944].

Fiziker Róbert