Közösségi Szolgálat
Iskolai közösségi szolgálat a Soproni Levéltárban
A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára 2023. augusztus 1. és 25. között lehetőséget biztosított középiskolás diákok számára levéltári közösségi szolgálati munkára. Adott időszakban a Berzsenyi Dániel Evangélikus (líceum) Gimnázium és Kollégium és a Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum diákjai fogadtuk tagintézményünkben, a közösségi szolgálat keretében megismerkedtek a levéltárak tevékenységével, az irattárolás módjával és a rendezés alapjaival. Számos érdekes levéltári dokumentumot tanulmányozhattak, amely reményeink szerint iskolai tanulmányaikban is segítségükre lesz. A diákok az iratanyag felmérésében és jegyzék készítésében való közreműködéssel, pallium hajtogatásával, könyvtári katalogizálással, kiállítás berendezésével segítették a levéltár mindennapi munkáját. Mindannyian kitartóan, szorgalmasan, odafigyelve, lelkesedéssel végezték feladataikat. Reméljük, hogy nemcsak tudásban és tapasztalatban fejlődtek, hanem sok élménnyel is gazdagodtak, amelyekre szívesen emlékeznek majd vissza.
A későbbiekben is várjuk a diákok jelentkezését levéltárunkban közösségi szolgálatra!
Új hozzászólás