Jelenlegi hely

„Legyél krónikás!” „E”-emlék – díjátadó ünnepség Győrben

2024.07.08.

A Magyar Nemzeti Levéltár, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet közösen meghirdetett „Legyél krónikás! E-emlék” elnevezésű pályázatának díjkiosztójára Győrben a vármegyei levéltár épületében 2024. július 4-én került sor. 

 Győr-Moson-Sopron Vármegye Győri Levéltárához a pályázati kiírásra több színvonalas dolgozat érkezett. A díjátadón dr. Oross András igazgató köszöntötte a díjazottakat, Váradi Violát a Nemzeti Művelődési Intézet képviselőjét, valamint a rendezvényen résztvevő, a dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Digitális Szolgáltatások Osztálya munkatársait. A beérkezett művek közül Németh Beáta, Nagy Ferenc és Bondár Zsuzsanna munkája emelkedett ki. A pályamunkákat Áldozó István intézményünk osztályvezetője és Hegedüs Zoltán főlevéltáros méltatta.

(A rendezvényen Bondár Zsuzsanna nem tudott megjelenni, így elismerő oklevelét és nyereményeit munkatársaink személyesen juttatták el hozzá Szegedre.)

A rendezvényen elhangzott az is, hogy az alkotások publikálását a levéltár tervbe vette, s feltehetőleg valamely közeljövőben megjelenő kiadványában sort is kerít megjelentetésükre. Az ünnepség kis fogadással zárult, majd a megjelentek a levéltárosok vezetésével megtekintettek pár kiemelkedő dokumentumot, és raktárbejáráson is részt vettek.

Képek az ünnepségről

 

Utolsó frissítés:

2024.07.08.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges