Jelenlegi hely

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI 2020 – Trianon séta

2020.10.28.

A Kulturális Örökség Napjai keretében 2020. szeptember 19-én, Mosonmagyaróváron Beregszászi Balázs kollégánk Magyaróvár Trianon 100 emléksétát szervezett.

A program a 48-as téren található 1938-as Pozsonyi 13. gyalogezred emlékművénél kezdődött, majd a gazdasági akadémia 1937-es első világháborús alkotásánál és a Nyugat-magyarországi felkelés emléktáblájánál folytatódott. A Frigyes Főherceg 2006-ban létesített szobránál munkatársunk tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy a főherceg és a családja Trianon miatt váltak magyaróvárivá. A sétálók meghallgatták, hogy Moson megye 1923 végi megszűnése után hogyan lett a megyeházából városháza, majd a temetőben a Nyugat-magyarországi felkelés kettős síremlékét tekintették meg. Ruff Andor író és lapszerkesztő sírjánál Magyaróvár tiltakozásairól beszélt Beregszászi Balázs idézve a neves személy szavait: „ebbe magyar ember belenyugodni nem fog soha”.

A séta végén, a volt és a jelenlegi Trianon alkotásoknál emlékeztek a program résztvevői.

Az 1932-ben emelt Hármashalom-Országzászló emlékmű a Budapest-Pozsony-Bécs nemzetközi országút mellett állt, amely hirdette, hogy: „JUSTICE FOR HUNGARY”. Ezen a helyen napjainkban a Magyaróvár városi rangra emelésének 625. évfordulójára emelt alkotás áll. A trianoni fakereszt az evangélikus kert ékessége 2003 óta.

A Trianon sétáról a Kisalföld című napilap is tudósított a Feltárultak a múlt értékei című írásban.

Képek az emléksétáról

Utolsó frissítés:

2020.11.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges