Tűzoltók védőszentjének ünnepe

2021.05.10.
MNL Fejér Megyei Levéltára

Május 4-e a tűzoltók védőszentjének ünnepe, így a héten Szent Flórián tiszteletére a tűzoltás, illetve a tűzoltóságok helyi történetével foglalkozunk. Florianus jelképes alak, az egyház azért hívta életre, hogy a május eleji pogány szokásokat általa – is – megkeresztelje. A neve annyit tesz, mint „virágzó” és a római Flora istennővel hozható összefüggésbe, akinek egyhetes ünnepségsorozata ugyanebben az időszakban zajlott. A legenda szerint Flórián (Florianus) római katonatiszt volt Noricumban, a mai Ausztria területén, aki Diocletianus császár uralkodása idején (Kr. u. 284–305) szenvedett keresztény hitéért vértanúhalált. A hitrege úgy tartja, hogy már gyermekkorában megmentett egy házat a hamuvá égéstől. Szenvedéstörténete szerint, mikor megtudta, hogy elfogtak 40 keresztényt az Enns folyó menti Laureacumban, maga is megvallotta hitét. Aquilinus bíró ítélete alapján megbotozták, majd malomkővel a nyakában belökték az Enns folyóba (a halálának módja a rómaiak májusi Argei ünnepének szokásából vezethető le, amikor jelképes emberáldozat gyanánt nádból, szalmából font bábokat vetettek a Tiberisbe). Flórián földi maradványait a mítosz szerint egy sas őrizte, amíg el nem temették. Florianus lett a tűzzel dolgozók, így a cserépkályhások, fazekasok, kéményseprők, pékek, serfőzők és a tűzoltók védőszentje. Szent Flórián tisztelete a késő középkor óta jelentős Ausztriában és a környező országokban, gyakran ábrázolják római tiszti egyenruhában, tűzoltás közben. A barokk kortól kezdve – a gyakori tűzesetekből kifolyólag – a tehetősebb polgárok házainak homlokzati szoborfülkéjében is felbukkant alakja. A 17. század végétől – az osztrák barokk hatására, majd a katolikus német telepesek bevándorlásától felerősödve – Flórián az egyik legnépszerűbb hazai szent lett. Napjához különböző népszokások kötődtek: egyes falvakban ekkor egyáltalán nem raktak tüzet, így nem sütöttek kenyeret és a kovácsok sem dolgoztak, másutt viszont ezen a napon ősi módon kellett tüzet csiholni (például fadarabok összedörzsölésével). Székesfehérváron Florianus napja fogadott ünnep (munkatilalommal, ájtatossággal, istentisztelettel, fogadalmi búcsúkkal járó helyi ünnep) volt: „A kéményseprők és tűzoltók védszentjének, Szent Flóriánnak ünnepén tegnap régi fogadalmi napját tartotta városunk, amikor a belvárosi plébánia templomból, a reggeli 7 órai szentmise után processió (egyházi körmenet) ment a vásártéren levő Flórián-szoborhoz, s onnan a Szent Sebestyénről nevezett felsővárosi templomba.” A XIX. század végén Flórián-búcsút is rendeztek városunkban. A székesfehérvári cserépkályhások, tetőfedők, cserepezők számára különös jelentőséggel bírt a szent tisztelete, – a felsővárosi templomban őrzött – társulati zászlójukon is Flóriánt örökíttették meg. Móron 1844-ban állítottak szobrot a mártír tiszteletére, az 1814 és 1816 között épült etyeki Sarlós Boldogasszony templom mennyezeti freskóján szintén Florianus alakja látható (Lohr Ferenc festménye). A szent napját a sárkeresztesiek az uborkamag elvetésére alkalmas időpontként tartották számon.

Az ember ősidők óta kapcsolatban áll a tűzzel. A régészeti feltárások tanúsága szerint az ősember meglehetősen körültekintően járt el egy-egy tűzrakóhely létesítésénél. A vándorló, a nomád életmódot folytató közösségeket a tűz ritkán fenyegette, mivel az egymástól távol épített sátrak, vagy kunyhók kigyulladása nem vezetett nagyobb, az egész csoportot érintő tűzkárokhoz. A letelepedés magával hozta, hogy – az akár természetes, akár csiholt tüzet – egy állandó helyen kellett „ébren tartani” és folyamatos őrzésre szorult. Tudatos tűzoltó tevékenységről az ókor óta beszélhetünk. Egyiptomban négyezer évvel ezelőtt már előírták szurkos oltóvödrök készenlétben tartását. Hammurabi törvénykönyvének 25. pontja alapján azt a tűzoltásban segédkező személyt, aki a zavaros helyzetet kihasználva ellopja a kárvallottak valamely értéktárgyát, büntetésként tűzbe kellett vetni. A Biblia is tartalmaz tűzokozásra vonatkozó rendelkezést: „Ha tűz támad, és tövisbe kap, és megég az asztag, vagy a lábon álló gabona, vagy a mező: fizesse meg a kárt, a ki a tüzet gyújtotta” (2 Móz. 22.6). Az első szervezett tűzoltóság az ókori Kínában jött létre, a „tűzrendőrök” valamiféle tűzfigyelői feladatot is elláttak, éjjelente őrjáratot tartottak, továbbá tűz esetén az egész tűzoltó osztagot riadóztatták. A Római Birodalom élen járt a tűz elleni védekezésben, a mai európai tűzoltóság történelmi gyökereit is itt találjuk meg. Augustus császár (i. e. 63– i. sz. 14.) állította fel azt a 600 kiválasztott rabszolgából álló osztagot, amelynek egyik fő feladata a tűzoltás lett. Később már szabad emberekből verbuválták a hivatásos tűzoltó és rendfenntartó különítményt: 7, összesen 7000 főt számlált az „őrködő zászlóalj”. A tűzoltóságok önálló székházzal rendelkeztek és figyelőtoronyban őrködtek.  A provinciákban – eképpen Pannóniában is – a tűzoltási feladatokat a katonai alakulatoknál a légió, míg a tűzoltást és az éjjeli őrség feladatát különböző kézművestársulatok látták el. A „sötét” középkorban a rómaiak szervezettségét és technikai fejlettségét csak nyomokban találhatjuk meg (például Bizánc). A középkori települések zártsága, a felhasznált jól éghető építőanyagok és – az eleinte a vár-, majd később a városfalakon belüli – zsúfolt építkezés a pusztító tűznek, tűzvésznek melegágya lett, ezáltal a védekezés közösségi feladattá vált. Tűzfigyelő helyeket létesítettek, tűzoltó anyagot (vizet) tartottak készenlétben, továbbá tűzoltószereket készítettek, és a lakosságot – elsősorban iparosokat – kötelezték a tűzoltásban való részvételre.

Az első magyar tűzvédelmi előírásnak Szent István király alábbi rendelkezését tekinthetjük: „Vasárnaponként mindenki köteles templomba menni, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik”. A szervezett, tűzoltásra szakosodott társulatok létrejöttéig igen gyakran ütötte fel fejét hatalmas tűzvész, így a tűzokozókat szigorú büntetéssel sújtották: a Werbőczy-féle 1514-es Hármaskönyv – a feudális szokásjog alapján – halálbüntetéssel sújtotta a gyújtogatót, sőt a gyújtogatással fenyegetődzőt is. A diák-tűzoltóságok XVII. századi megalakulásával állt be jelentős változás a tűz elleni védekezés kapcsán (különösen a debreceni és a sárospataki diák-tűzoltóság szerepe volt jelentős). A felső éves fiatalemberek eleinte kizárólag a kollégium tűzbiztonságára vigyáztak, majd hatáskörüket kiterjesztették a városban keletkezett tüzek oltására is. II. József országos tűzoltalmi intézkedést (tűzrendészeti pátens) adott ki 1788-ban, négy csoportba osztotta fel a tűzvédelmi feladatokat: az első csoport a mai megelőző tűzvédelemmel azonos, a második a tűzjelzés és riasztás intézkedéseit tartalmazta, a harmadik az oltáshoz adott utasításokat, a negyedik pedig a mai megelőző tűzrendészettel egyezik meg. A XIX. század első felében ugrásszerűen megnőtt a városi tűzesetek száma Magyarországon (ebben az időben a tűzoltás a céhek, kézműves szervezetek és a lakosság közös feladata volt), így törvénnyel kötelezték a beszállásolt katonaságot, hogy vegyenek ők is részt az oltási munkálatokban. Azonban még így sem tudták kellő mértékben visszaszorítani a tűzesetek számát, ehhez jelentős technikai fejlődéshez, és a tűzoltógépek kezelésére alkalmas, főfoglalkozású, hivatásos alakulatokra volt szükség. A „tűzpasa”-ként is emlegetett sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi Ödön (1839–1922) tevékenységének jóvoltából alakultak meg hazánkban az önkéntes tűzoltó egyletek, de nevéhez fűződik a törökországi tűzoltóság megalakítása (szervezésével alakult meg az első katonai tűzoltó csapat is 1874-ben). Magyarország és egyben Európa az első önkéntes tűzoltó egysége Aradon alakult meg 1835-ben, ezt követően egymás után jöttek létre az önkéntes tűzoltásra szakosodó társulatok, először a nagyobb városokban, majd a kisebb településeken is (Soproni Tűzoltó- és Tornaegylet 1866, a Pesti Tűzoltó-egylet 1870). A Pesti Hivatásos Tűzoltóság 1870. február 1-jén 12 fővel megkezdte működését Pesten. Az első magán (létesítményi) tűzoltóság angol mintára jött létre 1855-ben: ez volt az Óbudai Hajógyár felállított tűzőrsége, példájukat számos gyár és üzem követte.

A Fejér megyei önkéntes tűzoltóságok létrejötte szintén a XIX. század második felére tehető, elsőként Székesfehérváron 1873-ban alakult Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A Fehérvári Híradó 1880. február 28-ai számában felhívással fordult a helyi lakosokhoz, hogy segítsék és támogassák az egyesületet: „[…] bizalommal kérjük fel városunk tisztelt polgárait, miszerint tekintve azt, hogy az egylet csak úgy leend képes sikeresen működni, ha a közönség részéről anyagilag, de egyszersmind személyes közreműködésével is támogattatik, — az ezen felhívással egyidejűleg kibocsátott aláírási-íveken magukat alapitó, pártoló vagy működő tagokul felvétetni szíveskedjenek. […] Működő tag lehet minden 18 évet meghaladt feddhetlen erkölcsű férfi. — A működő tag semmi fizetésre nem köteleztetik, azonban a gyakorlatokon és vészesetben megjelenni a lehetőségig tartozik; ruházatot, melyből csak a zubbonynak kell előírás szerint készülni, a működő tag addig is mig az egylet oly helyzetbe nem jut, hogy zubbonyt is ad (a mit rövid idő múlva elérni vélünk), maga tartozik szerezni, azonban a szükséges szerelvényt az egylet adja.” Az egyesület tagjai közül Vida Pál (1855–1944) a legkiemelkedőbb, aki 1874-ben (19 évesen) lépett a fehérvári tűzoltók sorába és 1940-ben vonult vissza a szövetség éléről (sokat szerepelt a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség előadójaként is). 1893-ban ismét kétségessé vált az egyesület fenntarthatósága, Seidel Lajos tűzoltó főparancsnok le is mondott emiatt pozíciójáról (végül visszahívták a posztra), az egylet állapotát így festette le Székesfehérvár és Vidéke: „A székesfehérvári önk. tűzoltó-egyletnek 620 frt kamat hátralék adóssága van, nincs egy krajczár alapja sem arra, — hogy az önkéntes tűzoltónak, ki munkáját félre téve, siet menteni, hogy más ember vagyonát mentse meg anyagi áldozatot is hoz, — legalább némi ruhakárpótlást adhatna. Az egyletet legnagyobb részt azok a szegény emberek pártolják, kiknek semmi veszteni valójuk nincs, akik tehát csupán a nemes intézményt, minden magán érdek nélkül pártolják, mig a gazdaközönség és a ház-tulajdonosok nagy része, mely leggyakrabban igénybe veszi az egyletet, és legjobban rá van arra szorulva, tüntetőleg visszavonul.” A problémák megoldását nem annyira az anyagi támogatásban, hanem inkább egy hivatásos tűzoltógárda felállításában látták: „E [megoldási] mód egyedül az lehet, hogy a város 20–24 városi tűzoltót alkalmaz, hogy az első pillanatban, mikor a segítség legjobban kell, a főparancsnoknak egy kis fegyelmezett csapata legyen, mellyel a mentést megkezdheti. Hisz a mostani állapotok mellett gyakran megtörténik, hogy az a 2–3 szem városi tűzoltó ideje korán ott van a szerelvényekkel, de tétlenül kell várakoznia, mig néhány önkéntes tűzoltó odajön, hogy legalább leszerelhessenek. Hisz az a szegény önkéntes tűzoltó csak nem tarthat fogatot, annak gyalog kell a tűz helyére menni.” Ez a terv végül 1938-ban teljesült.

A megyében számos önkéntes tűzoltó egyesületet szerveztek a XIX. század utolsó évtizedeiben és a XX. század elején: az Ondódi Önkéntes Tűzoltó Egylet 1887-ben, a „czeczei” egylet 1888-ban, az Alapi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Dunapentelei- és a Rácalmási Önkéntes Tűzoltó Testület 1889-ben, a csákberényi, illetve a csákvári testület 1890-ben, a csurgói és vajtai 1891-ben, a bakonysárkányi 1893-ban, az iváncsai 1899-ben, a nagyperkátai 1903-ban, a pusztavámi 1911-ben, míg a Felsődobosi Önkéntes Tűzoltótestület valamivel később, 1932-ben jött létre. A tűzvédelem mellett az egyletek társasági összejöveteket is szerveztek, például a lovasberényi önkéntes tűzoltó egyesület 1896. június 28-án gróf Cziráky Antal védnöksége mellett az angol kerti „góth” épületnél rendezett ünnepélyt, volt „lepényevés, zsákfutás, síkfutás, tojásfutás” és reggelig tartó táncmulatság is. A székesfehérvári önkéntes tűzoltó egylet éveken keresztül húshagyó keddenként – a város közkedvelt vígasságaként –álarcos körmenettel és „bőgőtemetéssel” búcsúztatta a farsangi időszakot („A »Magyar Király« szálloda termébe a tűzoltó bálok vegyes publikuma az idén is szép számban összegyűlt, s viharos jókedvvel temette el hivatalosan a nagybőgőt, a farsang, a jókedv e symbolumát.”).

Újabb mérföldkövet jelentett a Fejér megyei tűzvédelemben Székesfehérvár Szabad Királyi Város Hivatásos Tűzoltóságának 1938-as megalakulása. A szervezetet az 1936. évi X. törvénycikk hívta életre (ez volt az első tűzrendészeti törvény), amely minden várost hivatásos tűzoltóság felállítására kötelezett (1930-ban Magyarország 54 vidéki városából 26-ban még nem volt hivatásos tűzoltóság, 1300 községben egyáltalán nem volt tűzoltóosztag). A Fejér megyei tűzvédelem nagy fordulópontjaként az 1992. évet tekinthetjük, amikor átadták a mintegy 90 fős tűzoltóállománynak otthont adó, Szent Flórián körúti épületet.

Felhasznált irodalom:

  • A tűzvédelem rövid története. https://vas.katasztrofavedelem.hu/application/uploads/documents/2020-12/73237.pdf
  • Csiszár István: A Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség Története
  • Beszámoló a községi Önkéntes Tűzoltó Testület 80 éves jubileumára (Pusztavám), 1971, MNL FML – Kézirattár, 122. tétel
  • Diós István: A szentek élete
  • Dr. Hadnagy Imre József: A tűzjelzés, fejlődése a XX. század közepéig
  • Dr. Hadnagy Imre József: Vízipuska, tűzcsapó, csáklya, bontó eszközök, létra. A korai magyar tűzvédelem, és a céhes tűzoltás karakterisztikus tűzoltószerei
  • Egyesületi Törzskönyv, MNL FML IV. 428.a) 1872–1949
  • Etyek Nagyközség Honlapja. https://webetyek.hu/node/19
  • Fehérvári Híradó, 1. évfolyam, 18. szám, 1880. február 28.
  • Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
  • http://fox.klte.hu/~beneg/oraianyagok/6.Tuzvedelem%20tortenete,eges%20elmelet,%20tuzvedelmi%20igazgatas%20.pdf
  • https://komarom.katasztrofavedelem.hu/18636/torteneti-attekintes
  • Jeles napok – ünnepi szokások. Május 4. Flórián napja.  www.jelesnapok.oszk.hu
  • Kocsis Piroska: Széchenyi Ödön, a „tűzpasa”. https://mnl.gov.hu/hirek/szechenyi_odon_a_tuzpasa
  • Lukács László: Farsangi mulatságok In: Élet és Tudomány, 45. évfolyam, 7. szám, 1990. február 16.
  • Magyar Néprajzi Lexikon
  • Moonár Artúr: 145 éves a fehérvári tűzoltóság - családi és nyílt nappal ünnepeltek a lánglovagok
  • Paládi-Kovács Attila (főszerk.): Magyar néprajz, VII. kötet
  • Pesti Hírlap, 18. évfolyam, 226. szám, 1896. augusztus 18.
  • Székesfehérvár és Vidéke, 21. évfolyam, 124. szám, 1893. október 12.
  • Székesfehérvár és Vidéke, 24. évfolyam, 22. szám, 1896. február 20.
  • Székesfehérvár és Vidéke, 24. évfolyam, 76. szám, 1896. június 30.
  • Szilágyi-Szabó: A tűzrendészet fejlődése az őskortól a modern időkig

 

Utolsó frissítés:

2021.05.31.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges