Történelemmé lett nosztalgia

A 70-es, 80-as évek magyarországi hétköznapjait és tárgyi kultúráját bemutató kamarakiállítás
2017.07.10.
MNL Fejér Megyei Levéltára

Történelemmé lett nosztalgia

A 70-es, 80-as évek magyarországi hétköznapjait és tárgyi kultúráját bemutató kamarakiállítás

Meghosszabbítja a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára a Múzeumok Éjszakáján megnyitott kiállítását. A kamarakiállítás bemutatja az 1970-es, 1980-as évek hétköznapi tárgyi kultúráját, dokumentumait a retro jegyében. A válogatásban helyet kapnak – többek között – a már megszűnt magyar légitársaság, a MALÉV emblematikus tárgyai éppúgy, mint a korabeli gyerekjátékok, a korszak ruhadarabjai, konyhai eszközei, vagy a néphadsereg és munkásőrség felszerelési tárgyai. Megidézzük még egy átlagos Kádár-kori lakás enteriőrjét, annak néhány jellegzetes elemével. A kiállításnak nem a nosztalgikus múltba révedés a célja, sőt inkább igyekszik rádöbbenteni a látogatókat arra, hogy a környezetükben megtalálható tárgyak, dokumentumok, fotók stb. a történelem részei, annak nagyon fontos forrásbázisai. Ne engedjük, hogy ezek az olykor hétköznapinak tűnő, látszólag még tucatszám fellelhető relikviák az enyészeté legyenek. Figyeljünk ezekre a dokumentumokra, fotókra, tárgyakra, hiszen nélkülük a jövő szakemberei képtelenek lesznek a valós történelem ábrázolásra. Kérünk mindenkit, hogy a tulajdonában megtalálható fontos 19. és 20. századi, vagy akár még régebbi magániratokat, fotókat, térképeket juttassa el a levéltárba.

A kiállítás megtekinthető a megyei levéltárban 2017. július 27-ig, munkanapokon, hétfőtől csütörtökig 8 és 15.00 óra, pénteken 8 és 12.00 óra között.

A kiállítás sajtóvisszhangja

Szódásszifon, bólogató kutya, iskolaköpeny - Tarolt a kiállítás!

Történelemmé lett nosztalgia

 

Utolsó frissítés:

2017.09.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges