Szenior Tájékozódási Futó Világbajnokság

2021.08.05.
MNL Fejér Megyei Levéltára

Szerző: Szima Viktória

 

Hétvégén futókkal telik meg Székesfehérvár, ugyanis a Szenior Tájékozódási Futó Világbajnokság (WMOC) rövidtávú fináléját 2021-ben a királyok városában rendezik meg. Mielőtt elmélyednénk a rendezvény részleteiben, következzen néhány gondolat magáról a tájékozódási futásról.

A térkép és iránytű segítségével történő gyors, versenyszerű tájékozódás mai formáját a Nemzetközi Tájékozódási Szövetség (IOF) egyik hivatalos nyelvén Orientierungslaufnak (OL) nevezik. A német elnevezés szó szerinti fordítását, a tájékozódási futást 1974-ig használták magyar nyelvterületen, napjainkban a tájfutás kifejezés az elterjedt. Skerletz Iván, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség főtitkára vetette fel a sportág átnevezését a Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézeténél, arra hivatkozva, hogy „A sportág berkeiben már évek óta használgatják részben kényelmességből, részben pedig megérezve a hosszabb változat nehézkességét, születési rendellenességeit.”

A sportág eredete a katonai jellegű gyakorlatokkal hozható kapcsolatba (ismeretlen terepen elhelyezett katonai objektum felkutatása, helyzetének rögzítése térképen stb.). Az első tájékozódási versenyek (Stockholm 1893, Bergen 1897) egyben hadgyakorlatok voltak. A The Orienteer folyóirat szerint az első nemzetközi verseny (Bagdad 1917) rendezője egyenesen a brit haderő volt.

Kevésbé ismert tény, hogy a tájfutás hőskorában nem csak „talpaltak” a versenyzők: az 1893-ban Grazban rendezett tájékozódási versenyen kerékpárral, az 1907-ben Magyarországon tartott eseményen lóháton teljesítették a távot az indulók.

Az első turisztikai tájékozódási versenyt 1919. március 25-én tartotta a stockholmi Sportszövetség 220 résztvevővel, így ez a műfaj is 102 éves múlttal büszkélkedhet.

A tájfutás 1967-től kezdte meg tengeren túli „karrierjét”, először Kanadában és az Egyesült Államokban, majd Ázsiában, Ausztráliában és Afrikában is teret hódított magának a sportág.

Hazánk első díjazott tájékozódási futója Belloni Gyula lett 1925-ben. Ismert tájfutóinkról a magyar Tájékozódási Futó Szövetség részletes adatbázisokat vezet: http://lazarus.elte.hu/tajfutas/magyar/elhunytak/elhunytak.htm, http://lazarus.elte.hu/tajfutas/history/hazai/start.htm. A sportág kiemelkedő alakjai a teljesség igénye nélkül: Ripszám Henrik (1864–1939), a magyar tájékozódási futás megteremtője; a világbajnok (egyéni) Monspart Sarolta (1944–2021); a szintén világbajnok (normáltáv) Oláh Katalin és a junior világbajnok Domonyik Gábor.

Az idei Szenior VB-t eredetileg Japán rendezte volna, azonban az Olimpia szervezése miatt átadták a lehetőséget hazánknak. A 37 országból érkező mintegy 1500 nevező (a szenior kategóriában a 35 és 100 év közötti tájfutók versenyezhetnek) 3 különböző versenyszámban méreti meg magát az elkövetkező hét folyamán Fejér megyében. A hölgyeknél a legnépszerűbb korosztály az 50 (69 fő), a 65 (68 fő) és a 70 (67 fő) éves korcsoport, a férfi versenyzők többsége a 60-as (123 fő), 65-ös (140 fő) és 70-es (146 fő) kategóriában indul.

A sprint (a helyszín Székesfehérvár), a közép-, és hosszútávú versenyszámok (Pákozd és Csákvár környéke) 2 futamból, egy selejtezőből és egy döntőből állnak.

A rövid távú versenyek a Belvárost, a csónakázó tavat és a Bregyó környékét érintik. A résztvevőket több ponton várják a szervezők a helyi intézményekben, és belvárosi épületekben berendezett fogadópontokon. A levéltár díszudvara is átalakul fél napra a rendezvény egyik helyszínévé. A belváros zegzugos utcái is tájfutókkal telnek meg.

A verseny augusztus 8-án, délelőtt 10-kor kezdődik és 13 órakor zárul. Az ünnepélyes ceremónia és a sprint szám eredményhirdetése 13 órakor a belvárosban lesz, az eseményt dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár MJV polgármestere nyitja meg.

A középtávú verseny díjátadója augusztus 11-én szerdán lesz 13:30 kor a csalai Kégl Kastély közelében, a rendezvényen részt vesz Molnár Krisztián, Fejér Megye Közgyűlésének elnöke. A verseny záróünnepségére és a hosszútávú versenyszám eredményhirdetésére a döntő futamot követően, augusztus 13-án, pénteken 14 órakor kerül sor Csákváron, a résztvevőket Tessely Zoltán kormánymegbízott, parlamenti képviselő és Illés Szabolcs Csákvár polgármestere fogadja.

A látványos futamokon a nagyérdemű közönséget is várják a szervezők mind Fehérváron, mind a külső helyszíneken. A belvárosi sprint mellett a Pákozdi Ingóköveknél rendezett futam (augusztus 11.) lehet az esemény fő látványossága. További részletek:  https://wmoc2021.hu/hu/bulletin1-hu/.

Cikk SZÉKESFEHÉRVÁR honlapján:

Tájfutóké lesz a város vasárnap

 

Utolsó frissítés:

2022.03.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges