Karl Gottlob Cramer

2021.03.08.
MNL Fejér Megyei Levéltára
263 évvel ezelőtt született Karl Gottlob Cramerre (1758—1817) emlékezünk a „Hasper a Spada: eine Sage aus dem dreizehnten Jahrhunderte” (Hasper a Spada, Egy legenda a tizenharmadik századból) című munkája kapcsán, amely muzeális könyvgyűjteményünk egyik különleges darabja.
A német regény- és drámaíró egy kis szász faluban, a Freiburg an der Unstrut melletti Pödelitzben látta meg a napvilágot 1758. március 3-án. Édesapja Johann Samuel Cramer (1715–1792) lelkész volt, édesanyja Johanne Friederike Völkner szintén lelkészcsaládból származott. A házaspár öt gyermeke közül Karl volt a negyedik. Cramer feltehetően – a kor szokásainak megfelelően – édesapja oktatásában részesült a szülői házban. 1771. október 25-én, 13 éves korában vették fel a pfortai (Schulpforta) iskolába. Az egykori cisztercita kolostorban működő oktatási intézmény a rendkívüli szigoráról volt ismert, így írt később pfortai élményeiről Cramer: „Az egyik legszigorúbb iskolában tanultam engedelmeskedni.” 1777. március 3-án az immáron tizenkilenc éves Cramer befejezte schulpfortai tanulmányait, majd rövid wittenbergi tartózkodás után Lipcsébe költözött, hogy teológiát tanuljon. A vallási tárgyú előadások mellett szívesen hallgatta Ernst Platner orvos, filozófus, felvilágosult szemléletű tanár előadásait is. Hallgatói élményeit később Septimus Storax című művében örökítette meg, a kötetből megtudhatjuk, hogy milyen volt egy szegény sorból származó teológiahallgató élete: „Éhségtől és bánattól szenvedett, [megtagadta magától] az élet minden örömét.” Tanulmányainak befejezését követően (1782 körül) egészen 1795-ig tudósként próbált boldogulni, először Weißenfelsben, majd pedig Naumburgban, jövedelme azonban leginkább az írásaiból származott. Első regényét, a „Geschichte Karl Saalfelds, Eines Relegirten Studenten” című művet 1782-ben adták ki. Karl Saalfeld, a korábbi diák kalandjait bemutató és nagy sikert aratott regényét számos új kötet követte. Cramer igen termékeny írónak bizonyult és a következő években sorra jelentek meg más művei: közel 50 kalandos lovag- és rémregény született tollából. Az egyre-másra születő regényei mellett különféle folyóiratokban publikált és antológiákat is szerkesztett. Irodalmi hírnevét igazán az Élet és vélemények című kalandregény alapozta meg. Saját korában rendkívül divatos és közkedvelt szerző volt, a kortársai szinte falták munkáit. Legjobb regényének a „Leben und Meinungen auch seltsame Abenteuer Erasmus Schleichers, eines reisenden Mechanikus”-t tartják. Az 1789 és 1791 között napvilágot látott 4 kötetes regény egy utazó mesterember furcsa és kalandokkal teli életét tárta az olvasók elé. Az élénk képzelőerővel megáldott szerző kiválóan ki tudta szolgálni az olvasóközönség igényeit, különc figurákkal és izgalmas eseményekkel teli írásai széles réteg számára voltak befogadhatók. A köteteit jellemzően igényes – sőt olykor akár enyhén pikáns – illusztrációk is díszítették, így még könnyebben tudott olvasói szívéhez férkőzni. A német Alcibiades, a Hasper a Spada és az Adolph Kühne, Raugraf von Dassel című regényei hamar korának egyik legolvasottabb szerzőjévé tették. Témáit gyakran személyes élményekből, vagy történelmi korokból merítette, de a korabeli történések sem hagyták hidegen: 1793-ban Marie Antoinettről is született költeménye (Klage um Maria Antoinette von Österreich). Rendkívül termékeny író volt: csak 1794-ben négy új regényt jelentetett meg (Gotthold Tamerlan, A barna Robert, A géniusz csapásai, illetve A béna fürj Péter), ez még ma is igen szép teljesítménynek számítana. Cramer regénycímei lassan egyfajta márkanévvé váltak: újabb művei „Hasper a Spada szerzőjétől” jelöléssel jelentek meg, de más szerzők is részesedni próbáltak sikereiből és a Hasper a Spada „mellékdarabjaként” vagy „megfelelőiként” jelölték meg írásukat. Cramer sikerreceptje abban rejlett, hogy kiválóan ötvözte a kor különféle stíluselemeit, amint Reinhard Wittmann találóan összefoglalja: „Cramer összes regénye keveredik jó részben a csípős, bár felszínes, idő- és társadalomkritikával, formai sokoldalúságuk néha Jean Paulra emlékeztet,[…] Stílusa ugyanolyan összetéveszthetetlen a lovagi regényekben, mint a szatírákban, a szellemtörténetekben, mint az erotikus művekben.” Mivel Cramer a német August Lafontaine (1758–1831) mellett korának egyik legnépszerűbb írója volt, képes volt megélni az írásából (még a romló gazdasági helyzetben is hosszú ideig fenn bírta tartani magát). Írótársa, Jean Paul Richter (1763–1825) egy alkalommal humorosan megjegyezte, hogy a meiningeni emberek csekély érdeklődéssel fogják forgatni műveit, mivel ők jól el vannak látva Cramer regényeivel.
Cramer a közönségnek írt, a kritikusok véleményével nem igazán foglalkozott, egy-két művének előszavában némiképp lekicsinylően meg is említette a "bíráló urakat" – akik jellemzően irgalmatlannak, erkölcstelennek és gonosznak ítélték írásait –: „mindannyiunk számára fontos, mit morogsz rólunk; ha csak elütjük azt a dallamot, amelyen korunk szívei és elméi összhangban vannak”. Művei több kiadást és utánnyomást is megéltek, sőt színpadi feldolgozások is születtek: Carl Maria von Weber Peter Schmoll und seine Nachbarn (Peter Schmoll és szomszédai) című operája Cramer azonos nevű regénye után készült (az opera szövegkönyve elveszett, csak utalások és részletek maradtak fenn belőle, műfaja a „singspiel” volt).
Nem csupán a köznép kedvelte Cramer munkáit, a magasabb körök könyvtáraiban is felbukkantak alkotásai, I. György, Szász-Koburg-Meiningen hercege különösen nagyra értékelte a szerző műveit. A herceg 1794. december elején meghívta Cramert az udvarába is, és 1794. december 28-i rendeletével a hercegi erdőtanács tagjának nevezte ki. 1795. május 5-én Cramer ismét levelet kapott a hercegtől, ennek hatására döntött úgy, hogy októberben átköltözik Meiningenbe. Cramernek állandó munkát kellett keresnie, hogy feleségül vehesse Chr. Friederike Buhle-t, aki látszólag tehetős naumburgi családból származott (az írói hivatást társadalmi és anyagi szempontból még nem ismerték el olyan mértékben, hogy elegendő hátteret biztosítson a családalapításhoz). A herceg 1795-ben kinevezte az írót erdészeti tanácsossá, illetve tanárrá, így már semmi sem gátolhatta meg az esküvőt. A nászt követően a házaspár előbb Naumburgban, majd Meiningenben élt. A meiningeni költözés idején kezdődtek el Cramer anyagi gondjai, 1795. október 10-én kelt levelében a lipcsei Voss könyvesbolttól próbált előleget kérni az úthoz: „lehetséges-e nekem elküldeni a húsvétkor megígért 50 tallért […], mivel mindjárt Meiningenbe költözöm zsákokkal és poggyásszal.” A házaspár azt remélte, hogy a megélhetés egyszerűbb lesz pártfogójuk városában, reményük azonban nem teljesült. Meiningenben a család tovább gyarapodott: 1796-ban megszületett Bertha lányuk, őt követte Aurora (1797), majd Franz (1801). Cramer a korábban felajánlott tanári pozíciót végül 1801 után, a Meiningen melletti Dreißigacker erdészeti akadémia megalapítását, és az oktatás megindulását követően foglalhatta el. 1802-ben született meg „Der arme Flötenspieler” című regénye, amely Cseri Péter szabad fordításában „Antal, vagy egy szegény flautásnak a maga sorsával való megelégedése” címen 1811-ben Pesten, majd 1833-ban Kolozsváron is megjelent. A família Meiningenben élt egészen 1809-ig, majd ismét anyagi okok késztették Crameréket a lakhelyük elhagyásra: a házukon jelzálog volt, ám Cramer nem tudta tovább fizetni a kamatot. Házukat német író és mesegyűjtő, Ludwig Bechstein is megemlíti Türingiáról szóló munkájában: „Ottó végig vezette barátait a Marktstrasse-n ... aztán egy harmadik házra hivatkozott, mint amilyennel a termékeny regényíró, Carl Gottlob Cramer valaha rendelkezett.” A család elszegényedéséhez az vezetett el, hogy nagy támogatójuk a herceg elhunyt (a Thüringiai Állami Levéltár iratai között számos Cramer által írt levél található, ami tanúsítja, hogy mennyire függött a hercegi család kegyelmétől). György herceg ígéreteit az örököse ráadásul a vártnál lassabban teljesítette.
A nyomasztó gazdasági helyzete ellenére kortársai barátságos és szerető családapaként jellemezték Cramert, Ludwig Bechstein, aki Franz Cramer barátjaként szinte mindennap megfordult az íróéknál, így őrizte meg emlékezetében: „íróasztalnál dolgozott, nem féltve a játékainktól, valamint a felesége és lányai beszélgetésétől.” Ludwig Tieck 1803-ban Cramer-t magas, vaskos férfinak írta le, aki a leggazdagabb és legaljasabb idiómák furcsa keverékében beszélt, a káromkodások pedig az elismerés kifejezésévé váltak a szájában.
Az író egészségi állapota 1804-től kezdődően fokozatosan romlott, így a művészetére egyre kevesebb időt tudott szánni. A család végül ingyenes szállást kapott az erdészeti akadémia udvarházában. Cramer a tanítás mellett számos előadást tartott az akadémián, fizetése azonban igen csekély volt. Bár többször kérte a hercegnőtől az összeg emelését, nem kapott annyi bért, mint az oktatógárda többi tagja. 1817. május 31-én, röviddel halála előtt, az író ismét sikertelen kérelmet nyújtott be fizetésének javítására. Cramer egyre nagyobb mértékű megszorításokat vezetett be háztartásában, de hamar felélték az írói díjakból és felesége hozományából származó megtakarításokat, így a család gazdasági helyzete erősen leromlott, amikor hosszú szenvedés után 1817. június 7-én meghalt, feleségét és három gyermekét bizonytalan körülmények és adósságok között hagyta.
A Hasper a Spada az író fénykorában, 1792–1793 között készült el (online verzió:
https://books.google.hu/books?id=D1NWAAAAcAAJ...). A kétrészes mű a „Ritterroman” (lovagromán, másként lovagregény) kategóriába sorolható. A lovagromán „születési éve” 1775, ekkor rakta le a stílusirányzat alapjait Veit Weber, a Sagen der Vorzeit írója. A lovagrománok és kalandos históriák a XVIII—XIX. század fordulójának évtizedeiben már nagy népszerűségnek örvendtek, a XVIII. század végén 267 olyan írót számlálhatunk össze, kik ritterromanokat alkottak. Rinaldo Rinaldini, Hasper a Spada és a többi kétes egzisztenciájú valós, illetve mondabeli alak (a Fra Diabolónak nevezett Gargiulo Antónia, a méregkeverő Capelle Mária, Cartouche Dominique, Robin Hood) hőssé nemesült a történetekben, az erő, a hűség, a jog képviselőiként tündököltek, mivel elvettek onnan, ahol van, s oda juttatják, ahol szükséget szenvednek. Haspar a Spada nem sorolható a tipikus lovagregények közé, hanem a „lovagok, akik útonállónak álltak” témakörhöz tartozik. Cramer művének főhőse az Ilmen várából való Hasper a Spada, maga a történet 1251-ben játszódik, a mű fő színe Ilmen vára és a környező erdő, illetve Horningen és Würzburg vára. A csatározás folyamatosan jelen van a műben, már az első jelenetben is szerepel párviadal, de a szerelmi szál sem hiányzik a történetből (Hasper kedvese Benigna a női főszereplő). Bár a Cramer-féle korai Haspar a Spada nem került át angol nyelvre, azonban Marshall B. Tymn szerint nagy hatást gyakorolt az angol horror műfajára. A kötetben található második metszet (mellékelve a bejegyzéshez) háttérben a csontvázzal jól szemlélteti a műre jellemző hátborzongató hangulatot.
 
Felhasznált irodalom:
• A német romantikus opera atyja, Carl Maria von Weber https://papageno.hu/.../a-nemet-romantikus-opera-atyja.../
• A Pallas Nagy Lexikona
• Bridgwater, Patrick: The German Gothic Novel in Anglo-German Perspective
• György Lajos: A magyar közönség szórakoztató olvasmányai száz évvel ezelőtt http://epa.oszk.hu/.../pdf/EM-1937_42_04epa_301-318.pdf
• Hadas Miklós: Hegemón és ellenhegemón férfibeállítódások a középkorban
• Révai Nagy Lexikona
• Tymn, Marshall B.: Horror Literature: A Core Collection and Reference Guide
• Világirodalmi lexikon
 

Utolsó frissítés:

2021.03.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges