A fehérvári Kajofi Hokobol

Hallottak már a hokobol likőrről vagy az alapanyagáról, a cocoboloról? Ma a város egykori ikonikus italával ismerkedünk meg.

Karl József és Fia Likőr és Rumgyár (másként Karl József és Fia fűszer gyarmatáru, déligyümölcs és szesz nagykereskedő, röviden Kajofi, kajófi vagy karli) egyik legkedveltebb és nemzetközi karriert is befutott termékéről van szó. A gyár a mai Hotel Magyar Királlyal (korábban Magyar Király szálló, illetve Velence Szálló) szemközt üzemelt a Karl(i)-házként ismert (ma Mátyás krt. 23.) épületben. A cég ecet- és rumgyártással, illetve likőrök (cigánymeggy, mokka, tojáskrém, ürmös dió, hokobol stb.) előállításával foglalkozott.

A gyógynövény tartalmú Kajofi Hokobol (a forrásokban Kajófi Hokobolkét, Hokobolként és kisbetűvel írva is felbukkan) fő összetevője az ún. Cocobolo fa (másként Coccobolo rózsafa) a Dalbergia retusa drogja volt (a növény kivonata gombaölő hatással is bírt, a fáját előszeretettel alkalmazták dísztárgyak készítésére). A Hokobol jellegét tekintve egy cukros likőr volt, íze – a korabeli leírások alapján – a francia gyomorkeserűvel, a Bénédictine likőrével (másként bencés likőr) vetekedett. „Mintha a Hokobol édes-fanyar füvekből jövő illata felhőzne körülöttünk, hosszan ráztuk egymás kezét.” – írja Jávor Ottó a Népszavában megjelent „Fehér széken napsütésben” című művében. A franciák „elixírje” 27 gyógy- és fűszernövény kombinációját tartalmazta (többek közt boróka, mirha, sáfrány, vanília, kakukkfű, koriander került bele). A rum alapú likőr vélhetően a francia gyógylikőrben alkalmazott összetevőket is tartalmazott.

A polgárcsalád Bajorországból származott, első nemzedékei Budán telepedtek meg. A fővárosban ecetgyártó üzemet létesítettek a 19. század elején. A Karlok üzleti sikereiknek köszönhetően hamar bekerültek a város középpolgári rétegének krémjébe. A család tevékenysége az építészet, az ecetgyártás és a kereskedelem területén bontakozott ki. A Karl-família második generációjának két tagja részben a fiúutód hiánya, részben az ecetgyáros-konkurencia erősödése miatt áttelepedett Székesfehérvárra. 1843-ban egy „építész Karllal”, 1858-ban egy „kereskedő-ecetgyártó Karllal” lett gazdagabb a székesfehérvári közélet.

1863-ban alapították meg a Karl-féle gyarmatáru nagykereskedést. A vállalkozást a Felmayer-család tőkéje is segítette. A vállalatot 1875-ben ecetgyárral, majd likőrgyárral bővítették ki. A fehérvári Karl ecet- és likőrgyár a helyi nagyüzemek közé számított. A család tagjai vagyonuk révén a város társadalmában vezető szerepbe kerültek (például a Kölcsönös Segélyző Egylet harmadik elnöke Karl István gyáros, fűszer- és gyarmatáru kereskedő lett, az egylet tisztikarában a város vezető tisztviselői, gyárosai, kereskedői és ügyvédjei foglaltak helyet). A Karl-gyár termékei nemcsak Székesfehérváron, hanem a Kelet-Dunántúl városaiban is elérhetőek voltak.

1896-ból ismert egy kevésbé kellemes történet a vállalkozás kapcsán. 1896. szeptember 11-én, pénteken – a Székesfehérvári Hírlap tudósítója szerint – reggel 9 óra tájban a nádor utcai Karl József és fia fűszernagykereskedésébe belépett Gergelyi Zsigmond, Károly (alias: Gelb) — a „Szabad Sajtó” című hírlap felelős szerkesztőjeként bemutatkozó férfi és az üzletvezetővel kívánt négyszemközt értekezni, mivel „mindent tud“ a cég állítólagos viselt dolgairól. Karl Istvánban felmerült a gyanú, hogy az illető valójában a korszak ún. zsaroló zsurnalisztái közé tartozik, aki puhatolózni próbál és információt gyűjt. Egy korábbi „titkos (spicli) feljelentés alapján” a székesfehérvári pénzügyigazgatóság vizsgálatot tartott az üzletben, ám mindent a legnagyobb rendben találtak. A „szerkesztő” urat Karl István délután 6 órára visszarendelte magához, a bolt mellékszobájában pedig egy rendőrbiztos várta a „szerkesztő urat”. A magát Gelb szerkesztő úrnak kiadó férfi maga is élt a gyanúperrel, hogy csapda lehet a dologban. A megbeszélés alatt többször rákérdezett, csakugyan „négyszemközt“ vannak-e? Végül előállt a rendőrtiszt és bevitte „Gelbet” a városházára, ahonnét jegyzőkönyv felvétele után végül elengedték. A kihallgatás során kiderült, hogy Gelb szerkesztő úr a Fejérmegyei Napló volt szerkesztőjétől Barabás Alberttől kapott igazolvánnyal bizonyította újságírói létét. Az ügy további kimenetéléről nincsen tudomásunk (a törvényszék elé került-e az ügy, készült-e cikk stb.).

A Karl-gyárban és a kereskedésben évi átlagban 25 fő dolgozott. A húszas évek közepén a Karl-cég – más hazai üzemekhez hasonlóan – modernizálta üzemeit. Karl Ernő 1924-ben németországi tapasztalatai alapján a kézi üzemű ecetgyártást átalakította és nagyarányú gépesítést hajtott végre. A modernizáció pozitív hatást gyakorolt mind a termelés mennyiségére, mind az előállított termékek minőségére. Ekkor már gőzdesztilláció eljárással állították elő a szeszeket a likőrüzemben. Karl Ernő termékeit a „Kajofi" védjegy alatt hozta forgalomba. Új termékekkel is bővült a kínálat a húszas évek folyamán.

A székesfehérvári Országos Ipari és Kereskedelmi Kiállításon szerepelt Karl József és Fia likőr- és rumgyár. A kéthetes kiállítás és vásár 1927. augusztus 13-án nyílt meg, a kiállítás rendezőbizottságának elnöki tisztjét dr. Zavaros Aladár polgármester töltötte be. A pavilonjukban rendezett „kiállításon” rum- és likőrkülönlegességekkel, borpárlatokkal, nádcukorpárlattal, barackpálinkával stb. várták a nagyérdeműt. Az ingyen kóstoló mellett Karl Ernő vezetését is meghallgathatták az érdeklődők. A Karl- kiállítás leglátványosabb része, egy a termékekből és egyéb dekorációs elemekből felállított piramis volt. A Magyarság című napilap beszámolója a látottakról: „A céget a nagyközönség az egyes cikkeiről, mint például az országszerte híres Kajófi-rumspecialitásról ismeri. Az ország eme egyik legnagyobb vidéki likőr- és rumgyárának kiállítása az egész kiállítási terület egyik legdíszesebb és leggazdagabb részlete volt, amelyet a közönség nagy érdeklődéssel vett körül. Karl Ernő cégtulajdonos kalauzolása mellett tekintette meg József főherceg őfensége a cég kiállítását és hosszasan hallgatta a cégfőnök szakszerű felvilágosítását, ami után a legmagasabb elismerését fejezte ki. A több, mint fél évszázada fennálló hírneves Karl likőr- és rumgyár ezzel a kiállításával is bebizonyította, hogy gyártmányaival méltán veheti fel a versenyt bármelyik hazai hasonló likőr- és rumgyárral, mert cikkei minden tekintetben elsőrangúak.”

1932-ben a Karl József és Fia (Josef Karl & Sohn, Székesfehérvár) egyéni cég közkereseti társasággá alakulása kapcsán felbukkan a Központi Értesítő rovatában: „Székesfehérvári kir. tvszk 1932. IV. 25. Ct 798/5. 1932. 798/1. — Ezen közkereseti társaság 1932. évi április hó 21-én keletkezett s tagjai Karl István, Karl Ernő és Karl Tibor kereskedők, székesfehérvári lakosok, kik a céget külön-külön önállóan is jogosultak képviselni s a céget akként jegyzik, hogy mindegyik cégtag a cégszöveget leirja. A cég üzletköréhez tartozik: fűszer, gyarmatáru, déligyümölcs és szeszfélék kicsinybeni s nagybani forgalombahozatalával való kereskedés, továbbá gyümölcspárlat, likőr, rum és ecetszeszfélék gyárszerű előállítása. — Áthozatott az egyéni cégjegyzék III. kötetének, 118. lapjáról.”

1937-ben a Schneider Miklós és Juhász Viktor szerkesztette Magyar városok és vármegyék monográfiája 22. Fejér vármegye (Budapest, 1937) című munkájában külön megemlítették a Karlok vállalkozását. „Karl József és Fia fűszer-, gyarmatáru, déligyümölcs- és szesznagykereskedés, gyümölcslepároló, likőr-, rum- és ecetgyár, Székesfehérvár. Az üzletet Karl József alapította 1863-ban. A cég a felsorolt cikkek nagybani eladásával, illetve gyártásával foglalkozik. Forgalmát helyben, a szomszédos megyékben, sőt egyes cikkeit az egész országban bonyolítja le. Likőr-, rum- és ecetgyára egyike a legmodernebbeknek Magyarországon. Néhány éve bevezette a főzelékkonzerv gyártását is. A cégnek 30 alkalmazottja van. Szeniorfőnök Karl István, a technikai részt Karl Ernő, a kereskedelmi részt Karl Tibor vezeti. Karl Ernő mint tartalékos hadnagy részt vett a világháborúban.”

Az 1938-as Budapesti Nemzetközi Vásáron is szerepelt a Karl család itala, a frissen megalkotott Hokobol. A székesfehérvári likőrgyár ekkor ünnepelte 75 éves jubileumát, ezért rukkoltak elő a rendezvényen stílszerűen kulacsban árult likőrrel. A vásárról beszámoló riporter feljegyzett egy érdekes jelenetet a Karlok italoskulcsaival kapcsolatban: „[…] Egyáltalán rengeteg a kulacs. Valaki vett egy, ilyen kulacsot, de elvesztette. A becstelen megtaláló abban a hiszemben, hogy [Karl-féle] alkohol van benne, felhajtotta. Félliter kölnivíz volt benne. Még a kölnit is kulacsban árulják. A póruljárt becstelen megtalálót a mentők részesítették első segélyben...”

Szerencsére az édes itóka számára készített Zsolnay-féle díszkulacsok közgyűjteményekben és néhány magángyűjtőnél még fellelhetőek. A Zsolnay porcelánmanufaktúra fehér reklámkulacsának felső részén nyakánál kisebb fogónyelet alakítottak ki. A tároló nyakán: MAGYAR GYÁRTMÁNY felirat szerepelt, míg a középső kerekded részén körben KARL JÓZSEF ÉS FIA LIKŐR ÉS RUMGYÁRA - SZÉKESFEHÉRVÁR ALAPITTATOTT 1863. aranyfeliratozás látszott. Középütt KAJOFI / HOKOBOL felirat állt csücskös talpú címerrel, melynek kék mezőjében nyitott kapus vár látszik. A címer felett gyöngyös nyitott korona, kétoldalt vörös és kék foszlány látszott, a hátoldalán középütt arany színnel: 1863 (alapítási év) felirat volt olvasható (lásd Magyar Kereskedelmi És Vendéglátóipari Múzeum Kereskedelemtörténeti tárgyi gyűjteménye, leltári szám: 2010.210.1). A kulacsnak létezett egy kevésbé impozáns verziója, a barna mázas fajanszkulacs szintén a Zsolnay gyár termékei közé tartozott, a tárgy testén ugyanaz a feliratozás szerepelt hófehérrel, mint a színessel dekorált testvérén.

1939-ben az itóka világkörüli utat tett meg és eljutott New Yorkba: „1939. május 3. A most megnyíló világkiállítás nemcsak grandiózus arányaival, hanem rendkívül értékes anyagával is messze felülmúlja az összes eddigi világkiállításokat. Máris megindult a népvándorlás Newyorkba [sic!] a világ minden részéből. Általános feltűnést kelt a sok-sok nemzetközi pavilion közt a magyar pavilion, melyet Kruchina államtitkár személyes vezetésével rendeztek be. Ez a pavilion összegyűjtötte a magyar ipar és magyar termelés remekeit. A magyar pavilion egyik szenzációja az ősi Alba Regia falai közül indult el tengerentúlra. A kiállításnak ez a vonzóereje a gyógyfüvekből és virágokból desztillált kajofi „Hokobol” likőr, amely először a wieni, majd egyidejűleg a mostani Budapesti Nemzetközi Vásáron hódította meg a közönséget. Most az új világban is megjelent és a „Hokobol” a magyar pavilon attrakciója lett. Ezzel a „Hokobol“ megindult a világsiker hódító útjára.” Számos reklámban feltűnt a likőr: „Kóstolja meg a nemzetközi vásáron (7-es élelmiszer-pavillonban) Kajofi Hokobol növénylikőrt. Ezt fogja inni. Gyártja Karl József és fia likőrgyár, Székesfehérvár.”

A Hangya, a Gschwindt és a Zwack: ez a három gyár vezette a magyar rum- és likőrpiacot az 1940-es évek elején (az adat a Rum- és Likőrgyárosok Országos Egyesületének 1944 márciusában kiadott jelentéséből származik). A Hangya 1 254 971 hektoliterfok (azaz ennyi liter abszolút alkoholnak megfelelő) szeszes italt hozott forgalomba a nevezett évben, Gschwindték üzeme 1 041 002, az Unicumot előállító Zwack Rt. pedig 653 931 hektoliterfoknyit adott el. A legnagyobbak árnyékában, de nem szégyellni való helyen szerepelt a fehérvári Karl József és Fia cég: a Kajófi keserűből 211 514 hektoliterfoknyit adott el 1943 folyamán.

A Karl József és Fia cég sajnos napjainkra nem maradt fent. Az üzemet egy ideig Székesfehérvár nagy polgármestere, dr. Csitáry Gramanecz Emil is vezette (az apósa vállalata volt, Csitáry 1919-ben vette el Karl István lányát, Emiliát), aki emlékirataiban jelentős szakaszt szentel a Karl-családnak. Így ír önéletírása egyik szakaszában a vállalatról és a Karl-rokonságról: „Apósom következő gyermeke Ernő volt, aki Németországban kitanulta az ecetgyártás csínját, kínját. Miután szeretett sokat szórakozni, és szép színésznőknek udvarolni, apósom igen örült, mikor fia házasságkötésének tervét vele közölte. Müller Ede építési vállalkozó Marianna leányát vette feleségül. Megkapta apósomtól a gyár vezetését, és igyekezett azt nagyvonalúan fejleszteni. Megjelent likőr és uborka gyártmányaival a piacon és egykettőre a jó éttermek és szállodák az ő kuncsaftjai lettek, még Pesten is. Különösen a Kajofi Hokobol gyártmánya lett világmárka, az akkor megnyílt New York-i világkiállításon is megjelent. Ernő sógoromat megválasztották az ecetgyárosok elnökének is. Csánki Dénes, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, aki barátom volt, segített, hogy hivatali helyiségeit (szesz kormánybiztos) szép képekkel díszíthesse. Az üzletek nagyszerűen mentek, és nem is mertük gondolni, hogy Ernő és Tibor sógoraim milyen nagy vagyont szereztek. A második világháború után tudtam csak meg, hogy különböző takarékpénztárakban közel egymillió pengőt hagytak itt, miután behívták őket katonának.” A Karl-cég emlékét napjainkban dombormű őrzi az egykori gyárépület Marosi Arnold utca felőli oldalán.

A hokobolról Jávor Ottó tollából egy hangulatos cikk is született, amely elénk idézi a régi székesfehérvári belváros hangulatát is: „Valaki megkérdezte, mi az a Kajófi hokobol. […] A kajófi hokobol ugyanis márkanév. Egy likőr neve. […] A Karl család letelepedése óta tehát megint századokban lehet mérni az éveket, bizonyos mértékig ugyancsak jelképpé vált a városban. A megbízhatóság, a szorgalom, a józanság jelképévé. Ez csak úgy történhetett, hogy nem maradtak gyüttmentek, beilleszkedtek a város lakói közé. […] A régi Magyar Király — ma Velence Szálló — átellenében volt a házuk, ott, ahol a két szép kandeláber alatt várakoztak a konflisok, télen a szánok, mellettük topogó kocsisok. A hagyományos elrendezés szerint az emeleten volt a lakás, a földszinten a fűszer- és csemegeüzlet, majd a hátsó traktusban mind tovább terjeszkedve a rossz hírű negyed felé — Ősz utca, Könyök köz — az ecet- és likőrgyár, raktárak, istállók. Az üvegfallal elválasztott irodát — homály, messzi tengerek fűszeres illata — mintha maga Dickens helyezte volna óvatosan ujjai közt tartva az üzlet terébe. Nem ültek benne cigarettázó gépírónők, hanem az írópult mögött állt — akárcsak Goethe — legkedvesebb nagynéném, Jávor Ida, a „kisasszony” […], aki a múlt század végétől ötven évig vezette a cég könyvelését. […] Az új likőrrel 1938-ban rukkolt ki a cég. Nagy esztendő volt ez a város életében, s nemcsak a hajósi hokobol miatt, melyet ,,formatervezett” üvegekben árultak. […] A formához méltó tartalom lötyögött a kulacsban, a New York-i világkiállításon aranyérmet nyert a termék. A likőr elnevezése a Karl József és fiai név összevonásából származik — Kajófi —, a hokobol pedig bizonyára az ital összetételére utal. A hegyes szakállú, öreg Karl ekkor már megosztotta fiaival az üzletüzem vezetését. Két jó kiállású fia közül az egyik vegyészmérnök, a másik közgazdász lett. Nekünk a vegyész magyarázta el az ecetgyártás folyamatát, ugyanis diákkorunkban mi is jártunk „üzemlátogatáson”. […] A borús, őszi idő ellenére vidáman hagytuk el a ecet- és likőrgyárat. Hiszen uzsonnát is kaptunk, vajas-szalámis zsömlét, málnaszörpöt, sőt egy korty hokobolt. Cukrozott tűzként folyt le a torkunkon, és ismeretlen füvek illata költözött belénk. De a legvidámabb kémiatanárunk volt, ő az alaposabb tapasztalatszerzés végett több kortyot is nyelt […]. Ma már csak a ház áll a szállodával átellenben, s ott a két kovácsoltvas kandeláber, ahol a kocsisok … Az üzemet, a raktárakat, istállókat rég lebontották. A rossz hírű utcák putrijai helyén magas házak állnak, szellős terek zöldellnek köztük. A közeli utca neve is megváltozott, ma Velinszky László utcának hívják. A két Karl fiú közül a vegyész gyakran üldögél a Fekete Sas patikában, ahol azelőtt tolmácsként igazította el a külföldieket a múzeumi tárgyak között. Ma már, nyolcvanon felül, inkább a társaság kedvéért sétál ide. Igazából ő az illetékes a hokobol ügyben, bizonyára pontosabb felvilágosítást tudna adni, és szívesen meg is tenné.”

1987-ben megpróbálta újraéleszteni a Hokobolt a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat (Élelmiszervizsgálati Közlemények 33., 1987). Az vállalat gyártmányfejlesztési tevékenysége során 1986-ban jelentősebb választékbővítéssel próbálkoztak, ennek megvalósítása még 1989-ben is zajlott. Ekkor kívánták beemelni termékcsaládjukba a Hokobol likőrt is, a Coca Cola és a Fanta mellett. Dobák István, a vállalat műszaki igazgatója egy 1989. júliusi interjúban azt nyilatkozta, hogy régi receptek közt is kutattak, így került hozzájuk a Karl-termék receptúrája. Egy korábbi, 1987-es Fejér Megyei Hírlap cikkben ánizsos likőrkülönlegességként utaltak a vállalat új termékére. Ennek alapján vagy kellett, hogy szerepeljen az eredeti receptúrában is ánizs, vagy ezt a gyógynövényt választották ki Szabadegyházán a nehezen beszerezhető Cocobolo helyettesítésére. A gyár grandiózus tervei ellenére a Hokobol mégse lett a rendszerváltozás után a nemzet kedvenc nosztalgia itala, az 1991-es privatizációt követően az immár Hungrana Kft. névre hallgató vállalat nem tartotta meg sokáig a palettáján (a gyárat melaszalapon működő alkoholüzemként alapították 1912-ben, 1991-ben az állami tulajdonú Szabadegyházi Szeszipari Vállalat értékesítésével létrejött a Hungrana Kft., mely az osztrák Agrana Stärke GmbH, valamint az amerikai ADM (Archer Daniels Midland Company) 50-50%-os tulajdonában áll, 2016-os adat).

A nedű ennek ellenére nem merült teljes feledésbe, ez részint a Magyar Kereskedelmi Múzeum gyűjtőtevékenységének, részben pedig a Szent István Király Múzeum kiállítási tevékenységének köszönhető. Utóbbi, akkor István Király Múzeumként az intézmény filiáléjaként működő Fekete Sas Patikamúzeumban egy kamarakiállítás során emlékezett meg a Karlok termékéről. Az 1920–1940-es évekből származó műtárgyakat (többek közt cukrászati eszközöket, szakácskönyveket, plakátokat és más reklámtárgyakat) felvonultató tárlat rendezője Gergely Anna, a múzeum történésze volt. „A kiállított tárgyak a két világháború közti Székesfehérvár átlagos polgári — középosztálybeli — háztartásának eszközei” — írta a kurátor a „hónap tárgyaként” látható konyhai eszközökről. A Karl József és fia likőr- és rumgyárát a korábban bemutatott Zsolnay-kulacs – a múzeum gyűjteményében található példánya – képviselte képviselte.

Zárásként álljon itt egy karcolat Gyárfás Miklós tollából, a hokobolt is megörökítő, Pszichológia című írásmű az Élet és Irodalom 1955. április 2-ai számában jelent meg: „Miután átvettem a kitüntetésemet, felszálltam a trolibuszra, hogy a színházba menjek. Megváltottam a jegyemet és szokásom szerint a kocsi elejébe menekedtem a nagy lökdösődök, a gyönyörűséggel izgő mozgók elől, öt megállóval odébb ismét mellém ért a kalauz és ismeretlen okból újból kérte tőlem a jegyet. […] Nem találtam. Ide-oda kapkodtam, a jegy nincs sehol. — Ismerem én már ezt — kedélyeskedett a kalauz hangja — előrefurakszunk, aztán ellógjuk a jegyváltást. Most már többes számban beszélt. Látszott, hogy esetté változtam a szemében, személyem megszűnt előtte létezni. Lehet, hogy néhány pillanat múlva tegezni kezd. — Kérem, én mindig pontosan megváltom a jegyemet — emeltem fel sértődötten a hangomat. — Jó, jó apuskám! Most aztán jön a kajofil [sic!] hokobol duma. A szeme rideg, kegyetlen. Az előbbi forró gyűlölet most már kijegecesedett. Szúr. Én nem tudom pontosan, mi az a kajofil-hokobol [sic!] duma, de azt éreztem, hogy valami régirégi vagány kifejezés lehet, amelyet az új jampecek már nem is használnak. S ráadásul az is kiviláglott előttem, hogy ez a kalauz egyre pökhendibben bánik velem.” Gyárfás Miklós írásából kiderül, hogy könnyen és lelkesen meríthettek bátorságot eleink a kesernyés aromájú itókából.

Irodalom:

• Agrárium, 2016.05.01., 5. szám
• Balázs Géza: A magyar pálinka újjászületése In: Nyelvünk és Kultúránk. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának folyóirata, 2012 / 2. Étel és nyelv
• Budapesti Hírlap, 1927. augusztus (47. évfolyam, 173–196. szám)1927-07-14 / 184. szám
• Csitáry G. Emil: Emlékiratok, Székesfehérvár, 2013 https://albaarchivum.hu/emlekiratok/
• Csurgai Horváth József: Székesfehérvár urbanizációja. A városfejlődés a kiegyezés korában
• Élelmiszervizsgálati Közlemények 33., 1987/ 2. szám
• Farkas Gábor: A Dunántúl településtörténete
• Farkas Gábor: A tőkés gazdasági fejlődés néhány kérdése Fejér megyében 1029/V–VI
• Fejér Megyei Hírlap, 1989.07.05.,156. szám
• Gyárfás Miklós: Pszichológia In: Irodalmi Újság, 1955. 04.02., 14. szám, 8. o.
• https://adt.arcanum.com/hu/view/FejerMegyeiHirlap_1987_07/?query=Hokobol%20Szabadegyh%C3%A1zi%20Szeszipari%20V%C3%A1llalat%20&pg=96&layout=s
• Karl Ernő: A budai Karl ecetgyár alapítójának, Karl György születésének 150 éves évfordulója és Karl József és fia cég székesfehérvári alapításának 75 éves jubileuma alkalmából. Székesfehérvár, 1938
• Központi Értesítő, 1932.05.26., 21. szám, 322. o.
• MNL FML XI.2. 1. d. Felmayer és Fiai Kékfestő Gyár iratai. A gyártelep alapítására, fejlesztésére vonatkozó családi és hatósági irományok
• N. Kósa Judit: Zárszámadás
• Schneider Miklós - Juhász Viktor (szerk.): Magyar városok és vármegyék monográfiája 22. Fejér vármegye, Budapest, 1937

Szerző: Szima Viktória