Jelenlegi hely

Évkönyvek

 

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1.

Buzás József, Farkas Gábor, Fitz Péter, Kadácsi Tamásné, István Sarolta, Klausz Jenőné Móra Magda, Pesti János, Salamon Konrád

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1.

A polgári demokratikus forradalom (1918-1919) Fejér megyei eseményeit feltáró kötet főbb tanulmányai az első világháborúval, a forradalom előzményeivel, a kialakult szociális viszonyokkal foglalkoznak. A polgári demokratikus forradalom históriáját feltáró publikációk a politikai küzdelmeket, a Magyar Nemzeti Tanács Fejér Megyei Bizottságának tevékenységét, a közigazgatás változásait vizsgálják. A földkövetelő mozgalmakat 36 dokumentum tárja fel. A kötetet hely- és névmutató zárja. A Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. kötete a kutatómunka során helyben használható.

Székesfehérvár, 1968  

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2.

Strasszer György, Czövek Imre, Móra Magda, Jenei Károly, Csongor Rózsa, Pesti János, Tóth Károly, Réti László, Dani Lukács, Kadácsi Tamásné, Buzás József, Farkas Gábor, Gévay Ágnes, Tóth György István, Mészáros Károly

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2.

A tanácsköztársaság Fejér megyei eseményeit feltáró kötet a politikai viszonyok, a közigazgatás, a népoktatás változásait tartalmazza. Összegző munkák olvashatók az agrárkérdésről, a katolikus egyházról, a helyi periodikákról. A tanulmányok a kor szellemét tükrözik. A kötethez hely- és névmutató tartozik. A kötet a kutatómunka során helyben használható.

Székesfehérvár, 1969  

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 3.

Kadácsi Tamásné, Vass Józsefné

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 3.

A kötet Fejér megye eseménynaptárát tartalmazza 1944 és 1948 között. A kiadvány a fontosabb megyei, községi eseményeket kronológiai rendben tartalmazza. Használatát hely- és névmutató segíti. A kötet a kutatómunka során helyben használható.

Székesfehérvár, 1969  

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4.

Borus József, Nagy Gábor, Farkas Gábor, Glatz Ferenc, Jenei Károly, Strasszer György, Móra Magda, Kárpáti Endre, Dani Lukács, Hantos Lászlóné

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4.

Két tanulmány foglalkozik a megye területén megvívott harcokkal. További publikációk a politikai viszonyokat tartják fel. Elemzik az 1945. évi földreform végrehajtását, a népoktatás helyzetét és az egészségügyi viszonyokat a második világháborút követő hónapokban. Egy tanulmány a Dunai Vasmű építésével összefüggő kérdéseket taglalja. Statisztikai összegzést is tartalmaz a kötet Fejér megye településeiről. A kötet használatát hely- és névmutató segíti. A Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. kötete helyben használható.

Székesfehérvár, 1970

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 5.

Jenei Károly, Czakó Sarolta, Kállay István, Balázs László, Szilárdfy Zoltán, Somkuti Éva, Farkas Gábor, Érszegi Géza, Móra Magda

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 5.

Tanulmányok Székesfehérvár visszafoglalásáról (1688), Székesfehérvár igazgatástörténetéről (1711-1740), Székesfehérvár haszonvételeiről (1688-1790), a székesfehérvári vásári bíráskodásról (1688-1790), 100 éves harcról az acsai uradalomért. Közlemények egy ercsi délszláv képes ponyvairatról, Székesfehérvár harmadik városkapujának történetéről, Fejér megyei nagybirtokosokról a török kiűzése utáni időszakból. Források: A Fejér megyére vonatkozó oklevelek a székesfehérvári keresztes konvent magánlevéltárában, 1193-1542., Fejér megyei kézműves árszabás (1746), Fejér megye népessége II. József korában, manufaktúra-alapítási kísérlet Székesfehérvárott (1765-1769). Életrajzok: Baranyi Ákos (1874-1929), Balogh János (1877-1932). A kötet a kutatóteremben használható.

Székesfehérvár, 1971  

----- 

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6.

Érszegi Géza, Kállay István, Farkas Gábor, Kadácsiné István Sarolta, Dani Lukács, Tanka János, Jenei Károly, Móra Magda, Nagy Lajos

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6.

Tanulmányok: Az Aranybulla, Székesfehérvár hitelügyletei a XVIII. század II. felében, a tőkés viszonyok kialakulásának és fejlődésének néhány kérdése Fejér megyében, Fejér vármegye közigazgatása a kiegyezés korában (1860-1871), a párt és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén. Közlemények: A székesfehérvári városi kormányzat szervei és személyei (1688-1790), politikai mozgalmak Székesfehérváron a két világháború közötti időben. Források: Szánthó Gábor abai református segédlelkész feljegyzései az 1848-49-es évekről, iratok Fejér megye török hódoltság kori történetéhez, források Fejér megye török kori történetéhez, adatok Fejér megye történeti-földrajzi névanyagához. Életrajzok: Hiemer Mihály, újabb adatok Balogh János életéhez. A kötet a kutatóteremben használható. Megrendelhető a levéltár címén, megvásárolható az intézményben. Ára 2000 Ft.

Székesfehérvár, 1972  

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 7.

Czakó Sarolta, Kállay István, Szerényi Imre, Balázs László, Degré Alajos, Farkas Gábor, Strasszer György, Móra Magda, Sándor Pál, Vass Előd, Lukács László, Pera Ferenc, Jenei Károly

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 7.

Tanulmányok: Székesfehérvár igazgatása (1688-1740), az adózás története Székesfehérvárott a XVIII. században, kísérlet a megyei igazgatás átalakítására II. József korában, az ipari és kereskedelmi tőkefelhalmozás a XIX. század első évtizedeiben Fejér megyében, szavazási rend a megyegyűléseken 1848 előtt, Fejér megye politikai viszonyainak vázlata a dualizmus korában, pártviszonyok és politikai küzdelmek Fejér megyében a népi demokratikus átalakulás időszakában. Közlemények: a Ratio Educationis megvalósítására irányuló törekvések Fejér megye népiskoláiban, az úrbéres népesség megoszlásának statisztikája Fejér megyében (1828-1864), Székesfehérvár XVI. századi török forrásai, a velencei szőlőhegy népi hajlékai, a Kisgyón-Balinkai bányaüzem hatása a környezetre, Réz József székesfehérvári jakobinus orvos pere 1809-1811. Életrajzok: Cserti József (1887-1952), Nagy Károly (1867-1943). A kötet a kutatóteremben használható. Megrendelhető a levéltár címén, megvásárolható az intézményben. Ára 2000 Ft.

Székesfehérvár, 1973  

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8.

Zlinszky János, Kállay István, Balázs László, Csizmadia Andor, Dani Lukács, Strasszer György, Bácskai Vera, Lukács László, Lencsés Ferenc, Farkas Gábor

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8.

A sorozat e kötetében tanulmányokat, közleményeket és életrajzokat olvashatunk. Egyes részleteket német, illetve francia nyelvű összefoglaló egészít ki. Tanulmányok: Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és Fejér megyében. Székesfehérvár kiváltságlevelei. Két dunántúli család (Tinódy és Bocsor-Bochor) vándorlása a XVI-XVIII. században. Az adminisztrátori rendszer Magyarországon és Fejér megyében. Párt- és tömegszervezetek a Dunai Vasmű építésén. Közlemények: Demokratikus pártok ifjúságpolitikája Fejér megyében 1945-ben. Fehérvár fejlődése a XVIII-XIX. század fordulóján. Adalékok Fejér megye községeinek török hódoltság kori pecsétjeihez. A zámolyi közös udvarok. Életrajzok: Eördögh Mihály és Steiner Jákó. A kötetet hely-, név- és tárgymutató zárja. A kötet a kutatóteremben használható.

Székesfehérvár, 1974  

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9.

Érszegi Géza, Nagy Lajos, Jenei Károly, Farkas Gábor, Dani Lukács, Nagy Jenő, Balla József, Baranyi Ferenc, Remetey Tibor, Hetényi István, Kóré Sándor, Schmidt Tibor, Harcsa Gábor, Pálfalvi János, Varga Zsuzsa, Makkay János

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9.

A sorozat e kötetében tanulmányokat olvashatunk Dunapentele, Dunaújváros történetével kapcsolatban. Történeti áttekintést kapunk Dunapentele középkori történetétől kezdődően egészen a dunaújvárosi sport, a művészetek fejlődéséig. A Dunai Vasmű történetéhez kapcsolódik annak népgazdaságbeli hovatartozásáról szóló tanulmány. A kötetet a fontosabb művek bibliográfiájának jegyzéke, valamint hely-, név- és tárgymutató zárja. A kötet a kutatóteremben használható.

Székesfehérvár, 1975  

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10.

Sárvári Elemér, Farkas Gábor, Jenei Károly, Dani Lukács, Berkes Sándorné, Horváth György, Nagypataki Imre, Orbán Béla, Balázs László, Glatz Ferenc, Péterffy Ida, Kállay István, Hetényi István

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10.

A sorozat e kötetében tanulmányokat és közleményeket olvashatunk több témakörben. A tanulmányokban néhány székesfehérvári és Fejér megyei üzem történetét ismerhetjük meg: a Székesfehérvári Gázgyár, a Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt., a Székesfehérvári Könnyűfémmű, a Dunai Vasmű első évtizede, a Szabadegyházai Szeszgyár és a Fejér megyei szénbányászat története. Közlemények: Alsófokú oktatás a Vértesalján 1816-ban. Szekfű Gyula a ciszterciek székesfehérvári gimnáziumában. Kováts Sámuel (1770-1830) prédikátor és literátor. Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a XVIII. században. A kötetet hely-, név- és tárgymutató zárja. A kötet a kutatóteremben használható.

Székesfehérvár, 1976

------

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11.

Buzási János, Farkas Gábor, Jenei Károly, Kállay István, Móra Magda, Somkuti Éva, Stolmár László

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11.

A kötet tartalmilag négy, nagyobb egységre bomlik. Az első, a Rákóczi tanulmányok hat értekezést tartalmaz, ezt követi a Közlemények, a Források és Életrajzok. A szerkesztő, Farkas Gábor által fordított német nyelvű tartami összefoglaló, Makkay János által összeállított hely-, név- és tárgymutató zárja a kiadványt. Lektorálta Szita László. A XVIII. század első évtizedének helyi eseményeivel foglalkozó fejezetet a Fejér megye a Rákóczi-szabadságharc idején című publikáció (Jenei Károly) nyitja, amelyben a szerző áttekinti a nemzeti függetlenségi küzdelem (1703-1711) lokális történéseit, térségre kifejtett hatásait. A továbbiakban a szerzők egy-egy részprobléma elemzésével igyekeznek érthetőbbé tenni a korszakot: Az 1704. januári székesfehérvári kongresszus (Kállay István), Rákóczi hívei Székesfehérváron (Somkuti Éva), Kurucok Székesfehérváron (Móra Magda), Szekeres István kuruc brigadéros (Jenei Károly) illetve Fejér megye népe a Rákóczi-szabadságharc idején (Farkas Gábor). A Közlemények két írása Székesfehérvár török kori történetéhez nyújt támpontokat: Néhány adalék Székesfehérvár 1601. évi visszafoglalásának történetéhez (Buzási János) és Adatok a dunántúli végvári harcok történetéhez, valamint A Fehérvár térségéből indított török harcok kérdése (Farkas Gábor) címmel. A forráskiadásban az alábbi kútfők kaptak helyet: Bél Mátyás: Fejér vármegye leírása (fordította és bevezette Prokopp Gyula), Eperjessy Kálmán: Fejér megye katonai leírása II. József korában (1782-1785), Pesty Frigyes helységnévtára, Fejér megye (bevezette, közreadta és jegyzetekkel ellátta Párniczky Józsefné) és Kállay István: Adatok a Vörösmarty-család történetéhez. A záró szakaszban Stolmár Sebestyén (Stolmár László) és Beregi Nándor biográfiája (Farkas Gábor) olvasható. A kötet a kutatóteremben használható. 

Székesfehérvár, 1977

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12.

Benda Kálmán, Erdős Ferenc, Érszegi Géza, Farkas Gábor, Heiczinger János, Hetényi István, Karl Nehring, Párniczky Józsefné

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12.

A kötet tartalmilag négy, nagyobb egységre bomlik. Az első, a Tanulmányok, ezt követi a Közlemények, a Források és Életrajzok. A szerkesztő, Farkas Gábor által fordított német nyelvű tartalmi összefoglaló, Hetényi István által összeállított hely-, név- és tárgymutató zárja a kiadványt. A publikációk sorát A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848-1849 (Erdős Ferenc) című tanulmány vezeti be, amely részletesen elemzi a nemzeti függetlenségi küzdelem térségre kifejtett hatásait. Ezt követi a cigány nemzeti kisebbség eredetét és megtelepedését feltáró értekezés Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról (Heiczinger János) címmel. A Közleményekben Farkas Gábor mutatja be a megye nemzetiségi viszonyait a szabadságharc és kiegyezés közötti időszakban, Nemzetiségi viszonyok Fejér megyében 1848-1868 között című dolgozatában. A forráskiadásban az alábbi kútfők kaptak helyet: Székesfehérvár 1602-es ostromának török naplója (Benda Kálmán - Karl Nehring) és Okmánytár Dunapentele (ma Dunaújváros) középkori történetéhez (Érszegi Géza). A záró szakaszban Mantz János (Párniczky Józsefné) és Berecz Bertalan (Hetényi István) biográfiája olvasható. A kötet a kutatóteremben használható.

Székesfehérvár, 1978

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13.

Aranyné Magyar Zsuzsanna, Degré Alajos, Farkas Gábor, Gaál Szilveszterné dr. Vadál Mária, Heiczinger János, Kállay István, Köszegi Gyula, Lencsés Ferenc, Vadász Géza, Záborszky Miklós

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13.

A kötet tartalmilag két, nagyobb egységre bomlik; községtörténeti tanulmányokra és életrajzokra. A kiadványt német nyelvű tartalmi kivonat, valamint Hetényi István által összeállított hely-, név- és tárgymutató zárja. A kötetben szereplő községtörténeti publikációk természetföldrajzi bevezetőkkel, a történeti részek az első, forrásokkal bizonyítható említésekkel kezdődnek: ABA (Báránd, Bögöd, Felsőszentiván, Kajtor, Petele, Szentmihály), ADONY (Cikola, Daja, Szentmihály), ALAP, ALCSÚTDOBOZ (Bányavölgy, Csaplár, Doboz, Ginza, Göböljárás, Hatvan-, Vért- és Szentgyörgypuszta), ALSÓSZENTIVÁN (Zedreg), BAKONYCSERNYE, BAKONYKÚTI, BAKONYSÁRKÁNY, BALINKA (Mecsér, Eszény, Gyón), BARACS. Életrajzok: Falvai Ferenc, Kling József, Kőszegi Ferenc, Lityán Viktória. A kötet a kutatóteremben használható.

Székesfehérvár, 1979

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14.

Balázs László, Degré Alajos, Hetényi István, Kállay István, Takács Endre, Várnai Tamás

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14.

A kötet községtörténeti tanulmányokat tartalmaz. A kiadványt német nyelvű tartalmi kivonat, valamint hely- és névmutató zárja. A kötetben szereplő községtörténeti publikációk természetföldrajzi bevezetőkkel, a történeti részek az első, forrásokkal bizonyítható említésekkel kezdődnek: BALATONBOZSOK (Tengerdpuszta, Tekerespuszta, Fakéthalom, Besnyőmajor, Rikimajor), BARACSKA (Kajászószentiván, Labdásvarsány, Jégháza), BELOIANNISZ, BESNYŐ, BICSKE (Nagyegyháza, Óbarok), BODAJK (Kajmáti, Tárnok), BODMÉR. A kötet a kutatóteremben használható. 

Székesfehérvár, 1980

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15.

Degré Alajos, Farkas Gábor, Lakatos Ernő, Záborszky Miklós

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15.

A kötet községtörténeti tanulmányokat tartalmaz. A kiadványt német nyelvű tartalmi kivonat, valamint hely- és névmutató zárja. A kötetben szereplő községtörténeti publikációk természetföldrajzi bevezetőkkel, a történeti részek az első, forrásokkal bizonyítható említésekkel kezdődnek: CECE (Hard, Menyőd), CSABDI (Vasztély), CSÁKVÁR (Forna), CSÓKAKŐ, CSÓR, CSŐSZ, DÉG, DIÓSD, ELŐSZÁLLÁS. A kötet a kutatóteremben használható. Megrendelhető a levéltár címén, megvásárolható az intézményben. Ára 2000 Ft.

Székesfehérvár, 1981

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16.

Degré Alajos, Erdős Ferenc, Hetényi István, Kállay István, Sashalmi Endre, Várnai Tamás, Záborszky Miklós

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16.

A kötet községtörténeti tanulmányokat tartalmaz. A kiadványt német nyelvű tartalmi kivonat, valamint hely- és névmutató zárja. A kötetben szereplő községtörténeti publikációk természetföldrajzi bevezetőkkel, a történeti részek az első, forrásokkal bizonyítható említésekkel kezdődnek: ENYING (Kustyán, Óhódos, Páta), ERCSI, ETYEK (Bot), ÉRD, FEHÉRVÁRCSURGÓ (Igarpuszta, Zobokaföldje), FELCSÚT, FÜLE. A kötet a kutatóteremben használható.

Székesfehérvár, 1985

------

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17.

Erdős Ferenc, Farkas Gábor, Halász Imre, Kurucz János, Somkuti Éva, Várnai Tamás, Záborszky Miklós

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17.

A kötet községtörténeti tanulmányokat tartalmaz. A kiadványt német nyelvű tartalmi kivonat, valamint hely- és névmutató zárja. A kötetben szereplő községtörténeti publikációk természetföldrajzi bevezetőkkel, a történeti részek az első, forrásokkal bizonyítható említésekkel kezdődnek: GÁNT (Vérteskozma, Kőhányás), GUTTAMÁSI, GYÚRÓ (Kuldó), HANTOS, IGAR (Dád, Vám), ISZTIMÉR, IVÁNCSA, JENŐ, KAJÁSZÓ, KINCSESBÁNYA. A kötet a kutatóteremben használható. Megrendelhető a levéltár címén, megvásárolható az intézményben. Ára 2000 Ft.

Székesfehérvár, 1987

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18.

Kállay István

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18.
   Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai.

A professzor a mai Fejér Megyei Levéltár jogelődjének, a Székesfehérvári Állami Levéltárnak volt a vezetője 1956 és 1959 között. Részben helyi, részben bécsi levéltári kutatómunka gyümölcse az itt közreadott munka. Az igazgatástörténeti kötet tartalmilag kilenc, nagyobb egységre bomlik. Elemzi a város társadalmi rétegződését, kormányzati struktúráját, gazdasági mutatóit (mezőgazdaság, kézműipar, kereskedelem, posta, pénzügyletek és adózás), s külön fejezetet képez az erőszakszervezetek vizsgálata (katonaság, rendészet, tűzvédelem). Tárgyalja a kultúra, egyházak (római katolikus, görögkeleti, protestáns és zsidó) helyi szerepét, az egészségügy állapotát, jellemző vonásait. A terjedelmes kiadványt a levéltári források és a felhasznált szakirodalom jegyzéke, jegyzetapparátus, valamint hely- és névmutató zárja. A kötet a kutatóteremben használható. Megrendelhető a levéltár címén, megvásárolható az intézményben. Ára 2000 Ft.

Székesfehérvár, 1988

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19.

Erdős Ferenc, Farkas Gábor, Kállay István, Móra Magda, Siklósi Gyula, Somkuti Éva, Szakály Ferenc, Szita László

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19.

A kötet tartalmilag két, nagyobb egységre bomlik; Székesfehérvár (és vele együtt Fejér vármegye) 1688. esztendei visszafoglalását megelőző és azt követő történéseket tárgyaló tanulmányok, valamint forrásközlések. A publikációk sorát a felszabadító harcok térségben lezajlott eseményeinek bemutatása nyitja, önálló értekezésben kitérve a város visszavívására, a középkori egyházi intézmények török kori pusztulására. Csókakővár és Csíkvár XVI-XVII. századi históriáját a városi és vármegyei igazgatás újjászervezésének és az újratelepítés folyamatának ismertetése követi. A kiadvány terjedelmes részét alkotja a székesfehérvári szandzsák 1543-1688 közötti történetéhez kiadott kútfők, többségében összeírások. Az évkönyvet a hódoltság fehérvári és vármegyei krónikája, valamint a tanulmányokhoz összeállított névmutató zárja. A kötet a kutatóteremben használható. Megrendelhető a levéltár címén, megvásárolható az intézményben. Ára 2000 Ft.

Székesfehérvár, 1989

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20.

Dani Lukács, Kállay István, Várnai Tamás

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20.

A kötet községtörténeti tanulmányokat tartalmaz. A kiadványt hely- és névmutató zárja. A kötetben szereplő községtörténeti publikációk természetföldrajzi bevezetőkkel, a történeti részek az első, forrásokkal bizonyítható említésekkel kezdődnek: INOTA, KÁLOZ, KISAPOSTAG, KŐSZÁRHEGY, LAJOSKOMÁROM, LEPSÉNY. A kötet a kutatóteremben használható. Megrendelhető a levéltár címén, megvásárolható az intézményben. Ára 2000 Ft.

Székesfehérvár, 1989

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21.

Farkas Gábor, Kállay István, Kurucz János, Lencsés Ferenc, Várnai Tamás

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21.

A kötet községtörténeti tanulmányokat tartalmaz. A kiadványt hely- és névmutató zárja. A kötetben szereplő községtörténeti publikációk természetföldrajzi bevezetőkkel, a történeti részek az első, forrásokkal bizonyítható említésekkel kezdődnek: MAGYARALMÁS, MARTONVÁSÁR, MÁNY, MÁTYÁSDOMB, MEZŐSZILAS, PÁTKA, RÁCKERESZTÚR, SÁRKERESZTÚR, ÚRHIDA. A kötet a kutatóteremben használható.

Székesfehérvár, 1990

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22.

Buzási János, Dani Lukács, Farkas Gábor, Lencsés Ferenc

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22.

A kötet községtörténeti tanulmányokat tartalmaz. A kiadványt hely- és névmutató zárja. A kötetben szereplő községtörténeti publikációk természetföldrajzi bevezetőkkel, a történeti részek az első, forrásokkal bizonyítható említésekkel kezdődnek: KÁPOLNÁSNYÉK, KISLÁNG, MEZŐKOMÁROM, MEZŐSZENTGYÖRGY, NAGYKARÁCSONY, NAGYLÓK, PÁKOZD (Börgönd), PERKÁTA (Kisperkáta), PUSZTASZABOLCS, TORDAS. A kötet a kutatóteremben használható. Megrendelhető a levéltár címén, megvásárolható az intézményben. Ára 2000 Ft.

Székesfehérvár, 1991

------

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 23.

Balázs László, Erdős Ferenc, Kurucz János

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 23.

A kötet községtörténeti tanulmányokat tartalmaz. A kiadványt hely- és névmutató zárja. A kötetben szereplő községtörténeti publikációk természetföldrajzi bevezetőkkel, a történeti részek az első, forrásokkal bizonyítható említésekkel kezdődnek: LOVASBERÉNY, NÁDASDLADÁNY, VÉRTESACSA. A kötet a kutatóteremben használható. Megrendelhető a levéltár címén, megvásárolható az intézményben. Ára 2000 Ft.

Székesfehérvár, 1994

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24.

Erdős Ferenc

Alispáni jelentések 1872-1890

A kötet 1872-től 1890-ig tartalmazza Fejér vármegye alispánjainak éves jelentéseit, amelyek a dualizmus korának legjelentősebb forrásai. Áttekintést adnak a megye általános helyzetéről, gazdasági viszonyairól, a megvalósult beruházásokról, a népegészségügy, az oktatás helyzetéről. Tájékoztatnak a rendkívüli eseményekről is: az árvízekről, járványokról. A jelentések alapján vizsgálhatjuk a megyei adminisztráció működését, ügyintézését, ügyfélforgalmát. A kötet kiegészül a megyei iskolatanács jelentéseivel, szómagyarázatokkal, jegyzetekkel, hely- és névmutatóval. A kötet kutatóteremben használható. Megrendelhető az intézmény címén. Megvásárolható a levéltárban. Ára 2500 Ft.

Székesfehérvár, 1998

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 25.

Arany Magyar Zsuzsanna, Klauszné Móra Magda

Fejér vármegye nemesi közgyűlésének regesztái (1692-1711)

A kötet forrásközlés, amely a töröktől felszabadult Fejér vármegye közgyűlési jegyzőkönyveit dolgozza fel a közigazgatás 1692. évi újjászervezésétől a szatmári békéig. A jegyzőkönyvek bejegyzéseinek tartalmi kivonatát közli a dokumentumkötet. Összesen 1054 jegyzőkönyvi bejegyzés regesztáit tartalmazza a periódika. A helynév-, személynév- és tárgymutató a kutató, az érdeklődő munkáját segíti. A kötet a kutatóteremben használható. Megvásárolható az inézményben, megrendelhető az intézmény címén. Ára 2000 Ft.

Székesfehérvár, 1997

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 26.

Arany Magyar Zsuzsanna, Dr. Erdős Ferenc

Fejér vármegye levéltára 1692-1849

A kötet a török kiűzését követően újjászervezett vármegye hivatalainak történetét, a fennmaradt jegyzőkönyvek, iratok forrásértékét tárja fel. A kutatók, érdeklődők olyan kézikönyvhöz jutnak, amely az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc leveréséig elősegíti a tájékozódást, ugyanakkor tartalmazza azokat a segédleteket, amelyek a kutatómunka alapjait jelentik. A kötet megvásárolható az intézményben, megrendelhető az intézmény címén. Ára 2000 Ft.

Székesfehérvár, 2005

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 27.

Polgár Péter Antal

"S falvak csöndjén dühök remegnek" 1956
(Forradalom és megtorlás a Móri-árok településein)

A kötet az 1956. évi forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára jelent meg. Mór és térsége településeinek eredményekben igen gazdag történetét levéltári források, visszaemlékezések, személyes közlések alapján dolgozza fel a szerző. A sokrétű forrásanyag feldolgozása hitelesíti az előzményeket, a forradalom napjait, a szabadságküzdelem leverését, az intézményesített megtorlást. A kötet használatát hely- és névmutató segíti. A kötet megvásárolható az intézményben vagy megrendelhető az intézmény címén. Ára 2500 Ft.

Mór-Székesfehérvár, 2006

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 28.

Vitek Gábor

SIGILLUM COMITATUS ALBENSIS

A kötet fejezeteket tartalmaz  Fejér vármegye szimbólumainak történetéből. Államalapító Szent István király ábrázolása Fejér vármegye szimbólum-rendszerében 1694-2009. A territoriális szimbólumhasználat jogi háttere Magyarországon. Nemesi felkelési zászlók. Céhzászlók. A kötet megvásárolható az intézményben vagy megrendelhető az intézmény címén. Ára 4000 Ft.

Székesfehérvár, 2009

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 29.

Bödő István-Czetz Balázs

"Ígéretekből nem lesz demokrácia" 

A "Dokumentumok Fejér megye történetének tanulmányozásához 1945-1948" kötet forráskiadvány, a megyénk múltja iránt érdeklődő kutatónak elengedhetetlen segédeszköze.A kötet megvásárolható az intézményben vagy megrendelhető az intézmény címén.  Ára 4000 Ft.

Székesfehérvár, 2009

-----

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 30.

Csurgai Horváth József-Erdős Ferenc

"Jelszavakkal nem lehet országot építeni" 

A kötet Fejér megye alispánjának és Székesfehérvár város polgármesterének éves jelentéseit  tartalmazza 1945 és 1950 között. A könyvből megismerhető mindkét törvényhatóság munkája, működése, a  területi államigazgatási szervek tevékenysége. Tájékozódhatunk a néphatalmi testületekről, mindkét törvényhatóség költségvetéséről, hadiözvegyek, hadiárvák számának alakulásáról. A szociális ügyek mellett a népegészségügy változásáról, a Szent György Kórház újjáépítéséről  is olvashatunk. Hely- és névmutatót is tartalmaz.  A kötet megvásárolható az intézményben vagy megrendelhető az intézmény címén. Ára 3000 Ft.

Székesfehérvár, 2012

--------

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 31.

Bödő István, Czetz Balázs, Gulyás Anita, Kovács Attiláné

"Füstölgő romok közt" (Fejér megyei helyzetjelentések a második világháborút követően)

A kötetben a bevezető tanulmányokat (Fejér megye a második világháborúban, A háború civil áldozatai Fejér megyében, Fejér megye gazdaságának második világháborús kárai, A vármegyei közigazgatás helyzete a háború után) a forrásközlés szempontjai rész követi, majd a kötet törzsszövegét adó dokumentumok következnek. A megyei és járási dokumentumok után a települési források találhatóak meg alfabetikus sorrendben, egyes településeken belül a források időrendben állnak. A könyvbe a megyei és a járási összesítő jelentések mellett a Fejér megyei települések háborút követő jelentései kerültek beválogatásra. A dokumentumokból alapos és az élet minden területére kiterjedő képet kaphatunk a megyét ért háborús pusztításokról, valamint az újjáépítés érdekében tett erőfeszítésekről. Hely- és névmutatót is tartalmaz.  A kötet megvásárolható az intézményben vagy megrendelhető az intézmény címén. Ára 2500 Ft.

Székesfehérvár, 2016

--------

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 32.

Széchényiek Sárpentelén

Széchényi Viktor - Széchenyi Zsigmond

A kötet témái:

Bödő István: A Széchényi család sárpentelei ága
Demeter Zsófia: Széchényi Viktor, a politikus
Bányai Balázs: Úri lakok Sárpentelén
Meiszterics Dorina: Balatonföldvár és a Széchényiek kapcsolata a 19. század második felében. Földvárpuszta kiépítése, parcellázások és a fürdőtelep megalakulása
Gyorgyevics Tamás: Az utazás mint életforma. Széchényi Viktor és Széchenyi Zsigmond utazásai
Szabó Imre: Az első világháború sárpentelei
Szabó Imre: Széchenyi Zsigmond Fejér megyei vadászatai
Lengyel Beatrix: Czakó tanár úr, a privát fényképező
Függelék: Dokumentumok a Széchényi családdal kapcsolatban

Székesfehérvár, 2019