A hét dokumentuma

2020.10.26.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található egy olyan receptes könyvecske, amely összesen 358 receptet tartalmaz. Köztük sok gyógykészítmény leírását is olvashatjuk, amelyek az orvoslástörténet forrásaiként, de csupán érdekességük folytán is tanulságosak a ma embere számára. Ezen a héten rovatunkban ezt a receptgyűjteményt mutatjuk be.
2020.08.03.
2020. február 24-én hunyt el Csukás István, a népszerű író, költő és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett ifjúsági szerző, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar irodalom lapjain. Az elmúlt évtizedekben generációk nőttek fel meséin, sőt, az általa kitalált, szinte hallhatatlan mesefigurák minden bizonnyal még a jövő nemzedékeinek is sok örömet fognak okozni. Kevésbé hangsúlyos azonban Csukás István írói munkássága és a felnőttek részére írt verseskötetei, így arra is következtethetnénk, hogy karrierje mintha a mesék világán keresztül teljesedett volna ki – pedig korántsem volt így.
2020.07.20.
150 évvel ezelőtt, 1870. július 20-án került az Országos Levéltárba a méter és a kilogramm prototípusa. Közel fél évszázadon keresztül az intézményben őrizték azokat, majd 1890-től az új etalonokat.
2020.07.13.
A száz évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződésre emlékezve ezúttal olyan személyeket, illetve közösségeket mutatunk be, akik a 20. század folyamán kényszer hatására elhagyták óhazájukat, Magyarországot, és az őket befogadó új hazájukban emigránsként igyekeztek kultúrájukat és hagyományaikat ápolni.
2020.07.06.
A járványveszély miatt sok ország megkövetelte vagy továbbra is megköveteli a határátlépéskor, hogy a beutazók egészségügyi igazolással bizonyítsák, hogy nem fertőzöttek vagy azt, hogy letöltötték az előírt karanténidőt. Az ilyen vagy hasonló igazolások már a késő középkor óta szokásban voltak.
Egy titkos külügyminisztériumi előterjesztés
2020.06.29.
A trianoni békediktátum aláírása után a magyar állam kétségbeesetten próbálta visszaállítani az ország területi integritását. Ezen a héten külügyminisztériumi iratok segítségével azt mutatjuk be, a hivatalos fellépésen túl milyen titkos, úgy nevezett diverziós tevékenységeket terveztek a szomszédos kisantant államokban.
Johann Weber (1612–1683) eperjesi gyógyszerész
2020.06.22.
A jelenlegi pandémia a világ lakosságának nagy részét igen súlyosan érintette. A járványban elhunyt áldozatokon túl leginkább abban hozott változást, hogy már nagyon régen nem volt olyan helyzet, amikor az emberek többségének a jól megszokott élethelyzetéből ki kellett mozdulnia.
2020.06.12.
A száz évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződés egyetlen tartós, a nagyhatalmak egyetértésével történt békés revízióját eredményező soproni népszavazásra a Nemzeti Összetartozás Éve program keretében levéltári dokumentumokkal emlékezünk.
2020.06.03.
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés csak nagy vonalakban állapította meg Magyarország új határvonalát, a pontos határ kijelölésére 1921 és 1925 között a helyszínen került sor. Az évforduló alkalmából a határkijelölést és a munkálatok során keletkezett, az intézményünkben őrzött különféle dokumentumokat mutatjuk be.
2020.05.26.
A Magyarok Világszövetségének iratanyagában került a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrzésébe egy érdekes fényképalbum. A címe „Photographs – Pillanatfelvételek a kanadai magyarok életéről”, és elsősorban a kanadai Saskatchewan tartományban fekvő Otthon város magyar lakóinak 1920 és 1938 közötti mindennapjait mutatja be. A fényképeket, rövid szöveges magyarázatokat, anekdotákat, valamint egy beragasztott térképet is tartalmazó gyűjtemény az 1938 augusztusában Budapesten tartott Magyarok Világkongresszusára készült.

Pages