Salgótarjáni leventék hősi halála

Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig a leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezetei voltak. A trianoni békeszerződés katonai korlátozásai miatt a szervezeteket a testnevelésről alkotott 1921. évi LIII. törvénycikk, a testnevelési törvénynek nevezett leventetörvény alapján szervezték meg, melynek értelmében minden olyan 12 és 21 év közötti magyar fiatal, aki nem járt iskolába, ahol is kötelező volt a testnevelés, köteles volt hetente egy bizonyos óraszámot gimnasztikai gyakorlatokkal tölteni. A honvédelemről szóló 1939. évi II. tc. a leventekötelezettséget kiterjesztette az iskolai ifjúságra is. A leventeintézmény arra volt alkalmas, hogy a fiatal generációnak megadja azt a fizikai nevelést, amely egy esetleges későbbi háborús szolgálatra is megedzi. A leventeképzés anyaga az alábbiakból állt: 1. Valláserkölcsi alapon nyugvó, katonás, hazafias nevelésből. 2. Testnevelésből és egészségápolásból. 3. Katonai előképzésből és légvédelmi oktatásból. 4. Öntudatos állampolgári életre nevelésből. 5. Az iskolában szerzett műveltség bővítéséből és emeléséből. A leventekiképzést az ifjú szellemi és testi érettségéhez mérten különböző csoportokba osztották. Ezen csoportok szerint állították aztán össze a kiképzés anyagát és hajtják végre azt. Ilyenformán három csoportot különböztetünk meg: 
I. korcsoport: a leventeapródok (12–14 évig). 
II. korcsoport: az ifjúleventék (15–17 évig). 
III. korcsoport: a leventelegények 17 évtől felfelé.
A Salgótarjáni Acélgyári Levente Testedző Egyesület 1925. január hó 27-én délután 6 órakor alakult meg az Acélgyári Olvasó Egylet nagytermében megtartott alakuló közgyűlésen. A közgyűlésen Liptay B. Jenő korm. főtanácsos, gyárigazgató is felszólalt:
„Fölösleges bizonyítani azt, hogy mennyire fontos a jövő generációinak testben, lélekben való naggyá, erőssé tétele. A világháború befejeztével uj korszak kezdődik az emberiség történetében. Ez uj korszakban az erősebb megsemmisíti a gyengét. Ha mi a jövőt biztosítani akarjuk, erősekké kell lennünk.”
Az akkor megalakult Egyesület elnöke Karattur Antal lett, alelnöke Kováts Andor. Fővédnöknek Liptay B. Jenő gyárigazgatót kérték fel. Céljaikat az Alapszabályban rögzítették. Az újonnan megválasztott elnök beszéde után a tagok elmondták a következő fogadalmat:
„Én ezennel kijelentem, hogy a Salgótarjáni Acélgyári Levente Testedző Egyesület célját ismerem. Becsületemre fogadom, hogy mint az egyesület tagja ugy az alapszabályokban foglalt rendelkezéseket, mint az egyesület vezetőségének és az egyesület céljainak elérésében minden erőmből közreműködöm.”
A Salgótarjáni Acélgyári Levente Egyesület tagjai voltak azok a síelők, akik a Radnai-havasok 2305 méter magas Nagy-Pietrosz, akkor Horthy csúcsának meghódításának nekivágtak. Az 1944. január 13-i tragikus kísérletet két korábbi sikeres túra előzte meg. Az Acélgyári Levente Egyesület elnöke Liptay Pál mérnök és a sportköri síedző, dr. Varga Kálmán kezdeményezte az 1942. január 23-30. közötti első túrát. Legfőbb céljuk az volt, hogy alpesi viszonyok között tapasztalatokat szerezzenek és téli időszakban elsőként másszák meg az ország akkor legmagasabb csúcsát. A vállalkozás sikeres volt, és tervbe vették egy nagyobb létszámú túra szervezését.
A második, ismét sikeres vállalkozásra, amelyről aztán útikönyv is készült, 1943. április 17-24. között került sor. A résztvevők kiválogatásánál ezúttal is a síelni tudás, az erőnléti állapot, a vállalkozási szándék dominált, és természetesen az országos versenyeken elért sikeres szereplés is fontos volt. A túra költségeit az Acélgyári Levente Egyesület és a gyári sportkör fedezte. 
A harmadik, végzetes útra a számos jelentkező közül a kiválogatást Liptay Pál végezte, akinek a fiatalok és síelők körében ismert és aktív segédoktató Bagyinszky János volt segítségére. Végül is a két vezető mellett tizennégy fiatal került a csapatba, s közülük nyolc már járt a Hothy csúcson, ismerte a terepet, de a többiek is rendelkeztek magashegyi alapismeretekkel. A tagok zöme acélgyári alkalmazott volt, mindössze három volt kivétel. A költségeket részben az előző évben kiadott útikönyv bevételéből, részben a Rima támogatásából fedezték. A csapat felszerelése, ruházata megfelelő, jó volt. A HM képzett alpinistát is biztosított a csoport mellé.
Január 13-án hajnali 4 órakor gyülekeztek, és indultak el Borsafüredről a végzetes útra. A csapat éle már egészen közel járt ahhoz a bizonyos kürtőhöz, amelyen átjutva a csúcstól csak alig 100 méterre lehettek volna.
Dr. Varga Kálmán, az egyetlen túlélő az alábbiak szerint emlékezett erre:
Tizenegy óra harminc perc táján hatalmas dörrenésre lett figyelmes, és két, igen nagy hótábla vált le, nagy sebességgel csúszott feléje, majd a körülötte lévő hómező is feltöredezett és gyors csúszásba kezdett, pontosan a csoportja felé. 
A későbbi mentőalakulatok azt tapasztalták, hogy 1,5-3 méter vastag hóréteg alá kerültek az áldozatok, akiknek esélyük sem volt a túlélésre. A halál okát kutatva megállapították, hogy a fiatalok olyan testhelyzetben kerültek a hó alá, hogy mozdulni sem bírtak. A test melegétől a körülvevő hó kissé felengedett, de nyomban jéggé is fagyott, s mint egy jégpáncél zárta körül a testet. Dr. Varga Kálmán azért menekülhetett meg, mert az első hólökések egy hatalmas szikla holtterébe sodorták, így föléje kevesebb hó jutott. Így is több órás küzdelem után sikerült magát kiásnia. A lavinaomlás után mentésre vállalkozott csapat öt holttestet talált meg másnap, akiknek hazaszállításukról gondoskodni kellett. Temetésükre 1944. január 22-én került sor. A további áldozatok felkutatására január 24-én indult újabb csoport. Kimerítő kutatás után kilenc áldozatot találtak meg, akiket szintén ünnepélyes keretek között január 30-án temettek el társaik mellé a salgótarjáni temetőben. Az utolsó áldozat felkutatására már csak a nyári hónapokban kerülhetett sor. 1944. június 23-i kutatás hozott eredményt, így a tizenötödik hősi halott levente temetése 1944. június 30-án volt Salgótarjánban.
 
Salgótarján, 1944. január hó 19.
Salgótarján Megyei Város 974. szám 
1944. január 21.
M.kir. salgótarjáni járási és Salgótarján mv.-i levente parancsnokság
 
PRÓ PÁTRIA
GYÁSZPARANCS
 
Acélgyári levente sijárör halálos balesete a Horthy Miklós csúcson.
F. hó 13-án d.e. 11 h-kor Főméltóságú Kormányzó Úr emléktábláját vivő Acélgyári levente sicsapatot a cél elérése előtt dr. Varga Kálmán lev. simester és Farsang János lev. kivételével életüket áldoztás a leventekötelesség teljesítése közben a megindult hólavina valamennyi résztvevőt maga alá temette.
A tragikusan járt hősi halált halt levente élcsapat tagjai: Liptay Pál mérnök egyesületi elnök, Bagyinszky János síoktató, Huszár Béla, Vlacsil József, Vlacsil Béla, Fényszarusi József, Kojnok István, Dombai Pál, Bacsa Mihály, Vankó István II. leventék /valamennyien tagjai múlt évben országos sibajnokságot nyert hdt. válogatott levente sicsapatnak és még több számos verseny bajnokság győztese/ továbbá Juhász József I., Völgyvári Márton, Fehér Gyula I., Győre József tart. honvédek.
Az áldozatok közül elsősorban meg kell említeni Orosz Imre m.kir. honvéd szds. akit a H.M. Ur rendelt ki sitúra ellenőrző tisztjeként.
A mentési munkálatok során előtalált Juhász József, Huszár Béla, Vlacsil József, Bacsa Mihály, Vankó István leventék holttesteinek temetése f.hó 22-én d.u. ½ 3 órakor az acélgyári Sportpályán lesz.
Temetésen résztvesznek az összes levente előljárók, V. Béldy Alajos vezérezredes, vitéz Solymossy Ulászló vörgy, vitéz Hegedűs Zoltán ezds, vitéz Molnár László ezds, valamint a jár.lev.pk. A temetés hősi halottaknak kijáró ünnepélyes külsőségek között lesz lebonyolítva, melyen kötelező résztevenni a Salgótarjánban állomásozó összes levente csapatok, Zagyvapálfalvai bányász levente zenekart és az acélgyári lev.disszázadot kirendelem. A gyász szertartás és a felvonuló csapatok elhelyezésével és megszervezésével Silvorió Dezső hdgy. s.tarjáni köpnk-t bizom meg. Kivántos, hogy amennyiben erre anyagi fedezet és mód van, a temetésen járás valamennyi levente csapata képviseltesse magát.
Jelen parancsom leventék előtt iskolázás tárgyává teendő azzal, hogy a kötelességteljesítés, a haza iránti szeretet, levente intézmény első hősi halottjainak példa nélkül álló önfeláldozása lev.intézményünk dicsősége. Utasítom valamennyi levente csapat parancsnokot, hogy 23-án vasárnap mindenütt levente gyászmise tartassék. Erre a vallás felekezetek papjait kérjék fel, valamint szentbeszéd keretében méltassák fenti eseményt.
Béldy Alajos aláírása
 
írta: Gusztiné Dr. Toronyi Judit
 
Jelzet:
HU-MNL-NML-IV.534. Nógrád vármegye egyesületi alapszabályainak gyűjteménye
HU-MNL-NML-V.171.c. Salgótarján Nagyközség Képviselő-testületének iratai, 3379/1944, gyászparancs
Felhasznált irodalom:
Vertich József: Volt egyszer egy fogaskerekű…, Múzeumbarátköri Könyvek I. Salgótarján 1990.