Könyvbemutató: Fára József főlevéltárnok emlékezete
2013. május 14-én tartották a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületének Lovagtermében a Fára József főlevéltárnok emlékezete - A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai című kötet bemutatóját. Dr. Mikó Zsuzsanna főigazgató köszöntője után Dr. Gyimesi Endre tartott alapos bemutatót a most megjelent kötetről.Könyvbemutató: Fára József főlevéltárnok emlékezete
A Magyar Nemzeti Levéltár 2013. augusztus végén levéltári kezelő, iratkezelő, irattáros valamint segédlevéltáros szakképesítést adó OKJ-s tanfolyamot indít.
A Magyar Nemzeti Levéltár tisztelettel meghívja Önt Prof. Dr. Johan Ickx, a Vatikáni Államtitkárság Államok közötti Kapcsolatok Szekciója történeti levéltárának vezetője előadására.
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők 2013. június 8-án „A családkutatás gyakorlati lépései kezdőknek” elnevezésű nyílt napon.
Nemcsak hét új fejlesztésű adatbázisban lehet keresni, hanem korábban létrehozott és eddig más szolgáltatásokon keresztül elérhető adatbázisokat is integráltunk.
A Magyar Nemzeti Levéltár a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet levéltár kezelői munkakör betöltésére.
A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban
A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban – változó történelmi korszakokban. Előadások a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Közgazdasági Társaság közös konferenciáján című kötet bemutatója.
Általános postacím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4. / 1250 Budapest, Postafiók 3. Központi e-levélcím:info@mol.gov.hu Főépület központi telefonszáma: (+36 1) 225-2800 | Hess András téri központi telefonszám: (+36 1) 225-2860 | Óbudai épület központi telefonszáma: (+36 1) 437-0660