A megsemmisített emlékmű – Hősök szobra Salgótarjánban

Salgótarjánban 1923-1949 között, a Posta épülete előtt állt egy emlékmű, melyet az I. világháborúban a hazáért hősi halált halt salgótarjániak tiszteletére emelt a város közössége. A szobor emlékét már csak a levéltári források, a korabeli sajtóban megjelent cikkek, illetve képi dokumentumok őrzik. A cikk a 100 évvel ezelőtt felavatott hősi emlékmű történetét járja körbe, kevésbé ismert levéltári forrásokon keresztül.

Milyen előzményei voltak a szoborállításnak?

Az I. világháború előrehaladtával egyre jobban felerősödött az igény a közösségekben a hősi halált halt áldozatok emlékének megörökítésére. Már az 1917. évi VIII. törvénycikk arról rendelkezett, hogy „őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében”. Előírta, hogy minden község (város) anyagi erejének megfelelően, méltó módon örökítse meg a hősi halált halt katonák nevét.

Ugyanezt a kérdést járta körül az 1922. évi 20.331. BM körrendelet. Ezek szerint „méltó pedig csak az az emlékmű lesz, amelynek anyagi értéke arányban áll a községvagyoni erejével, továbbá amelynek kivitele – legyen az bármily szerény és egyszerű – művészies és amelynek megvalósítása körül a hazafias szempontok is érvényesülnek, hogy t. i. azokat a mi művészeink tervezzék, hazai iparosaink készítsék el, és hogy azokhoz lehetőleg hazai nyersanyagokat használjunk fel. Mert csak akkor hozunk a hazáért elhalt hőseink önfeláldozásához méltó áldozatot, ha tündöklő emlékük megörökítésénél is a hazafias szempontokat minden irányban érvényre juttatjuk.” 

Ez a körrendelet ajánlotta az emlékművet állítani tervezők figyelmébe az „összes művészi és érdekcsoportok részvételével alakult társadalmi egyesülést”: az 1915-ben létrejött Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottságot (HEMOB), mely „készséggel vállalkozik arra, hogy ezeknek az emlékműveknek a megvalósítása körül a községeknek tanáccsal és útbaigazítással, esetleg kész terveknek díjtalan átengedésével rendelkezésére álljon, sőt a község által esetleg már elkészített tervezeteket, művészi szempontból készséggel, még pedig teljesen díjtalanul bírálja felül”. Erre azért is volt szükséges felhívni a figyelmet, mert számos olyan eset volt, hogy „külföldi vállalatok nagyobbára kontár munkákkal, illetőleg ilyenekre vonatkozó ajánlataikkal máris elárasztották a községeket”.

Az így létrejött Bizottság 1924-ig működött, mely tevékenysége során - egységes színvonalra törekedve – összefogta az emlékmű-állítási törekvéseket, illetve jóváhagyta az emlékműterveket.

 

Hősök szobra Salgótarjánban

A HEMOB Gottermann Ernő ny. huszárezredest bízta meg azzal, hogy 1923 márciusában több Nógrád vármegyei települést keressen fel a létesítendő emlékművek ügyében.  Gottermann Ernő meg is érkezett Salgótarjánba március 5-én, ahol találkozott dr. Förster Kálmánnal, Salgótarján polgármesterével és 1923. március 15-én el is készült a megbízási szerződés ditrói Siklódy Lőrinc szobrászművésszel.

A szerződésben rögzítették, hogy a szobor műkőből készül el és a határidő 1923. június 15. A szerződés szerint a város a szobrászművésznek „50 azaz ötven métermázsa 76 kilogramm Pest vidéki búzának a budapesti Árutőzsdén jelen szerződés keltének napján jegyzett középárának megfelelő összeget” fizet. A szobor szállításának, alapozásának és felállításának költségeit a városnak saját forrásból kellett megoldania.  Mivel ez is tetemes kiadással járt, ezért dr. Förster Kálmán március 17-én meghívta a polgármesteri hivatalba Róth Flóris bányatanácsost (Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.), Liptay B. Jenő igazgatót (Rimamurány-Salgótarján Vasmű Rt), Horváth Géza gyárvezetőt (Budapest-Salgótarjáni Vasöntő és Gépgyár Rt.), Szenthe László igazgatót (Salgótarjáni Palackgyár), Miklós József elnököt (Salgótarjáni Ipartestület), illetve Földdiák Lipót elnököt (OMKE). A megbeszélés eredményét a két nap múlva megtartott közgyűlésen elfogadott határozat tükrözi, ahol döntöttek egy szoborbizottság felállításáról („tagjai: Bodó János, Bonumi József, Dorosnyák Géza, Földiák Lipót, Ferencz József, Herczegh József, Hiross Viktor, Horváth László, Horváth Géza, Hricsovszky András, Jeszenszky Károly, Karattur Antal, Koós Mihály, Kovács Aladár, Kovács Béla, Kretsch Lajos, Liptay B. Jenő, Luby István, Miklós József, Moravek Endre, Hős Nagy Lajos, Nemessányi Gyula, Nékám István, dr. Pitta Lipót, Percze István, Rákos Gyula, Róth Flóris, Szabó Dezső, Szabó Sándor, Szenthe László, Szilárdy István, Tóth Gyula, Ungváry Miklós, dr. Winter Simon, és Zelenka Ottó” voltak). Továbbá ezen határozatban köszönetet mondott a városi képviselőtestület az SKB Rt. Igazgatóságának, hogy a szoborhoz 250 000 koronát rendelkezésre bocsátott, illetve hogy a Rimamurány-Salgótarján Vasmű Rt. a szoboralapzat építését, és a Salgótarjáni Vasöntő és Gépgyár Rt. a szobor vaskerítésének díjmentes elkészítését kilátásba helyezte.

Tudatában volt a városi képviselőtestület, hogy szerény anyagi keret miatt sem bronzból, sem márványból nem készíttetheti el a hősi emlékművet. A jóval olcsóbb, de tartósságában márvánnyal vetekedő műkő mellett döntöttek. Azt is figyelembe kellett venni, hogy a „bronz és a márvány a megcsonkult haza földjén ma alig áll rendelkezésre”, másrészt pedig a bronzra a hazai iparnak szüksége volt. A felállítandó szobrot a HEMOB elfogadta és kivitelre alkalmasnak találta.

A közgyűlés döntéséről dr. Förster Kálmán tájékoztatta a szobrászművészt 1923. március 20-án kelt levelében, azzal a kiegészítéssel, hogya szerződés s illetve az ajánlat elfogadása a fényképen feltüntetett mű teljes ábrázolatjának elkészítésére vonatkozik. Abban tehát bennfoglaltatik az ábrázolat szerinti simára csiszolt talapzat, illetve oszlopzat is. Ennek tehát művészi kivitele címedet terheli. Felhívom a figyelmét arra is, hogy emelendő művészi alkotás, mint nyilvános szemlélésnek kitett szobormű másutt, mint Salgótarján városában nem létesíthető s ez természetes is, mert az alkotás egyébként elveszítené művészi értékét.” Tekintettel arra, hogy 1923 nyarára egy Petőfi-emléktábla avatása is tervbe volt véve, kérte, hogy a hősi emlékművet hamarabb készítse el, mint a kikötött határidő, hogy a „két ünnepség között bizonyos időköz maradjon”.

Azonban továbbra sem állt rendelkezésre elegendő pénz a szobor kivitelezéséhez, ezért dr. Förster Kálmán 1923. április 05-én felhívást intézett a város lakosságához, miszerint „hős fiaink emlékének megörökítése minden polgárnak egyaránt kötelessége, ezúton is felkérem városunk polgárságát, hogy tehetségéhez képest a szobormű létesítésének költségeihez hozzájárulni szíveskedjék.” A gyűjtőíveken a magánszemélyek mellett üzemek, bányák, intézmények dolgozói, iskolák tanulói, illetve egyesületek tagjai adományai kerültek rögzítésre. A gyűjtés május 1-ig tartott és eredményesnek volt mondható.

Felmerült az a kérdés, hogy hová kerüljön a szobor? Több verzió is szóba jött. Az 1923. április 26-án tartott közgyűlésen elfogadott határozat szerint a szoborbizottsági tagok a város piacterét tartották legalkalmasabbnak, ezt azonban a képviselőtestület nem fogadta el, helyette az Erzsébet-teret jegyezték be a határozatba. Közben a szoborbizottság javasolta, hogy az elesett hősök neveit „aranybetűkkel” véssék fel. A hősök névsorának összeállítására pedig javasolták, hogy a város lakosságától hirdetmény útján kérjenek segítséget. A következő adatokat kérték: neve, honnan, hová, mikor vonult be, hol született, illetősége a bevonulás előtt, szülei neve. Az erről szóló hivatalos hirdetményt Nógrádmegye Hivatalos Lapja közzé is tette az 1923. május 05-én megjelent számában 15 napos határidővel, ami igen szűkre volt szabva. Végül az adatok pontatlansága, az egyoldalú bemondás hitelessége és a határidőből való kicsúszás eshetősége miatt a szoborbizottság úgy döntött, hogy a hősök neveit nem véseti be. Ekkor került sor a szoborműbe felvésendő jelmondat tisztázására, ami „Az 1914-1918. évi világháborúban elesett hős fiainak emlékére emelte Salgótarján város közönsége” lett. Ugyanekkor Szenthe László bizottsági tag bejelentette, hogy a képviselőtestület több tagja írásbeli indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy a szobrot – a korábbi közgyűlési határozattal ellentétben – ne az Erzsébet-téren állítsák fel, hanem a város Főterén. Indoklás gyanánt azt hozták fel, hogy az „Erzsébet- kert” egy „rendezetlen, szemetes és bűzös Pécskő-patak partján elhúzódó ferde alapú” tér. Viszont a Főtér a „város egyetlen tágas és minden oldalról megközelíthető és látható tere”. 

Amikor a HEMOB 1923. június 9-én kelt levelében tájékoztatta a polgármestert a szobor elkészültéről, kiderült, hogy a szobor az eredeti elképzelésnél nagyobb lett. Erre adott magyarázatot Siklódy Lőrinc 1923. július 29-én kelt, városi képviselőtestületnek szánt levele. A levélben hangsúlyozta, hogy „művészi alkotásról lévén szó, nem alkalmazkodhattam a kereskedelmi és hétköznapi szokásokhoz, már csak azért sem, mert művészi munkát kívántam létesíteni, amely nemcsak a művészek bírálatát, hanem a nagy nemzeti hálára kötelezett összes érdekeltek tetszését is kiváltja. […] Igaz, hogy egyszerűbb lett volna a gyorsabb és kevesebb munka, de én művet és művészi értéket akartam Salgótarján sajnos határvárosnak alkotni s meggyőződésem szerint sikeremet el is érem.  […] figyelembe venni kérem azt is, hogy úgy találtam, mikép a mű akkor éri el a teljes és méltó impozáns hatást, ha az nagyobb méretű lesz”. 

A városi képviselőtestület kikérte Kallós Ede szobrászművész, HEMOB tagja véleményét is. Szerinte „a szobrot a mester tényleg nagyobb méretűnek készítette, mint azt a megrendelés szerinti fénykép ábrázolat feltüntette volt, s ezt követőleg igen természetes, hogy a művel lényegesen több munkája volt. […] maga a szobormű a művészi becsértékében lényegesen emelkedett és nemcsak a szakértő művészi szemben, hanem a laikus személőben is sokkal kedvezőbb hatást ér el. Természetesnek tartom, hogy oly községben, illetve városban, hol a lakosság nemcsak iskolázottabb, de éppen intelligenciájánál fogva a  szakértelemnek és a műbíráló képességnek magasabb fokán áll, ily több munkával a szobormű sokkal értékesebb lévén, sokkal jobban meg is felel.”

Végül hosszas huzavona után Salgótarján városa 1923. november 18-án, a rossz idő ellenére népes közönség előtt, ünnepélyes keretek között avatta fel az I. világháborúban elesett 210 hősi halottjának emlékére készített emlékművet. A Hős fiainak (később Hősök szobra) nevezett szobor az Erzsébet-tér helyett a Posta és a Vasútállomás között került felállításra, azzal, hogy a honvédot ábrázoló szobor arccal a Városháza felé, északra nézzen. 

Még a szobor felavatása után is folyamatosan érkeztek a szoborra felvésetni szánt nevek. Köztük Jónásch Antal, nyugalmazott bányaigazgató tájékoztatta Nékám István jegyzőt: „a háború alatt elpusztult salgótarjáni fiúk névsorából kimaradt Jónásch István fiam, ki mint a 65. gyalogezred zászlósa /foglalkozása egyetemi orvostan hallgató/ 1917-ben a gorlicei áttörésnél orosz fogságba esett és 1919. augusztus 6-án Krasznojarszkban, a fogolytáborban nyomorultúl elpusztult.”

A Hősök szobrának megsemmisítése

A fokozatosan kiépülő kommunista egypártrendszer időszakában, egy 1948. február 7-én kelt alispáni levél - az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 100 éves évfordulóját is ünnepelve – kiemelten foglalkozott a hősi sírok és emlékművek karbantartásával. A levél hangsúlyozta, hogy „a szabadságharc 100 éves évfordulójára tekintettel – fontos nemzeti érdek fűződik ahhoz, hogy a fasizmus elleni harcban az ország területén elesett magyar és idegen nemzetiségű szovjet, bolgár, jugoszláv… hősí sírok és hősi emlékművek gondozása is fontos” és jelentést kért az adott településen lévő emlékművek állapotáról. A polgármesteri hivatal építésügyi osztálya iratai között található az erre reflektáló, 1948. február 18-án kelt levél: „Jelentem, hogy Salgótarján területén két hősi emlékmű van, melynek gondozását a város kifogástalanul teljesíti.” A nevezett két hősi emlékmű a város Főterén álló Hősök szobra és a Szabadság-téren álló szovjet hősi emlékmű volt. Jelenlegi forrásaink szerint 1948-ban semmi nem utalt a Hősök szobra lerombolására, megsemmisítésére.

A szobor ledöntéséről - jelenlegi ismeretink szerint – az MNL Nógrád Vármegyei Levéltára iratanyagában, a korabeli sajtóban nem rögzült vagy maradt fenn adat. Ezért is kiemelkedően fontos forrás a Salgótarjánban működő Ferences rend historia domusa, ugyanis csak ebben írták le, hogy mikor és hogyan rombolták a Hősök szobrát: „1949. szeptember 09. A Főtéren kötelet kötöttek az első világháború hősi halottainak emlékművére és egy 5 tonnás teherautóhoz kötve ledöntötték. Amint mondják több soffőr visszautasította e műveletre való erőszakoskodó felszólítást. Éppen hetipiac lévén a lakosság sírva állta körül és nézte végig az egész városra szomorú és tragikus műveletet. Romjait eltakarították. Helyét hamarosan virágcsokrok ékesítették. Az emlékmű eltávolítása igen érzékenyen érintette azokat, kiknek hozzátartozói az első világháborúban haltak hősi halált.”

Egy évvel később ismét jelentést kellett tenni a településen található hősi emlékművekről az alispán felé, és az 1950. február 10-én kelt, polgármesteri hivatali jelentés szerint „városunkban 1 hősi emlékmű van teljesen a város központjában. Az emlékmű és annak környéke mindenkor a legnagyobb rendben van tartva. Az 1947. évi XIX. tc.-nek Salgótarján város eleget tett, illetve a szovjet hősi emlékmű közterületen van.

 

Zárszó gyanánt

Hiába a kommunista rendszer szobordöntése, Salgótarjánban nem merült feledésbe az I. világháborúban hősi halált halt katonák emléke. Jelenleg a salgótarjáni „régi központi temetőben”, feltehetően az egykori emléktábla helyén, a ravatalozótól balra található egy 1990-ben átadott emléktábla a „világháborúk salgótarjáni áldozatainak emlékére” felirattal.

Salgótarjániak emlékét is őrzi a cs. és kir. losonci 25. gyalogezred Bóna Kovács Károly nevéhez fűződő, műkőből készült emléktáblája, melynek avatására 1932. június 19-én került sor a katolikus főtemplom falában. Az eredeti mű 1971-ben a „régi központi temetőbe” került, a helyét pedig 2007-ben a Bobály Attila-féle bronzváltozat foglalta el.

A salgótarjáni izraelita hitközség tagjai az 1902-ben emelt zsinagógában 1925. március 19-én átadott, fekete márványból készült emléktáblán állítottak emléket az I. világháborúban elesett 19 izraelita polgár hősiességének. Ez az emléktábla jelenleg a salgótarjáni izraelita hitközség imaházában található.

Ha Salgótarján mai közigazgatási területét vesszük alapul, Baglyasalján, 1926-ban az Északmagyarországi Kőszénbánya Rt. Társulati Kaszinójának kertjében avatták fel Pásztor Jánosnak a 22 I. világháborús hősi halott emlékére faragott, tölgyfakoszorút kezében tartó katonát ábrázoló szobrát. Eddig nem ismert okok miatt később a településrész temetőjében állították fel. Ezt követően a szobor talapzatán található tábla szerint először 1992-ben, majd 2018-ban Bobály Attila jóvoltából felújításra került. Az I. világháborús hősök nevei mellett 1999-ben a második világháborús hősök nevei is rögzítésre kerültek.

Salgóbányán, az egykori Erzsébet-parkban, ma Zenthe Ferenc emlékparkban található a Buczkó Géza által készített, 1936. szeptember 6-án átadott, bányász hősi halottak nevét tartalmazó emlékmű. Felújítására szintén 2018-ban került sor.  

Zagyvapálfalván először a községházán avattak emléktáblát, majd egy héttel később a temetőben Martinelli János alkotását, az Őrt álló katona szobrát 1923. november 11-én adták át. A szobor először 1994-ben Bobály Attila jóvoltából került felújításra, majd 2018-ban újra restaurálták.

A zagyvarónai temetőben álló Szent András Apostol Plébániatemplom déli oldalán pedig látható egy I. világháborús emléktábla, mely őrzi a hazáért elesett 36 hősi halott emlékét.

 

írta: Szepessyné Dr. Judik Dorottya

 

Levéltári forrás:

HU-MNL-NVL-XV.15. Mikrofilmek gyűjteménye. Ferences rend, Salgótarján-historia domus, 1949.

HU-MNL-NVL-V.183. a. 11817/1937

HU-MNL-NVL-V.183. a. 5135/1925

HU-MNL-NVL-V.183. a. 5334/1926

HU-MNL-NVL-XXIII. 528. 5601/1950

HU-MNL-NVL-XXIII. 532. 2596/1948

Irodalom:

http://nogradleveltar.hu/nagyhaboru/

- Cs. Sebestyén Kálmán- Szvircsek Ferenc: Salgótarjáni Új Almanach, Salgótarján, 1997.

- Cs. Sebestyén Kálmán: Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977. Salgótarján, 2002.

- Nagy Ildikó: Első világháborús emlékművek. In: Kovács Ákos (szerk.) Monumentumok az első háborúból, Budapest, Corvina Kiadó,1991, 125-139. p.

- Nógrád és Hont vármegye. Szerk.: Ladányi Miksa. Bp., 1934.

- Ságvári György: Tárgyiasult emlékezet – emlékművek, múzeumok a nagy háborúról. In: Történeti Muzeológiai Szemle 5. 2005. 147-179. p.

- Somfay Örs: Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékei és ezek adatbázisa. PhD-értekezés. Bp., 2012. PPKE BTK

- Szepessyné Judik Dorottya: Egy lerombolt I. világháborús monumentum – Hősök szobra Salgótarjánban. In: NEOGRAD. Dornyay Béla Múzeum Évkönyve. XLV. Salgótarján, 2022. 101-114.p.

Sajtó:

-  A Munka

- Nógrád Megyei Hírlap

- 8 órai Újság

- Nógrádmegye Hivatalos Lapja

- Belügyi Közlöny

- Honvédelmi Közlöny