Madách Imre titkos, plátói szerelme: dokumentumok Veres Pálné Beniczky Herminről az MNL Nógrád Vármegyei Levéltárában

Veres Pálné (1815-1895) a 19. századi nőnevelés európai szinten kiemelkedő alakja, iskolaalapító, több röpirat, könyv, tananyag szerzője. Ő volt az első női közéleti szereplő, akiről hazánkban (Budapesten) 1905-ben utcát neveztek el, 1906-ban felavatták közadakozásból állított márványszobrát. Köztiszteletben álló hölgy volt, „minta-asszonynak” nevezték már életében. A teljes életút összefoglalása túllépi e rovat feladatát. Most csak levéltárunk kevésbé ismert dokumentumai közül mutatunk be néhányat.

Közös olvasmányok és egy vita

Közismert tény hosszú ideig tartó, szoros barátságuk Szontagh Pállal és Madách Imrével. Andor Csaba kiváló könyvben elemezte kapcsolatukat. Madách a „Tragédia” frissen nyomtatott példányát is személyesen vitte el Vanyarcra 1862-ben - Veres Pálnénak ajánlva -, továbbá felolvasást tartott belőle. Ahogy az őket ismerő Mikszáth Kálmán írja: „Sűrű levelezés folyik éveken át Sztregova, Horpács és Vanyarc között. Olvasmányaikat kicserélik egymással. Madách aláhúzgálja a szebb helyeket, Veres Pálné is rábukkan ilyenekre a maga könyveiben, s figyelmezteti rájok barátait a margón.” Melyek lehettek ezek az olvasmányok? Mivel Veres Pálné és Szontagh Pál naplója elveszett, Madách pedig megsemmisítette céduláit és levelezése egy részét, csak visszaemlékezésekből, más levelekből lehet erről tudomásunk. Bizonnyal megosztották gondolataikat Humboldt „Kosmos”-áról, Heine verseiről, de Harriet Beecher Stowe 1853-ban magyarul megjelent híres könyvéről, a „Tamás bátya kunyhójá”-ról is. Erre a könyvre hivatkozik Veres Pálné 1864-ben egy levél-fogalmazványban, melyet lánya, Rudnay Józsefné Veres Szilárda közölt 1902-ben.

Madách 1864-es akadémiai székfoglalójában a nőket tudományos értelemben alacsonyabb rendűnek tekintette és kifejtette, hogy a háztartás vezetése és a családi élet irányítása a legfontosabb feladatuk, amiért hódolat illeti meg őket. Veres Pálnét – az említett tények ismeretében – e tézisek igencsak felháborították. A nők helyzetét a rabszolgákéhoz hasonlítva, így érvelt a nők tanuláshoz való joga mellett:

„Nincs alkalmam, hogy élőszóval nyilvánítsam ön előtt fájdalmamat a fölött, hogy tudományos képzettségét, humorát éppen az emberiség elnyomott része ellen használta fel. Reám kicsiben azt a hatást tette, mint az amerikai háború, hol a déli tartományok a szegény feketéket felszabadítani nem akarják, ott pedig az alkotás ura – a férfi – is bele van értve, mert nem volna, ki oly olcsón végezné a nagy, fáradságos munkát, és egyesek nem bírnának oly könnyű móddal dúsgazdagokká lenni. Tehát ameddig csak lehet, el kell nyomni az emberfajt, hogy dolgozzék, mint a barom; ezzé is alacsonyul, mert minden alkalmat elvonnak szellemi fejlődésétől. Nem hagynak neki tért, hogy fáradságos tanulás árán boldogulhasson. […] Eszme-társulásnál fogva eszembe jut, Stove Harryetnek mily nagy része volt könyve által a rabszolgaság eltörlésében, de ezt Ön elfelejteni látszik, vagy készakarva hagyta említetlenül.”

Iskolaszervezés

Több kutató értelmezése szerint ez az indulat vezette Veres Pálnét az Országos Nőképző Egylet, majd a leányiskola megalapításához. Kétségtelen, hogy Madách sértő kijelentései mély nyomot hagytak benne (még évek múlva is emlegette az esetet – bár a költő neve nélkül). Azonban a nők taníttatásával kapcsolatban valószínűleg már korábban voltak elképzelései. Ahogy leánya megfogalmazta: „Madách székfoglalója volt a rugó, mely a régen lappangó nagy gondolatokat Veres Pálné lelkéből kipattantotta.” Saját leányának oktatása-nevelése kapcsán szembesült a ténnyel, hogy Magyarországon nincsenek közép- és felsőfokú iskolák a lányok számára.  Ugyanakkor az iskolaalapítás sem volt a korszakban előzmények nélküli: Brunszvik Teréz (1775-1861) - az óvodák alapítása, terjesztése mellett – 1828-ban ipariskolát szervezett, 1829-ben cselédiskolát nyitott a cselédlányok oktatására, majd 1846-ban Teleki Blankával magán-leánynevelő intézetet indítottak. Harriet Beecher Stowe az Egyesült Államokbeli Hartfordban, az 1823-ban alapított Női Szeminárium hallgatója, majd tanára volt. Az alapító Catharine Beecher (Harriet testvére) hitt abban, hogy a lányok is képesek ugyanolyan szintű tudományos és filozófiai ismeretek elsajátítására, mint a fiúk. Catharine 1852-ben megalapította az Amerikai Női Oktatási Szövetséget, leánytanítványait pedig bátorította, hogy a tanári hivatást válasszák. Mindezen kezdeményezéseket Veres Pálné is minden bizonnyal ismerte. Úgy ítélte, hogy Magyarországon is szükség van olyan intézményekre, amelyek segítik a lányokat/nőket az önálló egzisztencia megteremtésében. Hősünk 1865-től folytatott kitartó küzdelme a leányoktatás intézményesítéséért példamutató volt, és végül siker koronázta. Az 1881-es adóösszeíró íven eredetileg ezt írták a foglalkozásához: „női képző egylet elnöknője” – majd ezt kihúzva került rá a „földbirtokosnő” meghatározás. Vanyarc község adózási listáján pedig a második legtöbbet adózó személyként tüntették fel 1886-ban és 1887-ben. Vagyonát, családi kapcsolatait, befolyását is a nőképzés és az iskola menedzselésére fordította.

S hogy haragudott-e igazán Madáchra? Ebben kételkedhetünk. Ahogy Mikszáth Kálmán „A vanyarci kastély” című írásában 1884-ben megjegyezte: „Most, hogy magam is arra jártam, a ház asszonya sokat beszélt Madáchról; legendák ezek már mind a mi szép hegyeink közt, de ezekben a szobákban ő még élni látszik; itt egy-egy tárgy, valami csekélység, ami az övé volt, ott egy árnyas hely, ahol legjobban szeretett ülni. A falon az arckép, a kályhán a szobra, a dobozokban egy csomó levél.”

Az utolsó anyakönyvi bejegyzés

Veres Beniczky Hermin később is szerteágazó tevékenységet folytatott: adományokkal támogatta az evangélikus egyházat, s pártolta a vármegyei tanítótestületet is, amely tiszteletbeli tagjává választotta 1890-ben. Mikszáth szerint: „Erős, hatalmas akarata, csodálatra méltó szívóssága sohasem hagyta el. Még a halálos ágyán is dolgozott. Onnan diktálta utolsó művét, a „lélektan”-t, a nőképző egyesület növendékei számára. A halál már fogta az egyik kezét – de az agyveleje még forrt, gondolkozott és alkotott.” A polgári anyakönyvezésre való áttérés miatt Veres Pálné Beniczky Hermin halála lett az utolsó anyakönyvi bejegyzés a vanyarci evangélikus anyakönyvben 1895. szeptember 28-án.

Emlékezete Nógrádban

Halála után – az országban elsőként - a Nógrád Vármegyei Tanítótestület kezdeményezte emlékének ápolását. 1897-ben javasolták, hogy egy, Veres Pálné Beniczky Herminről elnevezett alapítványt hozzanak létre a balassagyarmati és losonci polgári leányiskolák növendékei számára, amely a legjobb magyar nyelvű dolgozatokat jutalmazná. Továbbá, a család vanyarci volt lakóházára akartak emléktáblát helyezni, melyre végül 1902-ben a vármegye Törvényhatósági Bizottsága 1300 koronát meg is szavazott a millenniumi ünnepségek után maradt összegből.

Ekkor a tanítótestület és a Törvényhatósági Bizottság úgy döntött, hogy az életnagyságú bronz dombormű az evangélikus templom előterébe kerüljön, mivel Veres Pál és felesége 1839-től halálukig a helyi gyülekezet tagjai voltak. A művet a korszak egyik híres budapesti szobrászművészétől, Holló Barnabástól rendelték meg. Fényes ünnepséggel, rengeteg híres vendég jelenlétében 1902. szeptember 27-én avatták fel Vanyarcon, melyről a Hazánk című országos lap, valamint a Nógrádi Lapok és Honti Híradó is részletesen beszámolt.

Veres Pálné Beniczky Hermin a kis falusi temetőben alussza örök álmát. Mikszáth Kálmán nekrológjában így emlékezett meg róla 1896-ban: „De meghalt-e? Hiszen csak a teste porladozik a vanyarci kriptában a férjeé mellett, s az már úgyis erőtlen és gyenge volt. Ami benne értékes és becses volt, azt felosztotta Magyarország művelt hölgyei közt – s bár ezer meg ezer részre oszlott, mégis mindenki bírhatja egészen.”

Köszönjük a képeket Szabó András evangélikus esperes úrnak és Nedeliczki Teréz vanyarci népművelőnek.

írta: Sebestyénné Batta Ágnes

Levéltári források:

HU-MNL-NVL-IV.402. Nógrád Vármegye Törvényhatósági Bizottságának jegyzőkönyve 1897, 1902

HU-MNL-NVL-IV. 535.b. Nógrád vármegye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye (evangélikus) 1823-1895

HU-MNL-NVL-V.630.b. A Vanyarci körjegyzőség iktatott iratai 1881-1898.

Felhasznált irodalom:

Andor Csaba: Madách Imre és Veres Pálné. A Vanyarci Önkormányzat és a Madách Irodalmi Társaság közös kiadása Vanyarc—Budapest 1998

Hazánk 231. szám 1902. október 1. https://adt.arcanum.com/hu/view/Hazank_1902_10/?pg=5&layout=s

Madách Imre: A nőről, különösen esztétikai szempontból. Székfoglaló értekezés az Akadémián. https://docplayer.hu/134030-Madach-imre-a-norol-kulonosen-esztetikai-szempontbol-szekfoglalo-ertekezes-az-akademian.html

Mikszáth Kálmán: A vanyarci kastély (Madách Imre egy kézirata). https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Mikszath-mikszath-osszes-muve-2A85B/cikkek-es-karcolatok-5186-kotet-40CD5/1884-cikkek-tarcak-69-kotet-4BF75/a-vanyarci-kastely-4C022/

Mikszáth Kálmán: Veres Pálné (1815-1895) (1896) https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Mikszath-mikszath-osszes-muve-2A85B/cikkek-es-karcolatok-5186-kotet-40CD5/1896-cikkek-tarcak-85-kotet-54CCF/veres-palne-18151895-54D03/

Nógrádi Lapok és Honti Híradó XVIII. évf. 42. szám 1890. október 19; 40. szám 1902. október 3.

Özv. Rudnay Józsefné Veres Szilárda: Emlékeim 1847-1917. Budapest, 1922.

Veres Pálné Beniczky Hermin élete és működése. Összeállította Rudnay Józsefné és Szigethy Gyuláné. Országos Nőképző Egyesület, Budapest 1902.