Nógrád megye XVIII. századi boszorkányperei

KÉRDÉSEK

„De eo utrum 1mo Tugyaé a Tanú es lattaé valaha Laczy Jánosnét ez elott avagy csak halottaé felőle, hogy babonáskodott, nagy boszorkánságal vadoltatott, es kinek afféle babonaságával vagy kárt vagy hasznot tett volna?
2do Orvosoltaé valaha ez előtt valaki Tehenét, három kutbul hordvann vizet, es telelt torsával mosvann az tehenet aval használt más ember vagy maga marhájának.
3tio Mikepen és mi formában orvosolta Laczy Thamásné a maga tehenét, láttaké falussiak avagy halottaké, s régen kezdetté élni afféle babonasággal.”

A Magyar Királyság területéről sokezer boszorkányper szövege, köztük közel 30 Nógrád megyei, jelent meg nyomtatásban az egy évszázada tartó gyűjtések eredményeként. E gyűjtőmunka két sarkköve, és további kiegészítések ösztönzője, a Komáromy Andor (1910-ben) és Schram Ferenc (1970-ben és 1982-ben) által közreadott perszövegek voltak.  Ahogy Komáromy gyűjteményének megjelenése után is föllendült a perek felkutatása, úgy a Schram-féle kiadvány után, az ezredforduló körül, kiegészítések sora látott napvilágot.
A történelmi Nógrád megye területéről 1692 és 1776 között lefolytatott per-, illetve jegyzőkönyvfelvételek tizenhat településhez kötődnek: Baglyasalja, Balassagyarmat, Bolgárom, Felsőpetény, Herencsény, Heréd, Horpács, Kosd, Nagyoroszi, Patak, Nagykürtös, Pálfalva, Salgótarján, Pinc, Penc és Rap. Ez nem jelenti mindig azt, hogy ottani lakost fogtak perbe, mert sok vádlott koldusként, csavargóként vándorolt egyik faluból a másikba. Ezen kívül a 18. század első két évtizedében még nem zárult le a török utáni népességmozgás.
A felsorolt települések közül csupán Nagyoroszinak volt mezővárosi állása, a többi falu volt. (Bár a 17. század végén Nagyoroszi is inkább egy nagyobb falura emlékeztethetett.) Földrajzilag az érintett falvak az Ipoly környékén, illetve attól délre helyezkedtek el.

TANÚKIHALLGATÁS

Megyénkben is a nők adják a gyanúsítottak többségét, de figyelemre méltó a férfiak egyharmados aránya. A gyanúsított mintegy 30 személy esetében a megyei törvényszék által hozott ítéletek közt nem lelni nyomát, hogy égettek volna Nógrádban boszorkányt. Bár az egyik vádlottal kapcsolatban megjegyzik, hogy annak anyja is boszorkány volt, akit megégettek. Azonban az ismert nyolc ítélet már nem volt ilyen szigorú. Sőt, a perek legtöbbjében a megyei törvényszék nem vette komolyan a vádaskodásokat, és gyakran csak parasztgyanúsítgatásoknak minősítette azokat. Az ügyész által a perbeszédben kért égetés és az ítéletekben itt-ott emlegetett lefejezés inkább csak ráijesztésként jött szóba.
De megyénk boszorkányai nem is „szolgáltak" rá a kemény büntetésre. Nem az európai értelemben vett „igazi" boszorkányok voltak ők, hanem inkább bűbájosok, vajákosok, ördöngösök, látók, nézők, kuruzslók. Hihetőleg az elpusztult pogány hitvilágunk táltosainak, sámánjainak elkorcsosult utódai.
E boszorkányok körüli hiedelmek között a leggyakrabban a tehénnel kapcsolatos lelhető fel. S ez érthető, hiszen a 18 századi falusi ember életét a tehén hasznavehetetlensége vagy hasznot hozó volta nagyban befolyásolta.
Az 1692-től 1776-ig terjedő évkör kezdő évét az magyarázhatja, hogy megyénkből írásos források a 17. század utolsó harmadától maradtak. A záró évszám pedig közel van ahhoz, amikor az ilyen jellegű pereket Mária Terézia betiltja (1768).

ÍTÉLET

(írta: dr. Hausel Sándor)