Elfeledett tanácselnökök nyomában - Kovács Sándor megyei MDP-titkár és miskolci tanácselnök

Elfeledett tanácselnökök nyomában - Kovács Sándor megyei MDP-titkár és miskolci tanácselnök

Írta: Kis József

Kovács Sándor igazolványképe

HU-MNL-BAZVL-XXXV.133.c.

Alig harminc évesen a megye egyik legfontosabb funkcionáriusa, a megyei pártbizottság titkára volt, gyors felemelkedése azonban az 1956 forradalom és az azt követő politikai változások hatására megtört. 1957-ben egyfajta kegyelemből lett a Miskolc városi tanács elnöke, háttérbe szorítását azonban nem tudta elviselni, s a konfliktusok hatására végül minden állami és pártfunkciótól eltiltották.

Kovács Sándor 1923. július 12-én született Aradon, Kovács Gyula (1892-1963) és Burián Borbála (1893-1970) fiaként. Apja az aradi Braun-féle malomban dolgozott molnárként. Arad a két világháború között többnemzetiségű város volt, magyarok, románok és németek lakták nagyobb számban, s vélhetően ennek köszönhetően Kovács Sándor románul és németül is jól tudott. A fiatalember ipari középiskolában szerzett vegyésztechnikusi végzettséget, majd 1940-ben – miután a második bécsi döntés következtében Erdély jelentős részét visszacsatolták Magyarországhoz – az Anyaországba költözött. Ezt követően 1941. február végéig a taktaharkányi táborban volt, önéletrajza szerint az „erdélyiekkel szemben általában gyakorolt megfigyelés” okán. 1941 márciusában, miután a tábort feloszlatták, útja Diósgyőrbe vezetett. A vasgyár martinacélműben helyezkedett el, mint gyári munkás.[1]

A vasgyári évek önéletrajza szerint rendkívül fontosak voltak számára, hiszen itt ismerkedett meg az „19-es kommunisták gondolkodásával”.[2] Egy 1970-ben kelt jellemzés szerint a „felszabadulást közvetlen megelőző időben a Diósgyőri MOKÁN megbízásából végzett politikai munkát.”[3] Bár adatok arra vonatkozóan nem lelhetők fel, hogy valóban kapcsolatban állt volna a MOKAN Komitéval, önéletrajza szerint 1944-ben azok közé tartozott, akik nem engedelmeskedtek a németek kiürítési és kitelepítési parancsának, ezért retorzióként katonai szolgálatra rendelték be Lévára. Kovács saját bevallása szerint a behívóparancsnak nem tett eleget és Diósgyőrben maradt. A háború végén kohászati esti tanfolyamon kezdte meg tanulmányait, s minthogy a műszaki szerkesztőség tagjainak zöme – a kiürítési parancs értelmében – elhagyta a gyárat és sokan az országot is, az esti tanfolyam hallgatójaként Kovácsot műszaki rajzolónak osztották be. Rajzolói képességeit a szovjet bevonulás után is kamatoztatta, a jóvátételi szállítások műszaki rajzait munkatársaival együtt határidő előtt és pontosan teljesítették, ezért 1945-ben valamennyien kiemelt fizetést és „szerkesztői” minősítést nyertek.[4]

A fiatalember 1944 végén jelentkezett a Magyar Kommunista Pártba, majd 1945. január 1-jével az MKP újdósgyőri szervezetének alapító tagjaként vették fel a pártba. 1945 tavaszán hathetes politikai szemináriumon vett részt, nyáron Debrecenben kéthónapos pártiskolát végzett, 1945 szeptemberétől pedig már a pártapparátus hivatalos munkatársaként dolgozott.[5] Első megbízásaként az egri választási agitátorképző iskolát vezette, majd Abaúj megyébe küldték, ahol a földosztás megyei irányításában, a falusi pártszervezetek létrehozásában és a választások politikai szervezésében vett részt.[6] Az 1945. novemberi választások előtti heteket a sajószentpéteri járásban töltötte, majd a választások után, az újjászervezett Abaúj megyei pártbizottságon lett agitációs és propaganda-vezető.[7] Érdekességként megjegyzendő, hogy ezzel egyidőben testvére, Kovács Béla ugyancsak sikeres pártkarriert futott be, a párt Pest Megyei Bizottságának osztályvezetője, 1954-1959 között megyei másodtitkára volt.[8]

Kovács Sándor kiváló agitációs szakembernek számíthatott. Munkája megbecsüléseként 1947-ben a Magyar Népköztársasági Érdemérem kitüntetésben részesítették.[9] Ugyancsak 1947-ben, Budapesten kéthónapos speciális agit-.prop. képző tanfolyamon vett részt, [10] 1949-ben – a megyék egyesítése idején – egy éves pártiskolára küldték. Az iskola elvégzése után, 1950 augusztusától a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztályának a vezetésével bízták meg.[11] Munkájával itt is rendkívül meg voltak elégedve. Egy 1951-es jellemzés szerint „Munkájában fáradtságot nem ismerve dolgozik. Osztályát önállóan irányítja. Szempontokat dolgoz ki az agit. munka megszervezésére, ötletes, találékony, pártszerű, tervszerűen dolgozik. Pártunk politikáját igyekszik mindenkor végrehajtani és végrehajtatni. Munkatársait pártszerűségre neveli.”[12] Kovács osztályvezetőként valóban nagy aktivitást fejtett ki. Gyakran tartott előadásokat, így például 1951-ben a mezőgazdaság szocialista „átépítéséről”[13] és a levelezőmozgalom feladatairól,[14] a megyei napilapba vezércikket írt a békeharc jelentőségéről,[15] de megnyilatkozásaiban fellépett a népi demokrácia ellen uszító papok mint „összeesküvők, csalók, hazaárulók” ellen is.[16]

Időközben Kovács Sándor magánéletében is fontos változások történtek. Első felesége gyermekszülés következtében 1951. január 23-án, fiatalon elhunyt.[17] Kovács néhány hónappal később, 1951. május 1-jén Abaújszántón egy özvegyasszonyt, Hornyák Anna abaújszántói járási párttitkárt vette nőül.[18] Neje hozzá hasonlóan 1945-ös párttag volt, aki 1950-ben került a megyei pártbizottság agitációs és propaganda osztályára, majd 1951. január-szeptembere között vezette az MDP Abaújszántói Járási Bizottságát.[19]

Kovács Sándor pártkarrierje nem sokkal Sztálin halála után érte el a csúcsát, 1953. augusztus 3-án a megyei pártbizottság ipari titkárává választották.[20] Ugyanezen évben kiváló párt- és tömegszervezeti munkája elismeréseként Munka Érdemrend kitüntetésben részesítették,[21] 1954-ben arany érdemérem kitüntetést kapott. Megbecsültségét mutatta, hogy 1955. július 28-án a Szovjetunió pártfőiskolájára küldték,[22] ami utat nyithatott volna további felemelkedésének. A főiskolát azonban már nem fejezhette be. Másfél évvel később, az 1956-os forradalom eseményeinek hatására tanulmányait megszakította. Kovács azon 100-120, Moszkvában tanuló magas beosztású funkcionárius közé tartozott, akik sürgették mielőbbi hazatérésüket abból a célból, hogy „részt vállalhassanak az otthoni helyzet rendezésében.”[23] Önéletrajzában erről a következőképp fogalmazott: „saját kérésünkre és Kádár János elvtárs engedélyével visszatértünk azért, hogy segítsük a párt harcát az ellenforradalom erői ellen.” Kovács 1956. október 28-án érkezett Magyarországra, Budapestre. A fővárosban - hozzátartozójától származó információk szerint - felkelők fogták el, de kalandos körülmények között kiszabadult, majd felkereste a fővárosban bujkáló bátyját, Bélát és a következő két hetet vele együtt töltötte. Miskolcra csak 1956. november 10-én tért vissza, ekkor új feladatot kapott. A Magyar Dolgozók Pártjának megszűnésével megyei titkári pozíciója megszűnt és a távollétében, 1956. november 5-én megalakult új megyei pártvezetés tagjai közé sem került be. Kukucska János kormánybiztos felkérésére azonban vállalta, hogy a megyében beindítja az agitációs és propaganda munkát. Bár Miskolcon érdemi fegyveres ellenállás nem volt, a lakosság határozott szembenállása miatt Kovács nem érezte magát biztonságban. Úgy vélte, veszélyben van az életük, ezért javasolta, hogy a funkcionáriusok családjait telepítsék át Csehszlovákiába.[24] Miután javaslata visszautasításra talált, Kovács Sándor elkövette élete első, párttal szembeni baklövését. 1956. november 14-én anélkül, hogy a megyei pártvezetéssel megbeszélte volna, Volkov ezredest, a szovjet katonai egységek parancsnokát kérte meg, hogy családját a Szovjetunióban, vagy Csehszlovákiában helyezzék biztonságba, őt pedig tanulmányai folytatása végett vigyék vissza Moszkvába. Volkov azonban kérését határozottan elutasította,[25] mint ahogy utóbb azt Kukucska János kormánybiztos és Papp Károly, a Központi Bizottság instruktora is.[26]

Kovács jól érezte bizonytalan helyzetét. Rendkívül népszerűtlen személynek számított, akit még a megyei pártbizottság munkatársai is sztálinistának, rákosistának tartottak, s akiknek követelésére 1956. november 19-én eltávolították az apparátusból. A „moszkvai titkárnak”[27] csúfolt Kovács kitaszítottsága másfél hétig tartott, november 28-án, a fővárosból a megyei pártvezetés élére állított Prieszol József kérésére ismét munkába állt, mint az Északmagyarország című megyei napilap vezetője.[28]

Bár helyzete némiképp rendeződött, a megyei pártvezetéssel szembeni nézetkülönbségei nem szűntek meg, „elvtársait” többször keményen bírálta. Helytelenítette, hogy taktikai okokból Földvári Rudolf volt megyei első titkárral az élen ideiglenesen visszaállították a megyei munkástanácsot, mint ahogy az MSZMP megyei ideiglenes bizottságának 1956. november 28-án megjelent nyilatkozatát is,[29] amelyben például elhatárolódtak a „Rákosi-Gerő-klikk” bűneitől.[30] Emellett nyíltan kritizálta a régi káderek egy részének háttérbe szorítását.[31] A szélsőbaloldali megnyilatkozásairól ismert Kovács mindemellett nagy népszerűségre tett szert az önállóságra törekvő, a megyei „pártvezetés ellen áskálódó” karhatalmisták körében, akik benne látták vezetőjüket és akik attól sem riadtak vissza, hogy felvessék az MSZMP megyei intéző bizottsága tagjainak letartóztatását.[32] A körülmények hatására Kovács Sándor is visszanyerte magabiztosságát, s maga kérte, hadd maradjon itthon és hogy engedélyezzék moszkvai tanulmányainak beszüntetését.[33]

Kovács az Északmagyarország vezetőjeként egyaránt igyekezett az újság szerkesztőségét és az írószövetség miskolci csoportját a párt szolgálatába állítani. E célból javasolta több hírlapíró eltávolítását és megalakította a kommunista újságírók csoportját.[34] Különösen az írócsoporttal szemben lépett fel aktívan, tagjait liberális nézeteik miatt bírálta, a borsodi írók 1956 alatti tevékenységéért pedig az általa „osztályelleneség”-nek nevezett és akkor már előzetes letartóztatásban lévő Bihari Sándor írót nevezte meg felelősként.[35]

A másokat liberalizmussal vádoló volt megyei titkár hamarosan hasonló kritikában, sőt súlyos bírálatban részesült. 1957. február 20-án a karhatalmisták nagyarányú razziát tartottak az egyetemen, amely során számos oktatót és hallgatót bántalmaztak, majd tartóztattak le. Az esetről Holdi János újságíró publikált cikket az Északmagyarországban, amelyben nem titkolta a karhatalmisták „keménységét” sem.[36] Merészsége a főszerkesztő, Kovács Sándor ellen is súlyos támadásokat eredményezett. Úgy vélték, hogy a Kovács engedélyével megjelentetett cikk a karhatalmisták „beavatkozását rossz színben tüntette fel”. A volt megyei titkárt nyíltan bírálták annak megjelenéséért, ő azonban – állítólag őszintétlenül – azzal védekezett, hogy az eredeti cikk egynegyed részét törölte, majd azt átírta. A vizsgálatot végzők ezzel szemben azt állapították meg, hogy abból csupán mintegy négy sort törölt. Az eset hatására 1957 májusában menesztették főszerkesztői székéből és vidékre küldték.[37] A megyei pártvezetés 1957. május 13-án az ózdi egyesített üzemi és városi pártbizottság titkári funkciójával bízta meg.[38]

Ózdon Kovács befejezte az „ellenforradalmi elemek felülvizsgálását”, új tisztségével azonban nem tudott megbarátkozni, ottani tartózkodását egyfajta száműzetésként élhette meg, amit csak erősített, hogy felesége és gyermekei mindeközben Miskolcon maradtak. Mindez odáig fajult, hogy miután – családjára hivatkozva – többször is hiába kérte, sőt követelte, hogy sürgősen helyezzék vissza Miskolcra,[39] 1957 augusztusában, két és fél hónapi ózdi tartózkodás után egyszerűen ott hagyta beosztását[40] és a Lenin Kohászati Művekben keresett munkát.[41]

Ózdról való önkényesnek tartott távozása nagy felháborodást idézett elő a megyei pártvezetés tagjai között, bár ekkor még bizonyosan több támogatója akadt közöttük, mint ellenzője. Az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága 1957. szeptember 14-én külön napirendi pontként foglalkozott Kovács Sándor magatartásával. A pártvezetés tagjainak hozzáállása egyszerre volt vele szemben kritikus és megengedő. Miközben az ülésen többen dicsérték felkészültségéért és pontos munkájáért, felrótták neki, hogy lebecsüli a megyei pártvezetés tagjait és a párthatározatokkal szembeni különvéleményét elhallgatja. Volt, aki „hideg, bosszúálló, kíméletlen” embernek nevezte, míg mások nagyképűnek, lekezelőnek, aki „népvezér színben” tünteti fel magát. A kritikák egy részét az ülésen viselkedésével maga Kovács is alátámasztotta, aki követelte, hogy volt megyei titkár társaival együtt rehabilitálják és kapjanak megfelelő pozíciót: „Velünk nem lehet labdázni. Mindez komoly visszahatást kelt a párttagság ügyében. Nekem nem a VB-al van vitám, hanem néhány osztályvezetővel.” Utóbbiakat revizionista nézetekkel vádolta, különösen azt sérelmezve, hogy 1956 novemberében engedélyezték egy olyan cikk megjelenését, amely a megyei pártbizottságon dolgozó rákosistákat állította pellengérre és szólította fel őket, hogy térjenek vissza szakmájukba.[42] A megyei párt végrehajtó bizottság végül – az ügyre pontot téve – Kovács Sándort a Miskolc városi tanács elnökének javasolta. A határozattal Kovács is elégedett volt, azt „nagyon tisztességesnek és elfogadhatónak” tartotta.[43]

Minthogy Kovács még a városi tanácsnak sem volt tagja, tisztségét csak megbízottként láthatta el. A város közigazgatási vezetésével való megbízatása azonban fontos esemény volt, hiszen elődje, Szinvavölgyi József 1956. decemberi halála óta, közel egy éve nem rendezték megnyugtatóan a városi vb-elnöki kérdést. A városi tanács apparátusa averzióval fogadta a keménységéről és szigorúságáról ismert Kovács elnöki kinevezését, a megyei pártvezetés azonban úgy vélte, hogy határozottsága „mindig párosulni fog az igazságossággal és segíteni akarással.” A városi tanács végrehajtó bizottsága így 1957. november 28-án – aznapi hatállyal – bízta meg Kovács Sándort a vb elnöki teendők ellátásával. Kovács megválasztása utáni beszédében kiemelte, hogy „Becsületesen fogja teljesíteni a pártbizottság és a Minisztertanács utasításait.”[44]

Kovács Sándor tanácselnökként leginkább protokolláris eseményeken tűnt fel, rövid egzisztálása idején önálló kezdeményezése kevésbé ismert, elsősorban a város egyik legégetőbb problémájával, a lakáshiány kérdésével foglalkozott. Az 1959-re tervezett kislakásépítések megvalósítása céljából sürgette a városrendezési tervek elkészítését,[45] de változtatott a városi tanács addigi, vitatott lakáselosztási szabályozásán is.[46]

A kádári pártvezetés döntéseivel azonban változatlanul nem tudott teljes mértékben azonosulni. 1958. január 24-én az MSZMP Központi Bizottsága határozott a Szovjetunióban tartózkodó volt vezetők ügyéről. A határozat Rákosi Mátyás és Gerő Ernő kivételével mindenki – köztük egykori felettese, Kovács István volt Borsod megyei párttitkár – hazatérhetett. A volt rákosista vezetőket azonban ugyanezen határozat kirekesztette a politikai életből, miután úgy látták, hogy a dogmatikus és szektás vonalvezetésért, a személyi kultusz jelenségéért a pártnak mérhetetlen politikai károkat okoztak.[47] Kovács Sándor a határozatot nyíltan nem bírálta, a tanácsapparátus osztályvezetői értekezletén azonban tüntetően Kovács István volt megyei párttitkár vezetési módszereit állította be példaképnek.[48]

Miután Kovács Sándor a pártvezetést többször nyíltan is kritizálta, elfogyott vele szemben a türelem. Fegyelmi eljárást indítottak ellene, amelynek eredményeként az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága 1958. szeptember 17-én szigorú megrovás pártbüntetésben részesítette és eltiltotta mindenféle párt- és állami funkciótól. A Bizottság álláspontja szerint „Kovács elvtárs ellenforradalom után sorozatosan elkövetett politikai hibái abból fakadnak, hogy nem volt megelégedve funkcióival.” Úgy vélték továbbá, hogy a megyei pártbizottság elnézően viselkedett hibáival szemben, ezért „történhetett meg, hogy különböző funkciókban hibát hibára halmozott.”[49] A határozatot a városi pártbizottság, illetve annak végrehajtó bizottsága 1958. október 4-i ülésein jelentették be, majd annak értelmében megfosztották városi pártbizottsági és párt végrehajtó-bizottsági tagságától is. Az ülésekre Kovácsot is meghívták, ő azonban távol maradt, mindössze annyit közölt, hogy a döntést tudomásul veszi.[50] A fegyelmi eljárás hatására Kovács 1958. október 20-án lemondott tanácselnöki funkciójáról, kérelmét a városi tanács végrehajtó bizottsága 1958. október 30-i ülésén fogadta el november 1-i hatállyal.[51]

Kovács Sándor közéleti pályafutása – közel tizenöt évi funkcionáriusi munka után – ezzel lényegében lezárult. A volt megyei titkár a Lenin Kohászati Művekben helyezkedett el pszichológusként.[52] Pártbüntetését 1962. december 4-én törölték,[53] 1963. december 1-i hatállyal pedig új pártfeladatot kapott: az LKM Durvahengermű (Hengersor) beruházásához nevezték ki megyei pártszervezőnek.[54] Pártszervezőjeként Kovács teljesítette feladatát, a rekonstrukciós munkák határidőn belül befejeződtek, amit – a vállalatok közötti versengés kialakításával – egyes részhatáridők lerövidítésével sikerült elérnie.[55] Ennek elismeréseként 1964-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesítették.[56]

A volt tanácselnök rehabilitálása és ideiglenes pártmegbízatása azonban nem jelentette a politikai életbe való visszatérését. 1965-ben az LKM-ben szervezési főosztályvezetőjének nevezték ki, majd az LKM szociológiai osztályának lett a csoportvezetője.[57] Kovács ekkor már határozottan a tudományos pálya felé orientálódott, szociológiai és szociálpszichológiai kérdésekkel foglalkozott. 1968-ban „A munkásifjúság anyagi, szociális helyzete Miskolc városában (1968)” címmel írt tanulmányt,[58] 1974. május 28-án pedig „A teljesítmény-motiváció és a kutatói-fejlesztői munka hatékonysága” című értekezésének megvédésével kandidátusi fokozatot szerzett.[59] Munkássága elismeréseként 1970. április 4-én – az ország „felszabadulásának” 25. évfordulója alkalmából – a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozták számára,[60] 1988-ban pedig – az LKM nyugdíjasaként – 65. születésnapja alkalmával a megyei pártszékházban köszöntötték.[61]

HU-MNL-BAZVL-XXXV.133.c.