Jelenlegi hely

Egyed Antal

2022.08.29.

MNL Fejér Megyei Levéltára

160 éve hunyt el Egyed Antal (1779–1862) költő és műfordító római katolikus pap, az MTA levelező tagja (1833).

A polgári, illetve kézműiparos származású (édesapja jómódú tobakosmester volt; a tobakos vagy tobakok alatt bőrcserzőknek azt a csoportját értjük, akik finom birkabőrt, kecskebőrt készítettek ki bélés- és díszműáru-bőrré) költő 1779. június 13-án látta meg a napvilágot Székesfehérváron. Életének első két évtizedét szülővárosában töltötte, gyermekkorának helyszínéről így emlékezett meg 1848-as elégiakötetében: „Tréfa s mulatság közt (mint mén!) telt gyermekidőm el, Labdást és katonást játszani kedvem eredt. Kedveltem vizet is, mert ezzel telve Fehérvár, És hason és háton voltam úszásban ügyes.”

Középiskolai tanulmányait a Székesfehérvári Királyi Gimnáziumban (korábban Pálos-rend Székesfehérvári Gimnázium, 1813-tól a Ciszterci rend Szent István Gimnáziuma; az épületegyüttes jelenleg a Szent István Király Múzeum főépülete, illetve a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár Olvasóterme és Gyermekrészlege). A gimnáziumban tehetségére hamar felfigyelt tanítója, Virág Benedek (1754–1830, tanár, költő, műfordító, történetíró): „[Egyed Antal] költői hajlamának, melyet tanítója, Virág Benedek még inkább élesztett, e korban mutatkoztak már jelei; társai felhívására mindenkor kész volt versekkel állni elő; sőt a megmagyarázott remekírókat azonnal rímekbe foglalta s gyakorlatait is magyar versekben nyújtotta be.”

Tanulmányait 1799-től Pécsen folytatta, ahol bölcsészetet hallgatott. Tanulmányai mellett szorgalmas látogatója volt a helyi magyar iskolának. 1801-ben belépett a pécsi növendék-papok közé, 1803-ban szentelték pappá.

Több helyen volt káplán, először Dunaföldváron (Duna-Földvár, Földvár), majd 1804-től Bükösdön, 1806-tól Bátaszéken, 1807-ben pedig Závodon működött. Závodi káplánként sajátította el a német nyelvet. Mendlik Ágoston írásában így emlékezett meg Egyed segédlelkészi éveiről: „1803-ban pappá szenteltetvén Duna-Földvárott, Bükösdön, Bátaszéken, Závodon működött mint buzgó segédlelkész, ez utóbbi helyen a német nyelv tanulására szentelte idejét. Elmondá később is többször kedélyesen, mennyi magyarismust követett el kezdetben a német nyelv ellen, így az utolsó kenetet: >letzte Smirung<-nak nevezé. Az új ételt pedig >Zeitung< névvel tisztelte meg.” 1807-ben rövid ideig szentszéki jegyző is volt: „[…]de e hivataláról, a városi élethez szokni nem tudván, csakhamar lemondott.” 1808-ban kocsolai lelkész lett.

1813-ban került életének meghatározó színhelyére, Bonyhádra, az ott eltöltött tíz év jelentős hatással volt későbbi munkásságára. Bonyhádi plébánosként fordította le Horatius ódáit, Ovidius keserveit. A szintén jelentős értékű helytörténeti cikkei és a megyéről készült topográfiai leírásai – részben– fennmaradtak a Tudományos Gyűjteményben. A Perczel családnál házi tanítóskodó Vörösmarty Mihály barátja lett és egyengette a fiatal költő útját. Vörösmarty meghálálta a bele fektetett bizalmat Egyed Antal helytörténeti írásainak közreadásával. Perczel Mór az emlékirataiban feljegyezte Egyedről, hogy „Mint gyermek tanultam meg őt tisztelni. Igen derék hazafi, szelíd természetű főpap.”

Amikor elköltözött Bonyhádról, Vörösmarty versben köszönt el tőle:

„Elhagysz, elhagynak veled a bonyhádi Camoenák,

Kiknél tiszta szivünk mennyei lángra hevűlt.

Hasztalanúl riadoz visszhangja előbbi lakodnak,

Oh Egyed, Árpádnak nem riadozza szavát.

Elhalt az, s szomorú hangon nyög mostan utánad

A magyaros szellem, mely dalaidra kele.

[…]

Fényleni fog neved is Hunnia díszes egén.

[…]

Ezt hiszem én rólad, s karemelve ajánllak az égnek,

És lelkem, noha bús mentedet érzi, örűl.”

(részlet az Egyed Antalhoz című műből, kelt Börzsöny, 1822. március 26.)

1822-ben Egyed Antal paksi lelkész lett, ahol sokat művelte magát és megtanult olaszul, illetve franciául is. Később plébános lett, majd 1829-ben visszakerült Dunaföldvárra, ahol 1832-ben apát lett.

Egyed Antal írói, műfordítói és költői munkássága révén fokozatosan országosan ismertté vált., legtermékenyebb időszaka 1830 és 1840 közé tehető. Költeményeket írt a Szépliteraturai Ajándékba (1825–1826), a Koszorúba (1834, 1837), az Athenaeumba (1838), történeti témájú cikkeket a Tudományos Gyűjteménybe (1823. V. Bonyhád mezőváros rövid leírása, 1824. I. Pécsi püspökmegyének ismertetése, 1828. VI. Nemes Tolnavármegyének topographiai leírása, 1829. II. Paks leírása, 1832. X. Duna-Földvár leírása) című periodikába. Legfőbb művei: Elégiák levelekben (1831), Megváltó (1836), Egyed Antal elégiái 3 kötetben (1848), Kis énekeskönyv (1843–1856 között, hat kiadásban). Munkásságának elismeréseként 1833. november 15-én a Magyar Tudományos Akadémia felvette a levelező tagjai közé.

Irányításával már az elemi iskolában is tanítottak Dunaföldváron latin nyelvet és szintén gondot fordítottak a magyar nyelv oktatására. 1828/1829-ben Egyed egy kérdőívet állított össze – feltehetően Csapó Dániel alispán közreműködésével – a Tolna megyei települések részére. A 22 kérdéses felmérés („tudós hazánkfia által kiadandó statisztika”) kapcsán 8 mezőváros és 54 község jelentése maradt fent a helyi megyei levéltárban. Egyedet a demográfiai és a tulajdonviszonyokat firtató kérdések mellett az is érdekelte, hogy az adott település lakói mire emlékeznek lakóhelyük történetéből, milyen régi omladékok vannak a határban, mi a lakosok kedvenc eledele, milyen a viseletük, melyek a szokásaik, használnak-e orvosságot, vagy hogyan szoktak szórakozni. „Miből áll a lakosok kedves mulatsága, miből korosoké és miből a fiatalságé?” Nem csak számadatokra volt kíváncsi, a helyi lakosok jelleme is foglalkoztatta: „Milyen indulatúak? Szelídek, vagy szilajok, békességesek, vagy pert szeretők, engedékenyek, vagy makatsosok?” Az egy-egy járás leírásának közlése utáni kiadásra tervezett nagy megyei összefoglalója – részben – hirtelen bekövetkezett halála miatt már nem készülhetett el.

Egyed Antal utolsó éveiről az alábbiakat olvashatjuk a Mendlik-féle nekrológban: „Aki csak ismerte a boldogultat, őszintén szerette. Őszinte külseje, fesztelen magatartása, magyar typusa, igen vonzó volt. Közép termetű, egészséges piros arczu, őszfürtü külsejét leginkább ajánlotta vidámsága, melyet késő öregségig megtartott, és munkássága, melyet haláláig fáradhatatlanul folytatott. Mindennap dolgozott; verseit palatáblára irta és örült, ha a napot hasznosan töltötte. Mintha csak érezte volna szomorú kimultát, iparkodott minden perczet fölhasználni.”

Egyed Antalt 1862. augusztus 22–23. közötti éjjelen rablók támadták meg, a homlokán kapott vágás következtében néhány nappal később, 1862. augusztus 27-én hunyt el Dunaföldváron. Sírja a dunaföldvári Belvárosi temetőben található.

Végrendeletében 1000 forintot hagyott a pécsi gyermek-szemináriumnak, ugyanannyit az MTA-nak és a Nemzeti Színháznak, a dunaföldvári plébániáján levő szegény tanulóknak szintén 1000 forintot, a váci siketnémák intézetének 100 forintot juttatott. Értékes könyvekkel teli könyvtárát egy Földváron alapítandó könyvtár létesítésére hagyta. A tudományos akadémia kézirattárában és a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárában is fellelhetőek egyes művei (Elegiája Jeszenszky Miklóshoz, Paks, 1823; levele Horvát Istvánhoz 1835. november 1.).

A Tolna Megyei Levéltár (ma Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) gondozásában 1986-ban jelent meg Cserna Anna és Kaczián János „Egyed Antal összeírása és korrajz Tolna vármegyéről” című tanulmánykötete, amelyben a szerzőpáros Egyed Antal helytörténeti vonatkozású munkáit dolgozta fel.

A költő nevét viseli a Tolna Megyei Honismereti Egyesület és az általuk alapított Egyed Antal-díj is, amelyet először 2004-ben adtak át.

Székesfehérváron 2018. szeptember 29-én avatták fel Egyed Antal emléktábláját az egykori gimnáziumának falán (Oskola utca 7.), a domborművet Nagy Edit szobrászművész készítette.

Források:

adt.hu
Cserna Anna – Kaczián János: Egyed Antal összeírása és korrajz Tolna vármegyéről (Szekszárd, 1986)
Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből.