Pest vármegye alispánja és a forradalom egyik meghatározó alakja: Nyáry Pál (1805-1871)

Nyáregyházán, egy kis lélekszámú településen született református, középbirtokos család legutolsó gyermekeként. Elemi iskoláit Nagykőrösön, középiskolai tanulmányait Debrecenben végezte, majd ezt követően Pesten jogot hallgatott. Az ügyvédi vizsgák letétele után, pályafutását Pest-Pilis-Solt vármegye tisztségviselőjeként kezdte, 1838. június 8-án főjegyzővé, majd 1845. május 6-án helyettes alispánná nevezték ki. Tevékenyen részt vállalt a pesti Nemzeti Színház megalapításában, rövid ideig annak igazgatói pozícióját is betöltötte. A politika valódi vérkeringésébe 1845-től kezdődően kapcsolódott be, amikor is beválasztották a Pest vármegyei követutasítást készítő Bizottmányba. Ebben a minőségben pedig fontos szerepet játszott Kossuth Lajos 1847-es megyei követté választásában.

Nyáry Pál portréja

A forradalom kirobbanásakor az események hatására Klauzál Gáborral összefogva a Petőfi köré gyűlt márciusi ifjak élére álltak. Mindvégig igyekezett a néphangulatot mérsékelni, a forradalom vértelensége talán ennek is köszönhető, egyúttal a radikális fiatalokat megpróbálta a Pozsonyban ülésező utolsó rendi országgyűlés liberális reformellenzéke mögé felsorakoztatni. Végül azt is sikerült kieszközölnie erőteljes fellépésének köszönhetően, hogy a Helytartótanács a bírósági ítélet nélkül fogva tartott Táncsics Mihályt szabadon engedje. Neve felmerült a Batthyány-kormány lehetséges tagjai között, de végül csak a belügyi államtitkárságot ajánlották fel számára, amelyet visszautasított. Mindazonáltal később megválasztották a főváros rendjére ügyelő Középponti Bizottmány tagjának és a Pest Megyei Rendre Ügyelő Bizottmány elnökének, valamint május 8-án Pest-Pilis-Solt vármegye első alispánjának. Rövidesen az első népképviseleti országgyűlésen a megye ráckevei követének választották meg, ahol a radikális ellenzék markáns képviselője és a Batthyány-kormány egyik legelszántabb bírálója volt. Felszólalásaiban rendre a magyar honvédelem megerősítését szorgalmazta. Amikor Kossuth Lajos híres beszédét elmondta, s kérte a nemzetet 200 ezer katona és 42 millió forint megajánlására Nyáry Pál volt az első, aki szólásra emelkedett, és őt követve a ház közfelkiáltással fogadta el Kossuth javaslatát („Megadjuk!“, 1848. júl. 11-én).

A Batthyány-kormány lemondása után az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) tagja, Kossuth távollétében elnöke volt. Az OHB tagjaként polgári közigazgatási és hadsereg-szervezési kérdések tartoztak hozzá, befolyása azonban nemcsak formális volt, jóllehet a döntő kérdéseket Kossuth hozta meg. Idővel fokozatosan eltávolodott a Kossuth által képviselt politikától, a Debrecenbe költözött országgyűlésen már a Békepárt egyik vezérszónokaként tevékenykedett. 1849. április 13-án amellett érvelt, hogy a függetlenség kikiáltásával és a Habsburg ház trónfosztással várjanak addig, amíg az egész ország nem lesz a magyar hadsereg kezén. Nyáry Pál kitartott a kormány mellett a világosi fegyverletételig, és nem hagyta el az országot sem. Az aradi hadbíróság 1851. október 7-én előbb kötél általi halálra ítélte, amelyet kegyelemből 20 évi várfogságra változtattak. A bécsi josephstadti várbörtön foglya volt 1856-os szabadulásig. Amnesztiában részesült, kiszabadulása után néhány évig visszavonultan élt saját birtokain, majd 1860-ban az újjáalakuló Pest-Pilis-Solt vármegye alispánjává választották. Az 1861-ben összeülő országgyűlésen a Teleki László vezette Határozati Párt egyik meghatározó alakja volt. Bekapcsolódott a kiegyezést előkészítő munkálatokba, nem ellenezte a megállapodást a Habsburgokkal, de ragaszkodott a 48-as törvényekhez, ebben nem kívánt kompromisszumot kötni.

Nyáry Pál aláírás

A kiegyezés eredményeivel elégedetlen volt, a megállapodás megszületése után fokozatosan visszavonult a politikai közélettől, elszántan ragaszkodott elveihez, minek következtében súlyos anyagi körülmények közé került, végül teljesen eladósodott. Magánéletéről keveset tudunk, házasságot soha nem kötött, gyermekei nem születtek, élettársa az 1840-es évektől a híres opera-énekesnő Schodelné Klein Rozália volt. 1871. április 21-én Pesten öngyilkosságot követett el, búcsúlevelét a zsebében hagyva. Egyik legközelibb barátja Jókai Mór a következő szavakkal búcsúzott el tőle: „Bírálni e lesújtó tettet nincsen erőm; vigaszt mondani nincsen szavam; csak a veszteség nagyságát, súlyát tudom érezni. Erről sem beszélek sokat; mindenki érzi azt velem együtt, érzi az egész haza. Isten adjon gyógyszert e fájdalom ellen mi szegény hazánknak.”

Felhasznált források:

Hermann Róbert: Szószék és csatatér: politikusi naplók és visszaemlékezések 1848-1849. Budapest, 2000.

Jókai Mór: Életem legszomorúbb napjai (Naplótöredékek). Marosvásárhely, 1998.

Pálmány Béla: Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Magyar Országgyűlés, Budapest, 2002.

Kiss Anita (szerk.): Pest Megye Évszázadai - Hivataltörténeti áttekintés. Budapest, 2016.

Készítette: Pálfi Ádám