Veszprém megye kincsestára 14. – Az opálos Balaton nyomában, avagy hány kiló zsírt ért egy regény kézirata 1946-ban?

A levelezésben érintett három, talán a megérdemeltnél kevésbé közismert személy munkásságának, művészetének középpontjában a Balaton állt. A levélváltók Váth János író és Zákonyi Ferenc író, Balaton-kutató, a harmadik érintett szereplő pedig Mészöly Géza festőművész. Először ismerjük meg őket.

Váth János Balatonkenesén született 1887. március 3-án. A veszprémi piarista gimnázium elvégzése után Csurgón szerzett tanítói oklevelet 1908-ban. Ezt követően a Balatonakarattyához tartozó Világospusztán (ma Balatonvilágos), Láziban, Vörsön, Vindornyalakon és Vináron tanított, majd 1919-től 1935-ig Balatonalmádiban volt igazgató-tanító, végül nyugdíjazásáig, 1939-ig tanfelügyelő. Első kötete Balatoni levegőben címmel jelent meg 1911-ben, országos hírnevét az 1916-ban kiadott A nádi farkas című regényével alapozta meg. Ötvenhárom könyve, mintegy ezer elbeszélése és publikációja közül több külföldön is megjelent, válogatott műveit 1929–1932 között a Balatoni Szövetség adta ki tíz kötetben. Jelentős sorozatszerkesztői, irodalomtörténeti és pedagógiai munkássága is. Balatonalmádi otthona a vidéki írók egyik szellemi műhelyévé vált.
Nyugdíjas éveit az irodalomnak szentelte, ezidőben néhány korábbi művét is újra megjelentették. Rövidesen azonban – dacára annak, hogy külföldön műveire újra felfigyeltek – hazai publikációs lehetőségei erősen beszűkültek. A háború után sorra szűntek meg azok a lapok, amelyek korábban mindig előszeretettel közölték írásait, sőt munkatársul is meghívták. Ebből az emberileg és művészileg is nehéz időszakból származik a most közölt levelezés.
Az új államrend még ennél is kedvezőtlenebb változásokat hozott számára: balatonalmádi családi házukat 1950-ben tanácsi rendeltetésűvé minősítették, s előbb az emeletre költöztettek be egy idegen családot, majd felesége halála után a földszintre is. Váth János részére mindössze 28 négyzetméternyit hagytak meg a lakásból, egy szobát és a verandát konyha nélkül. Élete utolsó szakaszát életműve rendezésével, vers- és tanulmányírással töltötte. 1962. április 6-án hunyt el, végső nyugvóhelye a káptalanfüredi temető kápolnájának családi kriptája.

Zákonyi Ferenc 1919. augusztus 28-án született a Baranya megyei Romonyán, ahonnan családja két évvel később Siófokra költözött. A középiskolát Pécsett végezte, két doktorátusát – 1936-ban jogból, 1937-ben államtudományi ismeretekből – is a pécsi egyetemen szerezte meg. 1937-ben Balatonszabadiban lett segédjegyző, ezt követően 1939-ben Mezőkomáromban, majd 1943-ban Berhidán főjegyzőnek nevezték ki.  A háború után a siófokiak hazahívták és megkérték, hogy álljon az újjászervezésre váró helyi közigazgatás élére. A főjegyzői posztot 1945–1951 között töltötte be a településen. Ez idő alatt szervezte Siófok kulturális és sport életét is, 1946-ban idegenforgalmi prospektust adott ki, 1947-ben létrehozta a településen az ország első idegenforgalmi hivatalát, megjelentette a Siófoki Füzetek című kiadványsorozatot. Már egyetemista korában elkötelezte magát a néptánckutatás és -oktatás mellett, szervezője volt a siófoki cserkészcsapatnak, rendszeres előadója a KALOT-nak. Siófoki főjegyzőként a kultúra számos képviselőjével tartott kapcsolatot, így Váth János íróval is. 1946-ban Zákonyi kezdeményezésére indult meg a Balatoni Népfőiskola, amely 1949-ig működött. Javaslatára egyesítették (az 1939-ben nagyközséggé szervezett) Balatonújhelyt Siófokkal, s csatolták el a községet 1950-ben Veszprém megyétől Somogy megyéhez. 1951-ben az államhatalom eltávolította a község éléről, s a balatonfüredi majd veszprémi székhelyű Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője lett 1970-es nyugdíjba vonulásáig. Több tucat útikalauzt írt és szerkesztett, várak, műemlékek helyreállítását szervezte, s helytörténeti műveket is írt, melyek közül legjelentősebb a Balatonfüred történetével foglalkozó kötete. 1991. május 29-én, Balatonfüreden hunyt el, a balatonarácsi régitemetőben nyugszik.

Mészöly Géza (Sárbogárd, 1844. május 18. – Jobbágyi, 1887. november 11.) előbb jogot tanult, majd ösztöndíjjal 1868–1872 között a bécsi akadémián festészetet. Az 1870-es években főként Münchenben és Budapesten dolgozott, de Párizsban is élt. Ott festett képei közül nem egy Amerikába került, közülük feltehetően többet nem Mészöly festményeként, hanem valamely, a barbizoni iskolához tartozó művész képeként adtak el. Tájképfestőként tartották számon, kedvelt témája volt a Balaton. A barbizoniakéhoz hasonló, kifinomult technikája miatt a „magyar Corot”-ként is emlegették. Művészetét már életében elismerték: több díjat nyert képeivel, festményei arisztokraták gyűjteményeibe kerültek, Balatoni táj című, díjnyertes alkotását pedig maga a király vásárolta meg 1883-ban. A beteges, gyenge fizikumú festő 1887. november 11-én tüdőbajban halt meg. Sírja a Kerepesi úti temetőben van.

Hat megsárgult levél – ennyi maradt fenn Siófok nagyközség 1946. évi iktatott irataiban Váth János író és Zákonyi Ferenc főjegyző levelezéséből, mely dokumentumok a Váth „Opálos Balatonként” emlegetett, Az opálos Balaton nyomában című kéziratának kiadásával kapcsolatban keletkeztek. Személyes hangvételű iratok ezek, amelyek ugyanakkor jól jellemzik a vidéki Magyarország második világháború utáni könyvkiadásának helyzetét, kulturális viszonyait, a periférián élő és alkotó irodalmárok egzisztenciális gondjait is.
A levelezés elején a beteg feleségéhez kötött, házából kimozdulni nem tudó író felajánlja kiadásra a Mészöly Géza festőművészről írott életrajzi regényét, amelynek honoráriumaként alapvető élelmiszereket (zsírt, olajat, szalonnát, esetleg egy kis lisztet, babot, mákot stb.) kér. A továbbiakból kiderül, hogy Zákonyi, aki a Siófoki Füzetek című kiadványsorozatban szeretné megjelentetni a művet, igyekszik eleget tenni a kérésnek, de tízhónapnyi huzavona után (főispánnál, járási főjegyzőnél „kilincsel” az ügyben) végül 17 kiló zsírt tud felajánlani az írónak. Ám ennek a címzetthez juttatása is akadályokba ütközik. A főjegyző eleinte azt tervezte, hogy Siófokról hajón küldi át Füredre (onnan pedig az író vigye el, ahogy tudja) a zsírt a Váth által előre elküldött bödönben, de a hajóforgalom sem kedvez nekik, ezért Zákonyi további türelmet kér, s felajánlja, hogy maga juttatja célba Váth János írói honoráriumát.

Hogy végül odaért-e Váthékhoz – s ha igen, hogyan – a várva várt bödön, a levelezésből nem derül ki. Ahogyan az sem, megjelent-e a Siófoki Füzetekben a fiatalon elhunyt, kortársai által is nagyra becsült tájképfestő életregénye. Az utóbbi kérdésre az irodalomjegyzékben jelzett írásaikban Ács Annától és Ötvös Zoltántól kapjuk meg a választ: a mű nem került sem forrásközlésre, sem kritikai értékelésre. 

A közleményben Mészöly Géza: A Balaton öble az akarattyai partokkal című, 1885-ben készült festménye látható, amely a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona.

Irodalomjegyzék:

Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon, Váth János: https://www.ekmk.hu/lexikon/talalatok3.php?beture=V%C3%81TH%20J%C3%A1nos
Ács Anna: Balatonalmádi, a vidéki irodalom egyik központja Váth János író, szerkesztői működése idején 1919–1962. In: Balatonalmádi–Vörösberény története. Balatonalmádi, 1995.
Tóth-Bencze Tamás Zákonyi Ferenc, a Balaton művelődéstörténésze. In: Füredi história, IX. évfolyam 2. szám, 2009. augusztus. http://www.historia-bfured.hu/files/FH_022.pdf
Ötvös Zoltán: „Balaton öble az akarattyai partokkal, 1885” Mészöly Géza neohollandi löszrealizmusa. DLA értekezés. Magyar Képzőművészeti Egyetem. Doktori Iskola. 2010 http://www.mke.hu/sites/default/files/attachment/ertekezes_otvosz.pdf