A „kínzásokba halt is bele ember”.

A „kínzásokba halt is bele ember”. Máté László története.

Szerző: Kis József

A Rákosi- és a Kádár-korszak idején több ávéhással, illetve politikai nyomozóval szemben felmerült a gyilkosság, az „eljárás” vont személyek agyonverésének, vagy súlyos bántalmazásának a gyanúja. Ezen eseteket azonban túlnyomó többségben egyáltalán nem dokumentálták, így jórészük megmaradt a szóbeszéd, az emlékezet szintjén, s a bűnt nem követte büntetés. A felelősségre vonást egy borsodi államvédelmi tiszt is elkerülte annak ellenére, hogy egyes adatok szerint mind a Rákosi-rendszer idején, mind az 1956-os forradalom leverése után is vér tapadt a kezéhez.

Máté László eredeti foglalkozása bányász volt, de már 17 évesen, 1945. június 15-én a rendőrséghez, s mindjárt annak politikai osztályához került. Nem tudni, pontosan mikor, de még 1945-ben belépett a kommunista pártba, amelynek elszánt híve lett. Kezdetben Esztergomban, 1946-tól Sajószentpéteren látott el szolgálatot. 1947-ben vették át az ÁVO-hoz. 1948-ban Miskolcon dolgozott, majd 1949-1950-ben főhadnagyi rendfokozatban a szikszói rendőrkapitányság vezetője volt. 1950-ben ismét megváltozott szolgálati helye, ekkor a borsodi megyeszékhelyre helyezték vissza.[1]

Máté László államvédelmi működése iratok hiányában nem kellően ismert, társai azonban úgy vélekedtek róla, hogy „igen keményen harcolt az ellenség ellen”.[2] Ezen „harc” a letartóztatottak számára kíméletlen brutalitást jelentett. Máté ugyanis bizonyosan azok közé tartozott, akik igen erőszakos módon léptek fel a gyanúsítottakkal, letartóztatottakkal szemben. Bár Szikszón mindössze egy évig szolgált, a település lakosaiban mély nyomot hagyott, úgy emlékeztek rá, mint aki „sok keserűséget és könnyet hozott Szikszó község és környéke lakosságának.”[3]

Irat jelzete: MNL BAZML XXXV. 1. 2/31. ő. e.

Máté László szikszói tevékenységéről 1957 nyarán vettek fel jegyzőkönyvet, amely során a község kommunista vezetőit, így H. Nagy Lajos tanácselnököt, Krokavecz István tanácselnök-helyettest, Bucskó Mihályt járási tanácselnököt, Malák István párttitkárt és Verebélyi Tamás rendőrkapitányt hallgatták meg. Elmondásuk szerint „Szikszón igen sok emberben mély gyűlölet” élt még évekkel az események után is Mátéval szemben és „ez a gyűlölet feltehető, hogy bizonyos mértékig jogos. Máté elvtárs évekkel ezelőtt Szikszón teljesített szolgálatot, mint államvédelmi tiszt és ebben az időben igen súlyos törvénytelenségeket követett el. Módszereinek több ártatlan ember is áldozatul esett. Elmondták azt, hogy a Máthé által végzett kínzásokba halt is bele ember. Olyan dolgot megemlítettek, hogy Máthé Szikszón felbérelt valakit, hogy horog, illetve nyilaskereszteket meszeljen, ami után emberek tömegét tartóztatta le és verte meg igen súlyosan. Tudnak emberről, akinek az állkapcsát törte el, aki utána hónapokig feküdt a debreceni kórházban. Volt, akinek rajzszöget szurkált a körme alá, akinek szálanként húzgálta ki a bajuszát. Elmondták, hogy Máthéról nagyon sokan úgy nyilatkoznak, hogy egy szadista, rosszindulatú ember.”[4]

A község párt-, tanácsi és rendőrvezetői a fentieket egy, a pártapparátus által foganatosított vizsgálat során mondták el, amelynél Máté tevékenysége csupán egy mellékszál volt, mégis fontos alapinformációkat, ritkán megörökített, többségében államilag elhallgatott tényeket örökítettek meg az utókornak. Sajnos az „elvtársak” által közölt esetek egy részéről többet nem lehet tudni, így azt sem, hogy kit kínzott Máté László szó szerint halálra, vagy hogy kinek szúrt rajzszöget a körme alá. Mindössze két áldozata azonosítható, s ez is egy szikszói '56-os per iratai segítségével. Egyikük, Lengyel István „kulák” volt, akivel szemben „közellátási bűncselekmény” miatt jártak el. Lengyelt két alkalommal is bántalmazta Máté, s ő volt az, akinek kitépte a bajuszát, majd a kezébe adta azzal, hogy vigye haza (más adat szerint azzal, hogy nyelje le[5]). Lengyel a második bántalmazására mintegy hét évvel később így emlékezett vissza: „Másnap behívattak a rendőrségre. Máté hátulról egyszerűen leütött. Úgyhogy összeestem és azt sem tudom, hogy tértem észhez. Amikor észre tértem, szidalmaztak, majd lezártak a pincébe.”[6]

Az ávéhás főhadnagy másik ismert áldozata, a szintén szikszói Roskó Albert ellen „izgatás” miatt indítottak eljárást. Ő volt az, akinek eltörte az állkapcsát, majd még a gyógykezeltetést is megtagadta tőle.[7] Az esetről Roskó a következőként számolt be: „1949-ben feleségem valami viccet mondott az egyik szomszédban, akkor be lettem hivatva a rendőrségre és akkor Máté László engem ott megvert. Egyszerűen leütött, úgy, hogy a szemem is elkáprázott és nem tudtam, hogy mi van velem, kétoldali állcsont törésem volt, három hónapig voltam a debreceni klinikán kezelésen, feljelentést nem tudtam ellene tenni, mert nem fogadták el”.[8]

Máté brutalitásáról, szadizmusáról több információt érdemben nem árulnak el az iratok, története azonban a későbbiek folyamán is figyelemre méltó. A főhadnagy 1951-től 1953-ig a Komárom megyei ÁVH-n szolgált, s itt a vizsgálati alosztály helyettes vezetője lett, majd pályája megroppant. Későbbi elmondása szerint „egy ügy felszámolása volt és a vezetőség azt mondta egyes tárgyakra[9], mely őrizetes tulajdona volt, adják ki az elvtársaknak használatra.”[10] Nos, ezen „használat” miatt 1953. augusztus 1-jén társadalmi tulajdont károsító sikkasztás és szolgálati hatalommal való visszaélés bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezték, majd a Budapesti Hadbíróság két év börtönre és lefokozásra ítélte. Minthogy büntetése az 1953. évi közkegyelem alá esett, mentesült a szabadságvesztés letöltése és a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól.[11]

Az ÁVH-tól azonban távozni kellett. Leszerelése után a borsodi megyei vegyiműveknél, más adatok szerint a kazincbarcikai erőműnél helyezkedett el rendészeti vezetőként. Az 1956-os forradalom napjaiban azonban ismét letartóztatásba került, az októberi viharos napokban ugyanis napvilágra kerültek korábbi kegyetlenkedései. A már említett két egykori szikszói áldozata, Lengyel István és Roskó Albert bejelentése alapján 1956. november 1-jén Horváth Józsefnek, a szikszói munkástanács elnökhelyettesének kezdeményezésére vették őrizetbe Kazincbarcikán. A volt államvédelmi tisztet először a miskolci Bocskai laktanyába szállították, ott azonban nem fogadták be kísérő átirat – feljelentés – hiányára hivatkozva. Ennek pótlása céljából ezért Mátét Szikszóra szállították, ahol a községi tanács épületében a munkástanács vett fel jegyzőkönyvet vele szemben. A rossz emlékeket ébresztő tiszt érkezésének híre gyorsan elterjedt a községben, a tanácsháza előtt hamar 2-300 fős tömeg verődött össze. A helybeliek közül többen kővel dobálták meg az épület ablakait. A Máté elleni feljelentés elkészülése után az immár megbilincselt volt ÁVH-s tisztet lekísérték a tanácsháza előtt álló gépkocsihoz. Útközben a tömeg megkísérelte bántalmazni a volt államvédelmist, sőt még az őt szállító autót is fel akarták borítani, de a polgári őrök sorfalat állva megakadályozták a kis híján lincselésbe torkolló támadást.[12] Máté így épségben jutott el Miskolcra, ahol a megyei börtönbe zárták. Fogsága alatt letartóztatott ÁVH-s társai későbbi elmondása szerint „kommunistához méltóan viselkedett. Az elvtársakat biztatta, lelket öntött beléjük, harcosan viselkedett”.[13] Őrizete alig pár napig tartott, a szovjet intervenciót követően, november 5-én szabadult.[14]

Máté László ezután ismét aktivizálta magát, már november 6-7-én fegyvert kért, hogy részt vegyen a „rend helyreállításában”.[15] Hamarosan tagja lett a karhatalomnak, amelyben mint a felderítő csoport vezetője járt el az „ellenforradalmárokkal” szemben. 1957. március 23-ától ismét a rendőrség kötelékébe került századosi rendfokozattal, s a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitányság III/1. osztályán fővizsgálói beosztást kapott.[16] Emellett a főkapitányság I. alapszervezetének párttitkára lett.[17]

1957-ben ő maga is eljárt az ’56-os ügyekben. Bár az egykori iratok alapján ténylegesen megállapítani nem lehet, hogy az ’50-es években rá jellemző szadista magatartását ekkor is folytatta volna, egyes adatok alapján feltételezhető az. Így neve felmerült a szentistvánbaksai „ellenforradalmárok” perében. Kádas Károly vádlott a bíróság előtt nevezte meg Máté századost, mint aki fenyegetéssel kényszerítette, hogy önmaga ellen tegyen terhelő vallomást. Kádas elmondása szerint Máté a kihallgatás során azt kiabálva fenyegette meg, hogy „minden fasisztát eltiprunk”.[18] Kádas vádlott-társa, Hornyik István is kényszerre hivatkozott a bíróság előtt, esetében azonban más jogosan felmerül a fizikai kényszer lehetősége: „Mielőtt nyomozati vallomásomat megtettem volna, behívattak a tanácsházára és ott a rendőrök jó félórát foglalkoztak velem és én akkor azt mondottam magamban, mondok mindent, amit akarnak.”[19]

A rendelkezésre álló adatok alapján jogosan feltételezhető, hogy Máté László személyesen kívánta megbosszulni 1956-os meghurcoltatását, ezért bár sértettként összeférhetetlenség esete állt fenn, maga és közvetlenül munkatársai vették át a szikszói „ellenforradalmárok” ügyének nyomozását. Máté a szikszói járási rendőrkapitányság által lefolytatott vizsgálati jegyzőkönyveket egyszerűen bekérette, ténylegesen eljárni azonban már nem tudott, miután a pártbizottság megneszelte tervét és kérdőre vonta. Máté a pártbizottsági kivizsgálás során maga is beszélt arról, hogy törvénytelenségek elkövetésével vádolják: „Ünnepélyesen kijelentette előttünk, hogy ilyesmit sem a múltban, sem most nem követett és nem követ el.”[20]

Egyes adatok szerint Máté ekkor sem mondott igazat, feltételezhető, hogy köze volt egykori letartóztatója, Horváth József volt szikszói munkástanácsi elnökhelyettes halálához. Bár hivatalosan Horváth 1957. február 10-én[21] Miskolcon lett öngyilkos, akasztotta fel magát, családjától származó információk szerint előtte négy nappal, február 6-án a miskolci Tiszai pályaudvaron lévő Restiben látták utoljára, majd később egy ember Máté László kíséretében látta megbilincselve. A volt szikszói munkástanácsi elnökhelyettest családja információi szerint a rendőrségre kísérték, ahol annyira brutálisan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe, hulláját pedig utóbb a Csanyik-völgyben akasztották fel.[22] A történet korabeli iratokkal sajnos nem igazolható.

Máté László politikai rendőri tevékenységével mindenesetre felettesei még hosszú évekig meg voltak elégedve. „Munkáját az utóbbi időkig megfelelően végezte, ezért több esetben jutalomban részesült.”[23] – olvasható egy 1966-os jelentésben. A ’60-as évek enyhítései, a Rákosi-rendszer bűneinek nyilvános elítélése azonban nem volt az ő ínyére sem, ezért lassan, de eltávolodott a hivatalos kommunista irányvonaltól, s a revizionistának tartott kádári helyett sok más „elvtársával” együtt a kínai keményvonalas, szektáns kommunista irányvonal mellett tört lándzsát. Mindez odáig vezetett, hogy 1964-ben levelet is írt az immár ellenségesnek kikiáltott kínai nagykövetséghez, de nyíltan is vállalta dogmatikus, rákosista, sztálinista nézeteit. Mindezek miatt 1965 márciusában a főkapitányság pártbizottságának végrehajtó bizottsága foglalkozott magatartásával. Máté még ekkor is „hangot adott annak, hogy más megítéléssel van a volt vezetők – Sztálin, Rákosi – tevékenységéről, mint azt az MSZMP KB határozata leszögezi. Az itt elhangzott bírálatok után sem ismerte el magatartásának helytelenségét.”[24] Ez végül rendőri pályafutásának végét is eredményezte. A belügyminiszter 1966. június 1-i hatállyal leszerelte és átadta a „polgári életbe”. Életéről ezt követően keveset tudunk, annyi bizonyos, hogy az egyik borsodi nagyüzemnél helyezkedett el.