„Ez a bátyja annak a gazembernek, aki Pestet összelőtette”
Hentzi 1849-ben életének 64. évében járt, vezérőrnagyi rangot viselt, és mérnökkari képzettségének köszönhetően néhány hónap alatt képes volt az elavult védművekkel rendelkező budai várat egy hosszabb ostromnak ellenállni képes erősséggé változtatni.
Heinrich Hentzi vezérőrnagy (1785–1849)
Görgei a vár körülzárásakor, május 4-én megadásra szólította fel a várparancsnokot. Külön felhívta arra a figyelmét, ha ennek nem tenne eleget és fegyveresen állna ellen, a Lánchidat és Pestet akkor is kímélje – ellenkező esetben az egész várőrséget kardélre fogja hányatni. Hentzi azonnali válaszában a megadás lehetőségét elutasította és kilátásba helyezte, hogy amennyiben az ostrommal nem hagynak fel, pár nap múlva lövetni fogja Pestet. A Duna pesti oldaláról ugyan semmilyen támadás nem érte a várat, ennek ellenére Hentzi az ostrom során szinte mindvégig ágyúztatta az ikerfőváros keleti felét, amelynek következtében az Al-Dunasor palotái nagyrészt megsemmisültek. Tette katonai indokkal nem volt igazolható, legfőbb célja a félelemkeltés és a bosszú lehetett.
Hirdetmény Pest ágyúzásáról
MNL OL, 1848/1849-i minisztériumi levéltár, Nyomtatványok (H 148), 1849. május 14.
Pest bombázása, 1849 (Rohm Alajos színezett litográfiája)
Forrás: Wikipedia
Hentzi az ostrom utolsó szakaszában, katonáit vezetve súlyosan megsebesült, amelynek következtében hamarosan elhunyt, így a közvetlen felelősségre vonást elkerülte.
Metszet Hentzi haláláról
A szabadságharc alatt elvárás volt a Magyarországon tartózkodó valamennyi aktív tiszttel szemben, hogy letegye az esküt a magyar alkotmányra, ellenkező esetben letartóztathatták, vagy kiutasíthatták az országból. A tavaszi hadjárat lezárása és Buda felszabadítása után egy viszonylagosan nyugodtabb időszakban sor került az országban élő nyugalmazott, volt császári-királyi tisztek ellenőrzésére is. Aki közülük nem volt hajlandó hűségesküt tenni, annak nyilatkoznia kellett, miszerint Magyarország és a magyar kormány ellen soha nem fog szolgálni, és ennek fejében megkaphatta külföldre szóló útlevelét. Volt olyan katonatiszt is, aki még a megélhetését biztosító nyugdíjáról is hajlandó lett volna lemondani, mint például a pozsonyi születésű, Budán lakó Geörch János nyugalmazott őrnagy, csak hogy egyszerű polgárként az országban maradhasson, de kérelmét elutasították.
Szentiványi Károly, erdélyi teljhatalmú országos biztos 1849 júniusának végén jelentette a Hadügyminisztériumnak, miszerint a volt budai várparancsnoknak, Heinrich Hentzinek századosi rangban nyugdíjazott testvére, Ludwig Hentzi Tordán él és mint ilyenre, rá is vonatkozik a hűségeskü letételének kötelezettsége. A szabadságharc idején már 71 éves férfi évtizedekkel korábban kilépett az aktív szolgálatból, az osztrák császárság katonai almanachja 1807-ben említette utoljára, mint a 2. huszárezred kapitányát. Elképzelhető, hogy nyugállományba vonulása összefüggésben állt a házasságkötésével. Felesége magyar volt: Osztrovich József hadnagy leányát vette el, és Tordán letelepedve Orbán Balázst idézve „testestől-lelkestől derék magyar emberré vált.”
Szentiványi Károly levele a Hadügyminisztériumhoz
MNL OL, 1848/1849-i minisztériumi levéltár, Hadügyminisztérium, Általános iratok (H 75), Iktatatlan iratok, 1849. augusztus 3.
Ludwig Hentzit 1848 novemberében Torda térparancsnokának nevezték ki, és a magyar seregek elvonulása után is helyben maradva nagy szerepe volt abban, hogy a város nem lett a pusztulás martaléka. Megfelelő katonai erő hiányában a román felkelőket ígéretek, időhúzás, ijesztgetés mellett személyes bátor fellépésével tartotta távol. Előfordult, hogy egy fosztogatásra készülő csapatot tiszti egyenruhában, lóra ülve, korbácsot használva kergetett ki a városból. Ismét Orbán Balázs szavaival élve: „…még most is áldva említik, mint Torda egyik legnagyobb jótevőjét.”
A fővárosi gyászos eseményeket követően azonban jelentősen megváltozott helyzete, mi több, tarthatatlan lett. Kolozsváron hangzott el vele kapcsolatban a címben már idézett felkiáltás, azzal a felszólítással kiegészítve, hogy az öccse gaztette miatt őt is agyon kellene ütni.
Szentiványi Károly erdélyi főkormánybiztos báró Egloffstein Albert alezredestől, az új tordai térparancsnoktól kért felvilágosítást Ludwig Hentzivel kapcsolatban. Ennek során kiderült, hogy nyugdíjat nem kap, földbirtokaiból él, amelyeket felesége jogán szerzett. „Sok évek során mint csendes polgár folytatta életét, valamint béke idején, úgy ezen háborús időben is minden politikai pártoskodás nélkül, sőt Torda városát az oláhok felprédálásától az ő közbenjárása által megmentette.”
Ludwig Hentzi saját kezű német nyelvű leveléből megtudhatjuk, hogy addig még senki nem szólította fel a hűségeskü letételére, pedig ezt ő korábban szíves örömest megtette volna – a budai ostrom során történtek miatt azonban ekkor már csak becsülete kockáztatásával tehette volna meg. Mivel jelenlegi lakhelyén a közgúny tárgya, ami ellen semmilyen hatalom nem védheti meg, ezért útlevelet kért Bukovinán át Bernbe.
Ludwig Hentzi saját kezű nyilatkozata
Jelzet: MNL OL, 1848/1849-i minisztériumi levéltár, Hadügyminisztérium, Általános iratok (H 75), Iktatatlan iratok, 1849. augusztus 3.
Bár a családról az adott korban tévesen az terjedt el, hogy magyar eredetű – Görgei is hivatkozott Heinrich Hentzi magyarságára a budai vár átadásával kapcsolatos felhívásában – ennek mindössze annyi volt a valóságalapja, hogy a várparancsnok tényleg Debrecenben született, ahol katonatiszt apja éppen akkor állomásozott. Eredetileg Svájcból származtak – ezért is akart 1849-ben ide visszatérni Ludwig Hentzi –, de egyik rokonukat a 18. század közepén alkotmányellenes összeesküvés miatt kivégezték, és a család ezért kénytelen volt elhagyni az országot.
A Hadügyminisztérium Ludwig Hentzi kérelmének elbírálását az erdélyi főparancsnok, Bem tábornok hatáskörébe utalta, aki viszont az akkori bonyolult katonai helyzetben nem támogatta azt. Mire az ügy augusztus elejére ebbe a fázisba került, a szabadságharc már gyakorlatilag a végnapjait élte. Egészen valószínűtlen, hogy ilyen válságos viszonyok között, a segesvári csata után három nappal és Nagyszeben rövid ideig való visszafoglalása előtt szintén három nappal Bemnek augusztus 3-án, Medgyesen volt ideje egyáltalán ilyen adminisztratív kérdések elintézésével foglalkozni.
De Ludwig Hentzi két nappal későbbi, 1849. augusztus 5-én, Tordán bekövetkezett halála amúgy is okafogyottá tette az ügyet.
Új hozzászólás