Solymáron járt Georgius Agricola: Vom Bergwerck… című kötete

A könyv bemutatójára 2017. április 26-án került sor, közvetlenül A németek története Magyarországon IV. – Az állami betelepítések a 18. században^[1] című előadás előtt. Maga a bemutató a sorozat egy korábbi korszakához, A németek története Magyarországon II. az Árpád-kortól a török kor végéig^[2] témaköréhez igyekezett csatlakozni. Az eseményeket (az első előadás kivételével) a regionális jellegű Pilis Televízió is figyelemmel kíséri, így a könyv bemutatásáról is tudósítást készített. A bemutató része volt a 460 éves könyv történetének bemutatása, szerzőjének jellemzése, a metszetek forrásértékének szemléltetése.

Georgius Agricola, eredeti nevén Georg Bauer 1494. március 24-én született a Zwickauhoz közeli Glachauban. Chemnitzben, Lipcsében is tanult, orvosi képzettséget is szerzett, több helyen iskolaigazgatóként működött. A kor szelleméhez híven, tanulmányai végeztével latinosította nevét. Megjárta Itáliát, majd visszatért a német nyelvterületre, először St. Joachimsthalba (ma Jáchmyov), később Chemnitzbe. Előbbi helyen patikusként, utóbbiban polgármesterként is tevékenykedett. Kétszer nősült, két fia és négy lánya született. Aktív tudományos életet élt, köztiszteletben álló személy volt 1555. november 21-i haláláig.

Tudományos művei sokrétűek. Sokan az ásványtan, a mértéktan (metrológia) megalapítójának tartják, amiért összefoglalta az ókori tudósok eredményeit. Orvosi munkáját a pestisről írta, ebben javaslatot tett egy olyan épület létesítésére, amelynek elrendezését a mai kórházak ősének kell tekintenünk. Az anyagtan azonban mindig közel állt személyiségéhez, ezért érdeklődése a bányászat felé fordult. Ezen érdeklődéséből született a „De re metallica” című munkája is, amely 200 éven keresztül bányászati alapműnek számított.

Könyve több éves munka eredménye volt. A fiatal Georgius még a chemnitzi tanulmányai során kezdett el foglalkozni a bányászattal, majd a St. Joachimsthalban töltött évei alatt szerzett beható ismereteket a bányászattal kapcsolatban. Valószínűleg már ekkor belátta, de 1528 után tudatosan készült arra, hogy hiánypótló összefoglalót alkosson az ipar rejtelmeiről. 1533-ban Johann Friedrich, Sachsen főhercege, 1543-ban Moritz szász választófejedelem számol be arról, hogy támogatják Agricola nagyszabású munkáját. Utóbbi privilégiumokkal is segítette a szerzőt. Pontosan nem tudni mikor, de 1550 végére elkészült a mű, amelyhez a következő három évben Hans Rudolf Manuel Deutsch és Zacharias Speckling készítettek ábrákat. 1553 márciusában érkezett a kézirat nyomtatásra Bázelbe. 1555 elején August szász választófejedelem levélben kérte Agricolát, hogy művét fordítsa le német nyelvre, de a mester már nem tudott erre válaszolni. A könyv végül 1556 márciusában jelent meg a híres Forben és Bischoff bázeli nyomdájában és ősszel kezdődött meg a „terjesztése.” Egy évvel később pedig a fordítás is elkészült, az eredetihez (amelynek jelentése: A fémek dolgáról) képest a Vom Bergwerck (A bányászatról) címet kapta.

A most bemutatott könyv is az 1557-es kiadás egyike, több egyedi különlegességgel. A művet a 16. század végéig többször kiadták, szójegyzeteit frissítették. Száz év alatt nyolc kiadást ért meg és 12 nyelvre fordították le, még Kínába is eljutott. Magyar nyelven 1929-ben kezdtek neki a fordításnak, de a legteljesebb formájában csak 1985-ben jelent meg a magyar változat, Becht Rezső gondozásában!^[3]

A kötet tartalma igazi kuriózum. Agricola 12 „könyv”-ben foglalta össze a bányászat alapjait. Újítása legfőképpen az volt, hogy elvetette, szinte alig idézte az ókori szerzők „mintáit”, csak a kortárs szakmai gyakorlat és tapasztalat érdekelte. Ez a fejezetekben is meglátszik. A bányászatot, mint kohászatot írta le, a fémeket, azok tisztítását, feldolgozását és e folyamatok eszközeit. A könyv olvasóját 292 rajz és ábra segíti. A műben terítékre kerül az aranymosás technikája (őrökkel együtt van ábrázolva ez a folyamat), az állati erő használatának fortélya, illetve Agricola külön kitért a mérges gázok veszélyeire, amelyet galambok segítségével észleltek. Fontos forrása a könyv annak, hogy az ércválogatást női munkaként ábrázolja.

Az 1557-es kiadás további különlegessége, hogy utólag, kézzel festett ábrákat tartalmaz. E példány kivételével csak kettő található még Magyarországon, egy a Miskolci Egyetemi Könyvtár és még egy az Egri Főszékesegyházi Könyvtár tulajdonában. Mindhárom példánynak eltérő a színezése. A bemutatott példánynak nem eredeti a kötése. Ezt az előadás szempontjából szintén érdekes forrásként lehetett használni. Az újkorban betelepült németség mesteremberei ugyanis gyorsan összeolvadtak a középkori városi polgárság magyarországi német kultúrájával. A Vom Bergwerck újrakötésekor az új előzékekbe belekerült a papírmalom vízjele is. Pelbárt Jenő vízjelkutató kimutatta, hogy a Pozsony vármegyei fekvő Dejte patak völgyében álló Tauber János papírkészítő mester műhelyének vízjele látható a könyvben. E vízjel nemcsak a mester monogramját, hanem a magyar címert és koronát is ábrázolja. Tauber nevéből következtethető, hogy a mester német származású lehetett (a falu ekkoriban még német nyelvű volt). A koronás címer pedig jól reprezentálja azt a kettős kötődést, amelyet a magyar királyság felé tanúsítottak a nem magyar ajkúak is.

Hasonlóan kiemelhető volt és az előadás témájához reprezentatívan passzolt, hogy a könyv egykori tulajdonosa a kézjegyét is otthagyta ezen a példányon. A fent említett előadás – amelyhez visszacsatolásként csatlakozott a könyv bemutatása – bőven jellemezte a felső-magyarországi bányavárosok szakembereit, akik főleg németek voltak. Évszázadok alatt az ő közvetítésükkel jutott el sok technikai újítás a Magyar Királyság területére. A német szakemberek az európai technikai kultúra közvetítői voltak a középkori Magyarországon. E könyv birtoklása, terjesztése, ismerete és ezen ismereteknek továbbadása e folyamat része volt. A címlap hátsó részén az utolsó előtti lap (251) versóján olvasható „Denen Bergk liebenter zu Dienst Caspar Scherertz”, ami úgy fordítható, hogy a „Bányaszeretők szolgálatára Caspar Scherertz.” Scherertz valószínűleg XVII. századbeli alsó-magyarországi bányászati szakember lehetett. Az említett „kulturális átadást” híven jelzi ez az idézet is, sőt Dr. Németh István főlevéltáros szerint a könyvben található széljegyzetek, tintával és ceruzával tett húzások is a tulajdonos, szakember kiegészítései voltak.

Az alig 20 perces prezentáció legnagyobb részében a kötet előbb említett általános bemutatása, jellemzése után improvizatív módon a közönség német tudású tagjai olvastak fel a szövegből. Ez abból a szempontból is különleges volt, hogy bár rendkívül archaikus szóhasználattal, fogalmazással és betűtípussal szedett szövegről van szó, mégis el lehetett olvasni a mondatokat. A közönség számára meglepő volt, hogy az általuk ismert XIX. századi, gót írással szedett imakönyvek szövegeit és betűit nehezebben tudták kiolvasni, mint e könyv sorait.

Solymáron járt Georgius Agricola: Vom Bergwerck… című kötete

A díszes, színezett ábrák híven reprezentálták azokat a folyamatokat, amelyek a Magyar Királyság bányaiparát jellemezték. Maga a könyv forrása annak a kulturális átadás-átvételi folyamatnak, amelynek jelentős részét ebben a korban a magyarországi németség képviselt. Ennek szinte megerősítése, hogy az Európában ekkor nagy karriert befutó könyv 173. ábráján magyar viseletben mutatta meg a szekernyében (magasszárú csizmában) dolgozó férfit. Az élmény meghálálta magát a közönségben, akinek tagjai szemlélődéskor egyre és egyre közebb húzódtak a könyvhöz, csodálták díszítését és vízjeleit.

A solymári Bauernhaus munkatársai és az előadó szeretne köszönetet mondani a Magyar Nemzeti Levéltár dolgozóinak, hogy a könyv kölcsönzésével emelték az előadássorozat nívóját.

Ritter György

A szöveg elkészítésében Orosz Katalin: „Georgius Agricola De re metallica című 1557-ben nyomatott bányászati munkájának vizsgálati dokumentációja” című szakdolgozatát felhasználtuk fel.

A felvételekért köszönjük a Pilis TV szakembereinek a munkáját.