Nemzetközi hírek és kapcsolatok

2018.04.23.
2018 áprilisában került sor a Nemzetközi Vöröskereszt és az Orosz Levéltári Ügynökség közös konferenciájára, amelyen kollégáink is részt vettek.
2018.03.23.
A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Landesarchiv Nordrhein-Westfalen (LA NRW) 2017 májusában együttműködési megállapodást kötött azzal a céllal, hogy intenzívebbé tegyék a két levéltár közötti szakmai kapcsolatokat. Ezen megállapodás értelmében évenkénti váltásban levéltárosok kapnak lehetőséget arra, hogy csereprogram keretében ismerkedjenek a partnerintézmény mindennapjaival.
2018.03.22.
Intézményközi szerződés keretében 2017. október 16 és 27. között a Dr. Bernhard Post igazgató úr által szervezett állományvédelmi és restaurálási tanulmányútra Weimarba utaztam.
A Magyar Nemzeti Levéltár és két német tartományi levéltár között kötött együttműködésről
2018.01.08.
2017. május 28. és 30. között tett látogatást a Magyar Nemzeti Levéltárban az Észak-Rajna-Vesztfália Tartományi Levéltára (Landesarchiv Nordrhein-Westfalen) képviseletében Frank M. Bischoff és Bernhard Post, a Thüringiai Tartományi Levéltár (Landesarchiv Thüringen) vezetője.
Gyalogmenetek 1944 novemberében
2017.12.01.
Hetvenhárom évvel ezelőtt, 1944 novemberében emberek tízezreit hajtották gyalogmenetekben Budapestről Bécs felé. Az MNL Országos Levéltárának főlevéltárosa, Csősz László nekik állított emléket az European Holocaust Research Infrastructure projekt levéltári blogján. A szöveget a menetből hazajuttatott levelek, naplórészletek, és túlélők visszaemlékezései egészítik ki. A menet útvonala korabeli meteorológiai adatokat tartalmazó interaktív térképen követhető nyomon.
2017.11.02.
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően 2017. november 1-jével útjára indul a Magyar Nemzeti Levéltár „e-documenta Pannonica” címet viselő nemzetközi Interreg projektje.
2017.10.04.
A Magyar Nemzeti Levéltár küldöttsége Dr. habil. Szabó Csaba főigazgató vezetésével 2017. szeptember 21-én a Vajdaságba utazott. A delegáció látogatást tett az újvidéki Vajdasági Levéltárban, majd a szabadkai Történelmi Levéltár tizedik levéltári napján.
2017.10.04.
A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai Beregszászon jártak, hogy továbbképzést tartsanak kárpátaljai levéltárosok részére.
2017.10.04.
Gondolták volna, hogy egy magyar levéltári irat több mint 8500 lájkot kap, ráadásul Görögországban?
2017.07.20.
Az EHRI Document Blog levéltárosok és történészek közös kísérleti vállalkozása, amely új technológiák és informatikai eszközök segítségével komplex és interaktív módon mutat be levéltári dokumentumokat.

Seiten