Zalaegerszegi honvédek a keleti arcvonal mögött – könyvbemutató

2021.02.15.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában, 2021. február 10-én került sor Molnár András és Szabó Péter „Zalaegerszegi honvédek a keleti arcvonal mögött. Dokumentumok a megszálló feladatokat ellátó magyar királyi 47/III. honvéd zászlóalj történetéhez, 1941–1944” című kötetének zártkörű sajtóbemutatójára.

A Zalaegerszeg önkormányzatának – várostörténeti kutatásokra nyújtott – anyagi támogatásával elkészített könyvet a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány jelentette meg a „Zalaegerszegi Füzetek” c. kiadványsorozat különszámaként. A sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester és Dr. Gyimesi Endre, a Közalapítvány elnöke vázolta fel a kötet létrejöttének előzményeit és körülményeit, majd az egyik szerző, Molnár András levéltár-igazgató beszélt annak elkészítéséről és tartalmáról.

A magyar királyi 47/III. honvéd zászlóaljat a 17. gyalogezred tartalékosainak mozgósításával Zalaegerszegen állították fel. 1941 novemberében a keleti hadszíntérre, a németek által elfoglalt ukrán területekre szállították, ahol mintegy két évig megszálló, hátország biztosító feladatokat láttak el. Elsősorban őrszolgálatra és partizánok ellen alkalmazták őket, közben azonban már 1842 és 1943 tavaszán is az arcvonalba kerültek, és a szovjet reguláris csapatokkal vívtak súlyos áldozatokkal járó harcokat. 1944 tavaszára a Kárpátok előterébe, Galíciába vonták vissza őket, ahol a továbbiakban a magyar 1. hadsereg szovjetek elleni védelmi harcaiban vettek részt.

A könyv az alakulat tisztjeinek és legénységének mindeddig ismeretlen és kiadatlan – jelentős részben magántulajdonban lévő – harctéri naplóin, levelein és tábori postai levelezőlapjain, vizsgálati iratain, visszaemlékezésein és fényképein keresztül, rájuk vonatkozó korabeli hadiokmányok és sajtótudósítások segítségével igyekszik sokszínűen, árnyaltan bemutatni megszálló tevékenységük és frontharcaik hiteles történetét. A dokumentumokat a 47/III. honvéd zászlóaljnak a keleti hadszíntéren, 1941–1944-ben elszenvedett személyi veszteségeit, valamint a 47. honvéd gyalogezred, illetve a 47/I-II. honvéd zászlóaljak személyi veszteségeit tartalmazó adattárak egészítik ki. A kötet az alakulat tisztjeinek és legénységének eredeti, a megszállt területekről származó fotóival zárul.

A térítésmenetesen forgalomba kerülő könyv személyesen a levéltár kutatószolgálatánál igényelhető és vehető át, vagy utánvétes postai kiszállítással írásban (e-mail-ben vagy levélben) rendelhető meg a levéltár címén, korlátozott példányban.

A bemutatott könyv borítója:

Beszámolók a könyvbemutatóról:

Zalaegerszegi honvédek a keleti arcvonal mögött a második világháborúban – Zalai Hírlap tudósítás
Dokumentumok a keleti hadszíntérről – ZalaMédia tudósítás
Fotógaléria Zalaegerszeg város honlapján

 

Utolsó frissítés:

2021.03.08.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges