Zalaegerszeg és az első világháború – tudományos konferencia

2018.06.27.
Az első világháború befejezésének közelgő 100. évfordulója alkalmából, 2018. június 13-án került sor a zalai megyeszékhelyen a „Zalaegerszeg és az első világháború” című tudományos konferenciára.

A Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának felkérésére, illetve a város – mint társrendező – anyagi támogatásával a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára által szervezett konferencia abba a várostörténeti rendezvénysorozatba illeszkedett, melyet évek óta közösen valósítanak meg a zalaegerszegi közgyűjtemények. Dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese köszöntője után Balaicz Zoltán polgármester nyitotta meg a konferenciát, melyen a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, a Göcseji Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára összesen kilenc munkatársa tartott előadást Zalaegerszeg első világháború alatti történetéről, elsősorban a háború hátországra gyakorolt hatásairól. A konferencia előadásait 2019-ben a Zalaegerszegi Füzetek kiadványsorozatban, önálló tanulmánykötetben tervezi megjelentetni a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány.

 

A konferencia programja (meghívó)

 

A Zalai Hírlap beszámolója a konferenciáról

A ZalaMédia beszámolója a konferenciáról

Képgaléria Zalaegerszeg város honlapján

 

A konferenciát támogatta:

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkörmányzata

 

 

 

Utolsó frissítés:

2018.07.10.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges