Városbírók és polgármesterek tanulmánykötet bemutatója Zalaegerszegen

2018.05.14.
2018. május 10-én Zalaegerszeg város dísztermében került sor a „Városbírók és polgármesterek. Zalaegerszeg város vezetői a kezdetektől 1950-ig” című kötet bemutatójára. A kiadványban szereplő tanulmányok a város első írásos említésének 770. évfordulója alkalmával rendezett tudományos konferencia előadásai alapján készültek.

Az újonnan megjelent tanulmánykötetben a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára és a zalaegerszegi Göcseji Múzeum munkatársai a 18. századtól egészen a tanácsrendszer bevezetéséig, vagyis 1950-ig követik nyomon a város egykori vezetőinek sokszor küzdelmes pályafutását.  A kötetben szereplő képek, illusztrációk pedig Seres Péter munkáját dicsérik.

A kötetbemutató alkalmával összegyűlt közönséget Zalaegerszeg város polgármestere, Balaicz Zoltán köszöntötte, aki kihangsúlyozta, hogy egy tudományos igénnyel megírt, mégis olvasmányos és fotókkal gazdagon illusztrált művet vehetnek kézbe az olvasók. A városvezető köszöntője után dr. Gyimesi Endre történész, egykori polgármester, a város díszpolgára részletesen is bemutatta a tanulmánykötetet.

 

Városbírók és polgármesterek – kötetbemutató. Képgaléria a város honlapján

Városbírók és polgármesterek – Zalaegerszeg vezetőiről adtak ki tanulmánykötet a Zalai Hírlap beszámolója az eseményről

Városvezetők nyomában – a Zalamedia.hu tudósítása

Bemutatták – A Zalaegerszegi Televízió tudósítása

Könyv: Városbírók és polgármesterek Zalaegerszegen – a Zalai Hírlap ismertetője a bemutatott kötetről

 

Utolsó frissítés:

2018.06.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges