Lezajlott a XXVIII. Szlovén-magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor

2018.07.04.
A sokéves hagyományoknak megfelelően, az idei évben is lezajlott a Szlovén – magyar ifjúsági levéltári kutatótábor, immár a 28. alkalommal.

Ezúttal is 12 középiskolás diák, hat magyarországi és hat szlovéniai vett részt a rendezvényen, akik levéltáros segítőikkel magyar oldalon Rédics községben, Szlovéniában pedig Bogojina (Bagonya) faluban kutattak régi dokumentumok, fényképek és kiadványok után. A tábort az idei évben a MNL Zala Megyei Levéltára és a Maribori Területi Levéltár szervezte, az MNL Vas Megyei Levéltára részvételével. A magyar diákok ezúttal is zalaegerszegi és szombathelyi középiskolából érkeztek, míg a szlovéniaiak a ljutomeri gimnáziumból. A diákok a falukutatás mellett meglátogatták a környék nevezetességeit, a szakemberek előadásain pedig a helytörténettel ismerkedhettek meg. A diákok a fellelt dokumentumokat a levéltárosok segítségével értelmezték, s ezeken keresztül ismerkedtek a korabeli történeti eseményekkel, a családok mindennapjaival, a határvidék változásaival.

Mindkét fogadó település vezetőségét köszönet illeti a táborozók részére nyújtott segítségért és a sikeres együttműködésért. A tábor ezúttal is az összegyűjtött dokumentumokból készített kiállítással zárult, melyen Soós Endréné rédicsi polgármester üdvözölte a résztvevőket, míg a tábor szakmai értékelését dr. Gyimesi Endre nyug. levéltár igazgató, a tábor egykori kezdeményezője és dr. Paksy Zoltán főlevéltáros, szakmai vezető végezte el. A rédicsi Bellosics Bálint Művelődési Házban látható kiállítás július közepéig tekinthető meg.

 

A Zalai Hírlap tudósításai a táborról

Huszonnyolcadszor indult levéltáros kutatótábor a szlovén-magyar határ menti térségben

Imakönyveket, zsoltároskönyveket találtak a levéltárosok Bogojinán

 

A tábor megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

Utolsó frissítés:

2018.09.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges