Kapiller Imre emlékkönyv bemutatója Zalaegerszegen

2020.02.04.
2020. január 31-én, Zalaegerszeg MJV Önkormányzatának Széchenyi téri dísztermében, nagy érdeklődés mellett került sor az MNL Zala Megyei Levéltárának 2018 szeptemberében elhunyt nyugalmazott levéltárosa, Kapiller Imre emlékére elkészített (eredetileg 65. születésnapjára, tisztelgésként tervezett) tanulmánykötet bemutatójára.

A megjelenteket Vadvári Tibor alpolgármester köszöntötte, méltatva Kapiller Imre szakmai és emberi érdemeit, majd a kötet egyik szerkesztője, Dr. Horváth Zita, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár – mint barát és egykori munkatárs – szólt a könyv létrejöttéről, szerzőiről, szerkesztéséről és tartalmáról. A könyvbemutatót követően a családtagok, egykori kollégák és barátok koszorút helyeztek el a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben, Kapiller Imre sírján.

A kötet borítója:

 

Kapcsolódó tartalmak:

 

Utolsó frissítés:

2020.03.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges