A bosszú legfőbb eszközei a koncepciós perek voltak. Akadtak azonban olyanok, akik ezekkel nem elégedtek meg. A levéltárunkban őrzött ügyirat azt dokumentálja, hogyan jelenhet meg egy bizonytalan helyzetben az állami erőszak mellett a hatalmilag inkább támogatott, mint tűrt voluntarista egyéni erőszak.

Az ügyirat egy 1957 nyarán lefolytatott fegyelmi vizsgálat dokumentuma a Magyar Szocialista Munkáspárt Veszprém Megyei Bizottságának archívumából. Pártfegyelmi eljárásokkal egyrészt a párt szabályzata ellen vétőket sújtották (legenyhébb és leggyakoribb eset, ha valaki elvesztette a tagkönyvét, vagy nem fizetett tagdíjat), másrészt azokat, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel: szabálysértést vagy bűncselekményt követtek el. (Utóbbiak között az ittas vezetés, baleset okozása és a kocsmai verekedés a gyakori büntetési okok.)
A hat párttag ellen, akik ügyében a vizsgálat folyt, az volt a vád, hogy különböző Balaton-parti településeken (pl. Dörgicsén, Akaliban és Csopakon) több embert önkényesen megvertek, és ezzel a Balatonfüred-környéki lakosokban is félelmet keltettek. Az elkövetők közül a legfiatalabb 20, a legidősebb 29 éves volt, mindannyian az új karhatalom tagjai voltak. Ezért, hogy helyzetüket megértsük, érdemes pár szót szólni arról is, mit jelentett a karhatalom szó akkoriban.

Az 1956-os forradalom elérte a rettegett politikai rendőrség, az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) feloszlatását. Mivel azonban a több helyen folyó harcok és a bizonytalan politikai helyzet miatt a bűnügyi rendőrség nem volt elég a rend fenntartására, Nagy Imre miniszterelnök jóváhagyásával létrejött a Nemzetőrség. Ennek lényege (éppúgy, mint 1848-ban) az volt, hogy civilek is ideiglenesen (ellenőrzött módon) fegyvert és rendvédelmi feladatokat kaptak polgári foglalkozásuk megtartása mellett. Ez az adott helyzetben a felkelőcsoportok fegyverviselését is legalizálta, de új nemzetőr-egységek is szerveződtek diákokból és munkásokból. Feladatuk volt a lopások és fosztogatások megakadályozása, de az ÁVH megmaradt csoportjainak lefegyverzése is. A novemberi újabb szovjet támadáskor nagyrészt a nemzetőrök vették fel a harcot az idegen megszállókkal. A forradalom leverése után, az egypártrendszer visszaállításakor a Kádár-ellenkormány megszüntette a Nemzetőrséget, de nem szervezte újra a hivatásos párthadsereget, az ÁVH-t sem. Ehelyett létrehozott egy olyan új fegyveres erőt, amely ötvözni próbálta a Nemzetőrség és az ÁVH működési elveit. Civilek kaptak benne helyet, de csak olyan civilek, akik a MSzMP tagjai voltak és a Párt iránti hűségük megkérdőjelezhetetlen volt. Ennek az új, paramilitáris szervezetnek a tagjait nevezték „karhatalmistáknak” vagy „pufajkásoknak”. (A pufajka, a szovjet mintájú téli vattakabát egyébként a Magyar Néphadseregben is rendszeresítve volt akkoriban, a karhatalom egyszerűen a hideg idő miatt kapott ilyen ruhadarabokat.) A karhatalmisták helyzetét aztán 1957 első felében tisztázták jogilag is, amikor létrehozták belőlük a Munkásőrséget. (Ez aztán, továbbra is hivatalos félkatonai szervként 1989-ig működött.)

A „füredi verekedők” tehát ennek az új párthadseregnek a tagjai voltak, valószínűleg a Párt fanatikus hívei. (Többen közülük a Párt ifjúsági szervezetében is szerepet vállaltak már 1956 előtt is.) Civilben négyen közülük lakatosok, egy villanyszerelő, a vezetőjük pedig postai műszaki alkalmazott volt. Túlbuzgó akcióikat (vagyis több ember bántalmazását) 1957 júliusában hajtották végre (az első képen látható iratban „1956 júliusában” olvasható, de ez a továbbiak alapján nyilvánvalóan egy véletlen elírás), az ügyükben folytatott vizsgálat dokumentumai pedig ugyanezen év augusztusából valók. Az iratok többek között két elkövető és egy sértett rendőrségi vallomását is tartalmazzák. Ezekből képet kaphatunk az esetek lefolyásáról és a motivációkról.

Az egyik karhatalmista megemlítette, hogy őket, mint párttagokat 1956-ban „terrorizálták”, de erről semmi további konkrétumot nem mondott. Még az is lehet, hogy nem saját személyes sérelmeiről, hanem a párttagokéról általában beszélt. A tettük egyébként sem nevezhető önbíráskodásnak: az iratokból kiderül, hogy nem olyanokat támadtak meg, akik részéről őket sérelem érte, hanem olyanokat, akiket valamilyen ok alapján „ellenforradalmi” gondolkodásúnak vagy „osztályidegennek” véltek. Általában még csak nem is bizonyítékokra, hanem mások pletykáira, helyi szóbeszédekre alapozták a véleményüket, hogy ki milyen kijelentéseket tett 1956 őszi napjaiban.
Megtudjuk azt is, hogy a hat munkásőr nem felsőbb parancsra cselekedett, hanem saját kezdeményezésből, de mind zászlóaljparancsnokuk, mind a helyi párttitkár tudott túlbuzgóságukról, és egyikük sem próbálta őket visszatartani, sőt, inkább biztató megjegyzéseket tettek.
A vallomásokból öt személy bántalmazásáról kapunk konkrét adatokat, de utalás történik további esetekre („megvert kulákgyerekekre”) is. A legtöbb sértettet a háza előtt verték meg; a jelek szerint az áldozatok nem is gyanakodtak arra, hogy mi várhat rájuk, mikor kihívták őket. Az elkövetők minden esetben pufajkát viseltek, ami elég meghökkentő, tekintettel arra, hogy mindez nyáron történt. Úgy látszik, ennek az emblematikussá vált ruhadarabnak ők maguk is jelentőséget tulajdonítottak. Talán a lélektani hatást akarták ezzel fokozni. Bevallásuk szerint minden esetben volt náluk lőfegyver is.
A sértett, akinek a rendőrségi vallomása szintén szerepel az iratok között, maga is lakatos munkás volt Balatonfüreden. A kocsmából hazatérőben érte a támadás. A vád az volt ellene, hogy 1956-ban kommunisták felakasztásával fenyegetőzött.

„A fejemet két helyen bezúzták. orvosi kezelésben részesültem. A kezemet ugyancsak megroncsolták, mert három napig dagadt volt. Sérüléseim főleg a testemre adott rúgások, két napig az ágyra kényszerítettek.” –derül még ki a vallomásból. Az áldozat természetesen fontosnak tartotta közölni, hogy a róla szóló mendemondák az akasztásról való beszédről nem igazak.
A füredi verekedők szemmel láthatóan erősen bíztak benne, hogy tettükkel szemben mind a hatóságok, mind a Párt helyi fegyelmi bizottsága engedékenyek lesznek. Nem is alaptalanul számítottak erre. A pártfegyelmi vizsgálat végén megjegyzésként ezt olvashatjuk:
„A vizsgálat során az érintett elvtársakat olyan embereknek értékeltük, hogy bár meggondolatlan magatartásukért dorgálást érdemelnek, de a Munkásőrségben és egyéb pártfeladatok jó elvégzésében tanúsított kommunista magatartásuk alapján értékes elvtársakról van szó.”
Érdekes egyébként, hogy az akta első, augusztus 14-ére dátumozott iratában (amelyet még a rendőrség készített) még szó van arról, hogy a pufajkások akciói félelmet keltettek a lakosság körében. Az augusztus 22-ei pártfegyelmi vizsgálat ezt már határozottan tagadni igyekszik. („Nem felel meg a valóságnak az, hogy az esetnek nagy visszhangja lett volna az érintett falukban.” –írják.)

Az iratok között a vallomások után a pártfegyelmi büntetésekről szóló értesítések következnek (1957. szeptember 3-4-ei dátumokkal). Ahogyan azt a vizsgálat végi értékelés előrevetítette, a felelősségrevonás nem volt több egy formális „ejnye-bejnyénél”. Két személynél találunk csak „dorgálás” és „megrovás” büntetést, amelyek a legenyhébb illetve második legenyhébb lehetséges pártbüntetésnek számítottak. Ezek alapján feltételezhetjük, hogy az ügynek nem lett büntetőjogi következménye sem. (A polgári bíróság által kiszabott elmarasztaló ítélet ugyanis általában maga után vonta a pártból való kizárást, de legalábbis egy „szigorú megrovás végső figyelmeztetéssel” címkéjű büntetés kiszabását.) A többi négy párttag esetében még ilyen enyhe elmarasztalás sem keletkezett, mindössze a velük való elbeszélgetést javasolják pártszervezeteik vezetőinek.
A mappában található utolsó iratok pedig már ezeknek az enyhe büntetéseknek a törléséről értesítenek. (Bizonyos idő után szokás volt az ilyen büntetéseket törölni, azaz ezeket a párttag innentől nem volt köteles feltüntetni az önéletrajzában.) Ezek az iratok már 1963-ból valók, pont abból az évből, amikor az 1956-os tevékenységért elítélt politikai foglyok nagy része is amnesztiában részesült.
 

Levéltári források

XXXV.1. fond. Pártfegyelmi ügyek egységcsoportja 106. őrzési egység. A balatonfüredi verekedők fegyelmi ügye (1957. augusztus 14.–1963. május 22.)

Irodalomjegyzék

KISS Dávid: A Munkásőrség megalakítása. In: Múltunk 2009/3. 238-277. o. http://www.multunk.hu/wp-content/uploads/2017/01/kissd09-3.pdf

KISS Dávid: A Munkásőrség. In: Rubicon 2018/2. 74-81. o.